Katar

Fehér ruhás férfiak, fekete leplekbe burkolózó nők, luxusautó-karavánok,  felhőkarcolók-erdő,  műfű és mesterséges sziget – egy folyamatos fejlesztés és fejlődés alatt álló mini-állam az Arab-tenger partján.

 

Katar csupán egy kis, a Perzsa-öbölbe nyúló félszigetet foglal el, de szerepe a méreténél jóval jelentősebb a térségben, és különben is elég érdekes ahhoz, hogy ne csak átutazóban nézzen körül itt az ember. Lakosságának túlnyomó többsége muzulmán, az ország államformája monarchia, fővárosa Doha. Gazdagságát a világ legnagyobb földgáz lelőhelyének (Dél-Pars gázmező) köszönheti, mely a tenger mélyén húzódik közte és a túlparton fekvő Irán között, és amely fölött az utóbbi országgal közösen gyakorolnak fennhatóságot.

Katart a szomszédai (Szaúd-Arábia, Bahrein, Egyiptom, Egyesült Arab Emírségek) jelenleg gazdasági és diplomáciai blokád alatt tartják azzal az indokkal, hogy az ország Iránnal ápolt kapcsolatai veszélyt jelentenek a számukra. Bár a 2017 nyara óta fennálló légi,- szárazföldi,- és tengeri blokád kezdetben okozott némi megakadást – elsősorban a túlnyomórészt behozatalra támaszkodó élelmiszer-ellátásban -, úgy tűnik, az ország egy év alatt úrrá lett a nehézségeken. A hely a turisták számára – főleg a november és március közötti relatív hűvösebb időszakban – továbbra is vonzó és biztonságos desztináció, bár a blokád miatti alternatív  légi utak következtében esetenként a korábbinál hosszabb repülőútra kell számítani. 

 

Kis visszatekintés a régmúltra:

A történelem évszázadai alatt az Arab-félszigeten volt perzsa, görög, illetve többféle típusú arab fennhatóság is, később a törökök foglalták el, majd a brit protektorátus része lett. Ez utóbbi megszűnésekor (1971) a katari emírség nem csatlakozott az arab félszigeten kialakuló föderációhoz, hanem a függetlenség mellett döntött; igaz, politikájára a ’90-es évek közepéig a szaúdi uralkodóház számottevő befolyást gyakorolt a katari uralkodó tanácsadóin és miniszterein keresztül.  Az ország csak 1990-ben nyitotta meg kapuit a turisták előtt.

 

Főbb látnivalók:

A felhőkarcolók sokasága (főleg este, amikor a  színes és villódzó fényekben fürdő, változatos formájú magas épületek egészen kivételes látványt nyújtanak).

The Pearl („ a Gyöngy”: Dohához híddal kapcsolt, mesterséges sziget sok elegáns étteremmel, kávézóval és butikkal)

Katara (kulturális falu, a kék csempével borított csodás Katara Mecset is itt található)

A katari sivatag (csodálatos tájkép, a dűnék közé szervezett szafarikkal látogatható)

Az al-Zubarahi-erőd (magában álló, sajátos hangulatú  építmény)

Al Wakra Múzeum (Dohától 17 km-re, az Al Wakra nevű egykori halászvároska erődjében található múzeum)

 

Érdekességek:

– Területén nincs jelentősebb vízfolyás vagy tó.

– A városi lakosság aránya több mint 90%.

– Az országban nagyon sok, a legkülönbözőbb szektorokban dolgozó külföldi munkavállaló él.

-Saját légitársaságuk (Qatar Airways) többször is megkapta a világ legjobb légitársaságának járó címet.

– Az egy főre jutó hazai össztermék (GDP) Katarban a legmagasabb a világon.

-1999 óta a nők is szavazhatnak.

-A katari állam az alapítója a dohai központú al-Dzsazíra („a sziget”) nevű arab és angol nyelvű globális hírcsatornának, mely több mint 80 irodát tart fenn világszerte.

-Katar lesz a helyszíne a 2022-es a labdarúgó világbajnokságnak.

-Óvatosan a fényképezéssel, sok helyen nem nézik jó szemmel!

 

 

 

Időjárás

Az év egyik felében, nyáron (májustól szeptemberig) az időjárás nehezen elviselhető. Az átlag hőmérséklet 35°C, de a hőmérő higanyszála elérheti az 50°C-ot is. A páratartalom 90% és sűrűn kell homokviharokkal is számolni. A téli hónapok sokkal enyhébbek és kellemesek. Esőre decemberben és januárban lehet leginkább számítani.

KatarIIIIIIIVVVIVIIVIIIIXXXIXII
Legmagasabb hőmérséklet (°C)242528323739404139353126
Legalacsonyabb hőmérséklet (°C)171719233133312927241919
Napos órák száma (naponta)9991010111099989
Csapadék (mm/hó)281810100300031018

Oltások

Javasolt oltás (nem fontossági rendben, hanem betűrendben)

  • Hastífusz elleni védőoltás

  • Hepatitis A elleni védőoltás

  • Hepatitis B elleni védőoltás


 

Beutazási információk

Magyar állampolgár érvényes útlevéllel max. 30 napra vízummentesen utazhat Katarba. Az útlevélnek a hazautazástól számított hat hónapig kell érvényesnek lennie.

Utazások

Élménybeszámolók