India

India a maga méreteivel, színeivel, illataival, hangjaival, kultúrájával, történelmével, spiritualitásával és még megannyi tulajdonságával olyan hatással van az utazóra, hogy az örökre beleég a felfedező emlékezetbe. 

Mark Twain írta: 

“India az emberi faj bölcsője, az emberi beszéd szülőhelye, a történelem anyja, a legendák nagyanyja, és a tradíciók dédanyja. Az emberiség történetének legértékesebb és legfontosabb tanításait Indiában őrzik.” 

Lehetetlen pár bekezdésben összefoglalni India “lényegét”. Így kiragadunk néhány pontot egy képzeletbeli, végtelen utazási menüből.

Csak a nagyságrendek miatt:

  • India a Föld 7. legnagyobb és 2. legnépesebb országa. Egyben a második ország, ahol a legtöbben beszélik az angol nyelvet.
  • 7517 km hosszú a tengerpartja, hatalmas területe miatt szubkontinensként tartják számon.
  • Közel 1,4 milliárdan lakják
  • 1652 nyelvet beszélnek az országban.

Ez az elképesztő népsűrűség, kulturállis kavalkád és intenzitás sokakat elrettent, de aki nyitottan és egyben óvatosan (leginkább a higiénia miatt) közelít Indiához, annak sok kellemes meglepetésben lesz része, és persze életre szóló élményben.

Lássunk egy viszonylag szubjektív “menüt” a látnivalókból.

  1. Delhi – a kaotikus metropolisz tele templomokkal, mecsetekkel, parkokkal, és a hektikus és mégis felfedezésre csábító történelmi várossal.
  2. Taj Mahal – Az ikonikus épülethez Agrágig kell utazni.
  3. Az Aranytemplom Amritszárban. A szikh vallás központja lenyűgöző építmény.
  4. Udaipur, India sokak szerint legromantikusabb városa. Kelet Velencéjének is hívják, ahol bár csak egy tó van, viszont körülötte (és benne) rengeteg palota.
  5. Váránaszi, a spirituális élmény.A hinduizmus hét szent városának egyike, a hindu vallás legfontosabb zarákdokhelye, ahol a hívek a Gangesz vizében merítkeznek. Halottaikat is itt mosdatják, majd rituálisan égetik el őket a parton.
  6. Történelem és építészet: Ajanta- és az Ellora-barlangok. Lenyűgöző, hatalmas, felfoghatatlan tökéletességgel kialakított, sziklába vájt barlangtemplomok.
  7. Hampi, a romváros: hindu szentélyek és hatalmas kőtemplomok romjai trópus növények között. Évente több mint félmillió indiai keresi fel ezt a spirituálisan is lenyűgöző helyet.
  8. Madurai: Dél-India legámulatba ejtőbb temploma található itt. A város pedig több mint 4000 éves…
  9. Kerala állam belső vizei: egy tipikus kis hajón eltöltött pár nap itt a buja és nyugodt természetben fantasztikus élmény. Az élővilág lenyűgöző, a városi nyüzsgés után itt egy túra a legjobb döntés.
  10. Goa – a legendás buliközpont. Este végeláthatatlan lazulós partik, nappal strandolás a csodás partokon.
  11. Nemzeti parkok. India élővilága még mindig lenyűgöző és változatos, noha sajnos egyre több állatfaj lett veszélyeztetett. Az első nemzeti parkot 1935-ben hozták létre, és mindegyikben nagy élmény a természet közelsége. A Kanha Nemzeti Park India egyik legnagyobb parkja és Kipling legendás A dzsungel könyvéhez ez a park adta a helyszínt. Aki szerencsés, akár tigrist is láthat egy szafari során.
  12. Gasztronómia: India a világ legnagyobb vegetáriánus barát országa. A lakosság 20-40%-a leginkább vallási okokból nem eszik húst. Az indiai konyhát pedig nem kell bemutatni. Azonban a hazájában megkóstolni azt, amit bárhol máshol indiai éttermekben tudunk csak enni: páratlan.
  13. Vasút: Indiában naponta átlagosan több mint 8350 vonat zakatol a körülbelül 80,000 kilométernyi használatban lévő sínpályán, s több mint 12 és fél millió ember veszi igénybe a közlekedésnek ezt a formáját, 6867 pályaudvar használatával. A vonatozást – legyen az a tömegeket naponta szállító lepukkant járművek, vagy az államokat átszelő pazar luxusvonatok – pedig mindenképpen ki kell próbálni.

Időjárás

India - BangaloreIIIIIIIVVVIVIIVIIIIXXXIXII
Legmagasabb hőmérséklet (°C)273032343329282828282726
Legalacsonyabb hőmérséklet (°C)151719222220201919191716
Napos órák száma (naponta)899986555677
Esős napok száma (havonta)112398111213952


India - GoaIIIIIIIVVVIVIIVIIIIXXXIXII
Legmagasabb hőmérséklet (°C)323232333330282929313232
Legalacsonyabb hőmérséklet (°C)202123252624242423232221
Napos órák száma (naponta)101099944468910
Esős napok száma (havonta)0011524282616841
Indiai-óceán vízhőmérséklete (°C)272728292928282727282828


India - Új DehliIIIIIIIVVVIVIIVIIIIXXXIXII
Legmagasabb hőmérséklet (°C)212329363938343434332822
Legalacsonyabb hőmérséklet (°C)7101521262727262519138
Napos órák száma (naponta)778987667887
Esős napok száma (havonta)22324612126211


India - BombayIIIIIIIVVVIVIIVIIIIXXXIXII
Legmagasabb hőmérséklet (°C)292931323432303031323331
Legalacsonyabb hőmérséklet (°C)202023252726262525242321
Napos órák száma (naponta)89910105445788
Esős napok száma (havonta)0011216242414421
Indiai-óceán vízhőmérséklete (°C)252627272829282827272726


India - MadrasIIIIIIIVVVIVIIVIIIIXXXIXII
Legmagasabb hőmérséklet (°C)293133353837363534322929
Legalacsonyabb hőmérséklet (°C)192022252727262525242220
Napos órák száma (naponta)899986556667
Esős napok száma (havonta)31132610111013127
Indiai-óceán vízhőmérséklete (°C)262728292929282828272727


India - KalkuttaIIIIIIIVVVIVIIVIIIIXXXIXII
Legmagasabb hőmérséklet (°C)272933353534333233323028
Legalacsonyabb hőmérséklet (°C)131721252626262625241915
Napos órák száma (naponta)778875444677
Esős napok száma (havonta)1225914201916711
Indiai-óceán vízhőmérséklete (°C)252527282929292828272726


Az ország hatalmas területen fekszik, így időjárása is változékony. Általában három időszak különböztethető meg, a hideg, meleg és a monszun időszaka. A legjobb novembertől február közepéig utazni, de helyi eltérések lehetnek. Délre inkább az év elején utazzunk, északra pedig inkább nyáron. A Himalájába túrázni április és november között, síelni január és március között menjünk! India éghajlata óriási eltéréseket mutat. Alapjaiban Indiának három évszaka van, a forró, a nedves és a hűvös. A monszuneső június elején kezdődik az ország déli területein és egy hónapon belül az egész országra átterjed, és október körül ér véget. Radzsasztánban szinte soha nem esik az eső, ugyanakkor Asszam a Föld legcsapadékosabb helye. A Himalájában hegyvidéki éghajlat uralkodik.

Oltások

Javasolt oltások Indiába utazóknak:
• Hastífusz
• Hepatitis A (magas a fertőzésveszély)
• Hepatitis B (közepes a fertőzésveszély)
• Kolera
• Járványos gyermekbénulás
• Járványos agyhártyagyulladás
• Veszettség
• Malária ellen gyógyszer van. (Nagy a kockázata a fertőzésnek, kivéve az ország déli részén, ahol ritka.)
• Kötelező oltás, ha fertőzött országból érkezik/országon át utazik valaki:
• Sárgaláz

Beutazási információk

A térségben zajló erőszakos cselekmények miatt, a konzuli szolgálat azt javasolja a magyar állampolgároknak, hogy ne utazzanak Kasmír területére és az észak-keleti országrészbe.
Lehetőség szerint kerüljék el a nagyvárosok kiemelten forgalmas negyedeit, bevásárlóközpontjait és fokozott körültekintéssel járjanak el a turisták által leginkább látogatott műemlékek megtekintésekor. Újdelhiben az elmúlt év folyamán nagymértékben nőtt a bűnözés, köztük az erőszakos nemi cselekmények száma. Egyes országrészekben jelentős terrorista veszély áll fenn (Kasmír, észak-keleti országrész) és Új-Delhiben is meglepően nagy a terrorista aktivitás.

Magyar állampolgár vízum birtokában, megfelelő anyagi fedezet felmutatásával utazhat be Indiába.

A Magyar Köztársaságban vízum India Nagykövetségén igényelhető

Ügyintézési idő általában három munkanap.
A vízumkérelmet 2 példányban, 2 fényképpel kell benyújtani.

Turista célú beutazás feltételei:
• útlevél, melynek a tervezett beutazástól számított fél évig érvényesnek kell lennie,
• oda- és visszaútra szóló helyfoglalás,
• anyagi fedezet igazolása.

Budapest Nagykövetség
Cím: 1025 Budapest, Búzavirág u. 14.
Telefon: +36 1 325-7742, 325-7743
Fax: 325-7745
Misszióvezető: Gauri Shankar Gupta
rendkívüli és meghatalmazott nagykövet
E-mail: chancery@indianembassy.hu
Honlap: http://www.indianembassybudapest.org/
Hivatali órák: H-P: 9.00-13.00 és 14.00-17.30

Újdelhi Nagykövetség
Cím: 2/50-M, Niti Marg,Chanakyapuri New Delhi - 110021
Előhívó: (00)-(91)-(11)
Telefon: 2611-47-37
Ügyelet: Mobil: 00 91 99 11 453 701
Fax: 2688-67-42
Nagykövet: Dr. Pálmai Géza
E-mail: mission.del@kum.hu
Honlap: http://www.mfa.gov.hu/emb/newdelhi

Utazások

Élménybeszámolók