10 éves a VAYA Travel!

Tíz évvel ezelőtt egy szép tavaszi napon néhány világlátott ember úgy döntött, itt az ideje, hogy saját utazási irodát alapítsanak. Adott volt egy széles ügyfélkör, és egy közös elképzelés arról, milyennek is képzelik a színvonalas utas kiszolgálást.

Kezdetben még gyakoriak voltak a csoportos utak, és az iroda 2-300 milliós forgalommal működött. Aztán egyre világosabbá vált, hogy mi is az ő útjuk, egész pontosan, a VAYA (ahogy csak röviden hívjuk) útja. Ami amúgy spanyolul azt jelenti: Utazz! Menj!

És ők mentek, abba az irányba, amit ez a tíz év a legjobbnak igazolt. Hárman kezdték, Bognár Péter, Sörös Judit és Kucsera Viola, ma pedig már 15-en vannak a minőségi utaztatásról ismert, 2 milliárdos forgalmú utazási irodában, Buda két pontján.

Kiderült, kiválóan értik, hogyan kell a legjobb útitárs lenni, hogyan kell ott lenni szinte észrevétlenül úgy az utas mellett az „utazni szeretnék”- gondolat fogantatásától a hazaérkezésig, hogy csak az tűnjön fel, hogy „minden úgy ment, ahogy mennie kellett”.

Úgy tűnik, egyre többen választják a VAYA Travelt ilyen útitársnak, hiszen közel 90%-ban térnek vissza utasok évről évre. Egyre többen gondolják úgy, hogy akármennyire is bárki által elérhető minden szolgáltatás az interneten, kell egy szakértő, aki megspórolja a keresgéléssel töltött órák, napok, hetek számát, mindent egy helyen tart és kezel, mindent átlát és minden kérdésre válaszolni tud. Ott van a telefon, vagy az internet „másik végén”, ha baj történik utazás közben, tanácsot ad, és örömmel várja az úti beszámolókat, hiszen, minden utassal egy kicsit ő is elutazik, minden általa szervezett utazással többet lát ő is a világból.

***

A tíz év alatt több mint 10000 ember utazásának örültünk, akik a Föld 92 országába jutottak el, minden egyes úti beszámoló és visszatérő utazó örömteli mosolyt csalt az arcunkra.

Továbbra is azt szeretnénk, hogy minél inkább személyre szabott utazásokkal segítsük a világra kíváncsi embereket, mindezt a legnagyobb odafigyeléssel és empátiával.

Köszönjük mindenkinek a bizalmat, aki velünk utazott, és nagyszerű partnereinknek az együttműködést, akikről tudjuk, hogy amit kínálnak, azt mi is jó szívvel adjuk tovább utasainknak.

Ígérjük, továbbra is a legjobb útitársak leszünk!

A VAYA Travel csapata



vissza a tetejére

Utazások