Kanada

Csodás nemzeti parkok, vad természeti szépségek, multikulturális nagyvárosok, hosszú telek és északi fény, na meg jéghoki és juharfa-szirup – igen, ez Kanada. És még mennyi más egyéb is….!

A világ második legnagyobb országában nyugatról keletre haladva 6 időzóna található. Ez az óriási terület az egymástól esetenként hatalmas távolságra fekvő nagyvárosokat leszámítva relatív ritkásan lakott (összlakosságának száma nem éri el a 40 milliót), fővárosa Ottawa. Két hivatalos nyelvet is használnak, az angolt és a franciát.

Kanada államformája alkotmányos monarchia (az államfő II. Erzsébet), és a Brit Nemzetközösségen belül teljes politikai autonómiáját élvez. Ma a világ egyik legkiszámíthatóbb és legbékésebb országa, de ez nem volt mindig így; sok vér, verejték és fájdalom előzte ezt meg. Természeti szépségekben és kincsekben gazdag földjén egykor gyarmattartó birodalmak harcoltak egymás ellen és a területért –  és akkor a First Nations-nek nevezett indián őslakosság sötét fejezeteket sem nélkülöző történetét még nem is említettük.

Akár télen, akár nyáron látogat ide valaki, mindig kalandok várnak rá; a helyiek pedig udvariasak és segítőkészek.

 

Toronto: a világ egyik legmultikulturálisabb városa az Ontario-tó partján; New York rendezett és tiszta északi változata, felhőkarcolókkal  és sokszínű bohém-negyedekkel.  Hullámvasútpark, graffiti-paradicsom, viktoriánus korabeli épületek, színes piac az egykor zsidó-negyedben (Kensington Market), botanikus kert, méretes kínai negyed, világkonyha, élőzene; a hokinak (nemzeti büszkeség!) szentelt interaktív kiállítás a sportmúzeumban. És nem utolsó sorban: közvetlen repülőjárat Budapestről!

Niagara vízesés: az Egyesült Államok és Kanada határán lévő természeti csoda. Egyszer az életben látni kell közelről!

Montreal: a „francia Kanada” központja, az ország második legnagyobb városa Toronto után. Franciás kultúra, elegáns lazaság, évente több mint 100 fesztivál!

Vancouver: Brit Columbia tartomány délnyugati részén, a Csendes-óceán partján fekvő kikötőváros. A Sziklás-hegységbe tervezett, fjordokon és fenyőerdőkön át vezető  túrák ideális kiindulópontja. A világ legélhetőbb urbánus helyeiből  összeállított listákon mindig előkelő helyen szerepel. Sokféle etnikum él itt a mintegy patchwork-szerűen kialakított városnegyedekben, egymás szomszédságában   – kínaiak, olaszok, görögök, (pandzsábi) indiaiak, japánok…kiváló nemzetközi gasztronómia!

Közel 40 (!) nemzeti park (Banff Nemzeti Park, Pacific Rim Nemzeti Park és még sok más) – változatos sziklaformák, türkiz gleccsertavak, végtelen prérik, méltósággal mozgó bölények, ősfenyvesek, kanyargó indiánösvények.

 

Időjárás

Kanada - EdmontonIIIIIIIVVVIVIIVIIIIXXXIXII
Nappali átlag hőmérséklet (°C)-8-61111821242217110-7
Éjjeli átlaghőmérséklet (°C)-18-17-10-2481094-1-9-16
Napos órák száma (naponta)3457881096532
Esős napok száma (havonta)8544691096457


Kanada - MontrealIIIIIIIVVVIVIIVIIIIXXXIXII
Nappali átlag hőmérséklet (°C)-5-52101823262519135-3
Éjjeli átlaghőmérséklet (°C)-13-13-658141716115-1-10
Napos órák száma (naponta)345677876422
Esős napok száma (havonta)10117810910107101212


Kanada - VancouverIIIIIIIVVVIVIIVIIIIXXXIXII
Nappali átlag hőmérséklet (°C)68111418212323181497
Éjjeli átlaghőmérséklet (°C)1135811131210742
Napos órák száma (naponta)234677986421
Esős napok száma (havonta)1713141175477151618
Vízhőmérséklet (°C)87891113141413121110


Kanadába égész évben lehet utazni, de a legtöbben a nyarat választják, mert ebben az évszakban a legkellemesebb a hőmérséklet. Kanada nagy ország, a nyár is területenként is eltérő sajátosságokat mutat. A déli területeken késő májustól szeptember elejéig, északon késő júniustól szeptember elejéig, az első hóesésig tart. Márciustól májusig és szeptembertől októberig kevesebb a turista a kellemes idő ellenére. A tél hosszú, sötét és hideg. A legtöbb szabadtéri látványosság zárva, a sí központokat nem számítva. Québec városában, Torontóban és Winnipegben téli karneválokat szoktak rendezni.

Oltások

Javasolt oltások

  • hepatitis A

  • hepatitis B

Beutazási információk

A beutazáshoz vízum nem szükséges

Nagykövetség


Magyarország
Cím: 1027 Budapest, Ganz u. 12-14.
Telefon: 392-3360
Fax: 392-3390
E-mail: bpest@international.gc.ca
Honlap: http://hungary.gc.ca

Konzuli Osztály


Cím: 1027 Budapest, Ganz u. 12-14.
Telefon: 392-3342
Fax: 392-3390
E-mail: gyorgyi.szebeni@international.gc.ca
Honlap: http://hungary.gc.ca

Magyar képviselet szükség esetén
Ottawa Nagykövetség


Cím: 299 Waverley Street, Ottawa, Ontario K2P OV9
Telefon: 1 613 230-2717, 230-4859, 230-8215
Ügyelet: 1 613-612-9937
Fax: 1 613 230-7560
Rendkívüli és meghatalmazott nagykövet: dr. Pordány László
E-mail: mission.ott@mfa.gov.hu
Honlap: www.mfa.gov.hu/emb/ottawa

Ottawa Konzuli hivatal


Cím: 302 Metcalfe Street, Ottawa, Ontario K2P 1S2
Telefon: 1 613 230-8215
Ügyelet: 1-613-612-9937
Fax: 1 613 230-8887
Konzul: dr. Simon Éva
E-mail: consulate.ott@mfa.gov.hu

Toronto Főkonzulátus


Cím: 175 Bloor Street East, Suite 1109, South Tower
Toronto, Ontario
M4W 3R8
Telefon: 1 416 427-5989
mobil: 647 504-2810; 647 409-9701; 357-7116
Ügyelet: 1 416 923-89-81
Főkonzul: dr. Szabó Stefánia
Fax: 1 416 923-27-32
E-mail: consulate.tor@mfa.gov.hu
Honlap: www.mfa.gov.hu/emb/ottawa

Utazások

Élménybeszámolók