Bosznia-Hercegovina

Egyre távolabb kerülve az időben a véres 92-es háborútól, ez a közel 4 milliós lakosú ország egyre többször szerepel az úti célok között világszerte. Csodálatos természeti környezete, a főváros, Szarajevó látnivalói, de a kisebb városok is, a vidéki élettel járó vendégszeretettel egyaránt vonzók már az erre a térségre is nyitott turistáknak. 

Az ország két részből áll: a Bosznia-hercegovinai Föderációból, és a Szerb Köztársaságból, középen pedig a  Brčkói Körzet, ami szövetségi irányítás alatt áll.

Az ország fő vonzereje Szarajevó és Mostar reinkarnálódott antik központja, ahol az újjáépített történelmi épületek ellensúlyozzák a divatos bárok és wifi-vel felszerelt kávézók sorát. Túlnyomóan vidéken található, de ott is meglepően kevés szocialista érából megmaradt építészeti szörnyűség. A legtöbb bosnyák város kicsi és szerethető, középkori várakkal és hegyekkel vagy folyó zuhatagokkal körül ölelve. Kevés hely van Európában, ahol jobb rafting lehetőségek és olcsóbb síparadicsomok lennének.

Itt található Európa egyik utolsó elsődleges erdője, azaz igazi őserdeje, amit csak a nemzeti park vezetőivel együtt lehet megnézni, viszont érdemes. Ahogyan neve is tükrözi (a Bosznia a Bosana szóból származik, ami vizet jelent), tele van tavakkal, folyókkal, amelyek kiváló helyszínei egy kis aktív kikapcsolódásnak.

Ha pedig éppen a szarajevói villamoson utazik valaki, jusson eszébe, hogy a kontinensen itt volt először a tömegközlekedésnek ez a formája. Méghozzá 1885-től használták itt rendszeresen a villamosokat.

Javasoljuk:
– Stari Most (Régi Híd), Mostar
– Alagút Múzeum
– Jahorina – Bosznia olimpiai síparadicsom
– Kravice-vízesés
– Mala Kuhinja – étterem
– Nemzeti Múzeum

-Sutjeska Nemzeti Park

 

Főváros: Szarajevó

Helyi idegenforgalmi hivatal oldala: http://www.bhtourism.ba/eng/

Időeltolódás: nincs

Biztosítás: Ajánlott a mindenre teljes körűen kiterjedő baleset és betegség biztosítás megkötése.

Feszültség: 220V/50Hz, adapter nem szükséges.

Fizetés: Bankkártya elfogadóhelyek inkább csak a nagyobb településeken találhatók, a bankautomaták száma folyamatosan nő, de javasoljuk, hogy készpénzt is vigyen magával. A pénzváltást hivatalos pénzváltóban ajánljuk. Bosznia-Hercegovinában az egyetlen, mindenütt elfogadott hivatalos fizetőeszköz a konvertibilis márka (1KM = 100 pfennig), melynek árfolyama az euróhoz rögzített: 1 EUR = 1,955830 KM. (Egyes helyeken eurót is elfogadnak, de biztonságosabb márkát váltani.)

Időjárás

Bosznia-Hercegovina éghajlata mérsékelt-kontinentális: a nyarak forrók, a telek hidegek. A nagy tengerszint feletti magasságban fekvő vidékeken a nyár rövid és hűvös, a tél pedig rendkívül hideg. Az ország déli és tengerparti területein a telek enyhék, de esősek.

SzarajevóI.II.III.IV.V.VI.VII.VIII.IX.X.XI.XII
Legmagasabb hőmérséklet (°C)26111520232625231783
Legalacsonyabb hőmérséklet (°C)-5-3048111212950-3
Esős napok száma (havonta)76101513119101111129

Oltások

Egészségvédelem: Kötelező és ajánlott oltásokkal kapcsolatban felvilágosítást nyújt: Nemzetközi Oltóhely (1138 Bp., Váci út 174., Tel.: 465-3809, www.oltokozpont.hu), vagy a megyei ÁNTSZ-ek.

Ajánlott oltások: Hepatitis A, tetanusz

Kötelező oltás: nincs

Higiénia: Bosznia-Hercegovinában a közegészségügyi és járványhelyzet, illetve az orvosi ellátás színvonala normális. A csapvíz iható.

Beutazási információk

Vízum: Magyar állampolgárok fél éven belül legfeljebb 90 napig vízummentesen tartózkodhatnak Bosznia-Hercegovina területén. A belépés további feltétele a visszautazás napjától további 3 hónapig érvényes útlevél.

Minden további fontos információt megtalálnak az ország konzuli oldalán:
http://konzuliszolgalat.kormany.hu/europa-utazasi-tanacsok?bosznia-hercegovina

Magyar képviselet szükség esetén


Nagykövetség és Konzuli Hivatal Szarajevóban
Cím: 71000 Sarajevo, Splitska u. 2.
Tel.: +387 33 205 302, +387 33 216 512
Fax: +387 33 268 930
Ügyelet: +387 63 895 639
Email: mission.sjj@mfa.gov.hu
Honlap: szarajevo.mfa.gov.hu

Utazások

Élménybeszámolók