Ahol Brazília kezdődött – Ilhéus

Ha valaki a Gabriela nevű bárban Gabriela ásványvizet kortyolgat, miközben a Gabriela rádióból szól a zene, az nagy valószínűséggel a brazil Ilhéus nevű városban hűsöl a trópusi melegben. Itt játszódik ugyanis Brazília leghíresebb modernista írójának, Jorge Amado-nak legismertebb regénye, a Gabriela: szegfű és fahéj.

A regény a húszas évek Bahía-i hangulatát adja vissza, s akkorát azért nem fordult a világ, hogy ne maradt volna meg valami abból a levegőből, abból a kultúrábólkultúrából, amelyet Amado olyan erővel jelenített meg, hogy Budapesten is érezni lehet a fülledt időt, a sült hal illatát az éttermi asztalon. Ilhéus, a maga közel 200 ezres lakosságával Bahía állam 8. legnagyobb városa, Bahía pedig Brazília 4. legnépesebb állama a leghosszabb (lenyűgöző szépségű) tengerparttal.

olivenza3

Mivel a portugál hódítók 1500-ban Bahíába (a mai Porto Seguro nevű város helyére) érkeztek, és hozták be rabszolgák tömegeit, az ország afrikai hatása itt érződik még mindig a legjobban. Itt alakult ki a samba, a capoeira, és itt rendezik az egyik legnagyobb karnevált az országban. A fővárosban, Salvadorban rengeteg koloniális épület idézi a múltat, s ráadásul itt van a legtöbb templom is közel s távol. A közbiztonság azonban nem a legkiválóbb, így csak főleg a turisták miatt is sok rendőr által figyelt területeken érdemes – főleg nappal  – bolyongani.

Ilhéus kisebb, nyugodtabb, vidékiesebb város, valamivel biztonságosabb is, bár itt is főleg a nappali sétát ajánlja mindenki. Káprázatos strandjai vannak – az elhagyatottabbak szebbek, de kevésbé biztonságosak – és még három folyó osztja több részre a várost, így számtalan öböl nyúlik az épületek közé, amelyeken jókat lehet kajakozni a mangrove erdők mentén.

Adrenalinemelőnek a reptér kifutópályája előtti strand kiváló helyszín, ugyanis a gépek szinte a bámészkodók haját súrolják le- és felszállás közben. Remek fotótéma a strandoló tömeg, felette a hatalmas géppel. Azt mondják, pont ezért biztonságos is a manőver, hiszen ezekbe a gépekbe csak a legtapasztaltabb pilótákat ültetik.

voo

A környékhez kapcsolódnak még „leg”-ek: a vidék adottságait kihasználva a kakaóültetvényeken termő kakaóbabból készül Brazília legjobb csokoládéja, amire most már csokoládéfesztivált is építenek. A minőségi termékek nagy része exportra megy, de azért itt is találni ízletes falatokat.

A kakaócserjéket az esőerdőkbe ültetik, a növénynek ugyanis kell az árnyék. Így legalább az erdők pusztulását is úgy-ahogy elkerülik. Mert itt jön a másik „leg”: A Rio Grande do Norte tartománytól hosszan délre húzódva az Atlanti-óceán partján az úgynevezett atlanti esőerdő borítja a kontinenst.  Hatalmas észak-déli kiterjedése, hegyes-völgyes domborzata miatt óriási itt a fajgazdagság, nagyobb, mint például az Amazonas őserdeiben, és mivel könnyebben is lehet megközelíteni, ebben az erdőségben dolgozik a legtöbb kutató, akik nagy eséllyel szinte minden hónapban felfedeznek valamilyen új állat-, vagy növényfajt. Ráadásul Bahía partjainál, a „Bálna part”-nál él a legtöbb és legtöbbféle hal (egy négyzetméterre számolva) a Földön.

catedral-praia-ios

Indulás előtt érdemes Amado (aki persze Bahíában született, és Ilhéusban is élt gyerekkorában) népszerű könyvét elolvasni, vagy legalább az abból készült filmet megnézni, és a regény fő helyszínéül szolgáló Vesúvio bárban meginni egy nádpálinkát és visszarepülni pár évtizedet a rohanó időben.



vissza a tetejére

Utazások

LUXUSBAN AZ ANDOKON KERESZTÜL

Egyedi időpont
480 USD/fő-től
Peru