Nepál

Nepál szakrális helyszínekben és műemlékekben gazdag, spirituálisan és kulturálisan egyedülálló hely, ráadásul földrajzilag is különleges területen fekszik: a világ 14 legmagasabb hegycsúcsa közül 8 az ország fölé magasodó Himalájában található, köztük a 8850 méter magas Mount Everest (tibeti nevén Csomolungma). Igen, ez valóban a „világ teteje”!

Nepál Kínától délre, India által pedig szinte teljesen „körbeölelve” fekszik, tengeri kijárata nincs. Amatőr és profi hegymászók állandó célpontja, főleg az ország északi, Kínával határos magashegyi része. 5 magassági övezetre szokás osztani, vagyis ha valaki a déli határról, azaz a Gangesz-síkság északi pereméről indulna a hegyek felé, annak lenne ideje megszokni a fokozatosan emelkedő magasságot.

Területe másfélszerese a magyarországinak, és kb. 29 millió, etnikailag sokféle csoporthoz (16 nagyobb és sok kisebb) tartozó ember él rajta, nem beszélve a nyomokban még meglévő kasztrendszer szerinti kategóriákról, illetve az 1959 óta itt élő jelentős számú tibeti menekültről. A legsűrűbben lakott a Katmandu-völgy és a déli Terai régió. A nagyobb városokban állandó a tömeg és a zaj, ez azonban nem kell, hogy eltérítse az utazót, hiszen annyi élmény éri az az embert és annyi csodás látvány várja, hogy érdemes az elemekkel megküzdenie.

A múlt és közelmúlt: 

A mai Nepál területén (illetve azon jóval túlnyúlva) nagyon sokáig kis királyságok voltak, melyek évszázadokon át rivalizáltak egymással és a szomszédos területekkel. A királyságokat 19. szd. közepén egyesítették, de se a belső, se a külső békétlenségek nem szűntek meg, ráadásul kitört az angol-nepáli háború is (1815-1816). 1923-ban vált függetlenné az ország. Az ezt követő évtizedekben a mindenkori kormány és a mindenkori király állandó hatalmi harca közepette Nepál alkotmányos monarchiaként működött 2007-ig, miközben volt egy elnyúló polgárháború is 1996 és 2005 között. Jelenlegi államformája demokratikus szövetségi köztársaság.

A 2015-ös földrengés sok kárt okozott, de ennek nyomai már csak bizonyos területeken láthatók.

Buddhizmus:

Nepál legismertebb szülötte Siddharta Gautama herceg (Buddha), aki a hagyomány szerint i. e. 563-ban jött világra az indiai határhoz közeli Lumbiniben (ami ma zarándokhely). Később lemondott a királyságról, aszkétikus életet élt és követői szerint megvilágosodott. A buddhizmus megalapítóját tisztelik benne. A nepáliak nagyobb arányban (kb. 80%) a hindu vallás előírásait követik, a kisebbség pedig buddhista. A két vallás elemei a gyakorlatban  keverednek. Nepál legfontosabb építészeti és tárgyi emlékei a hitélethez kötődnek.

Saját naptárat (Bikram Sambat) használnak, 56 évvel és 8 hónappal  járnak a mi naptári időnk előtt. A külvilágtól sokáig teljesen elzárt királyság csak az 50-es években engedett először külföldieket az ország területére.

A legfontosabb látnivalók:

  • A három történelmi „királyváros” – Katmandu, Patan és Bhaktapur (paloták, pagodák, pavilonok, templomok, monumentális terek; festészeti, szobrászati, faszobrászati és építészeti remekek széles skálája. Mindhárom város szerepel az UNESCO Világörökségi listán, gyakorlatilag szabadtéri építészeti múzeumok)
  • Nemzeti Parkok (a Chitwan Nemzeti Park: több mint 900 négyzetkilométernyi erdő, mező és mocsaras terület gazdag vadvilággal, köztük nagyvadakkal is; a Bardiya Nemzeti Park a környékén élõ Tharu népcsoport falvaival…)
  • Pashupatinath templom (17. szd-i, klasszikus pagoda stílusban tervezett hindu templom aranyozott tetővel a Gangeszbe ömlő Bagmati folyó partján, ami a tradicionális halottégetések helyszíne is egyben)
  • trekking útvonalak a hegyekben, a híres Everest Alaptábor
  • Pokhara (idilli tóparti városka többféle sportolási lehetőséggel)

 

 

Főváros: Katmandu

Helyi idegenforgalmi hivatal oldala: https://www.welcomenepal.com/

Időeltolódás: +3 óra 45 perc

Biztosítás: Ajánlott a mindenre teljes körűen kiterjedő baleset és betegség biztosítás megkötése.

Feszültség: 230V/50Hz, adapter szükséges.

Fizetés: A bankkártyákat a legtöbb reptéren és szállodában elfogadják, de javasoljuk, hogy készpénzt (EUR, USD) is vigyen magával. A pénzváltást hivatalos pénzváltóban, hotelekben, bankokban ajánljuk.

Közlekedés: A 2015-ös tavaszi nagy erejű földrengés és az azt követő utórengések súlyos károkat okoztak az ország infrastruktúrájában.

Biztonság: Nepálban kiélezett a belpolitikai helyzet, kérjük kerüljék a tömeges megmozdulások helyszíneit.
Értékeikre fokozottan figyeljenek, kerüljék a feltűnő ékszerek és óra viseletét.
Nepálban a természeti katasztrófák előfordulásának esélye meglehetősen magas, gyakoriak a földrengések.
A túrázás csak szervezett csoporttal, megbízható vezető igénybevételével ajánlott; az egyéni, helyi kísérő nélküli túrázást nem javasoljuk.

Időjárás

Időjárása a domborzati viszonyoknak megfelelően változik. Nepál öt éghajlati zónára osztható, nagyjából a tengerszint feletti magasság szerint. A szubtrópusi övezet 1200 méter alatt fekszik, a mérsékelt övezet 1200 és 2400 méter között, a hideg övezet 2400 és 3600 méter között. 3600 és 4400 méter között magashegyi az éghajlat, 4400 méter felett az örök hó birodalma található.
Nepálban öt évszak tapasztalható: nyár, monszun, ősz, tél, tavasz. A Himalája blokkolja télen a Közép-Ázsia felől fújó hideg szeleket, egyúttal a monszunszelek északi határát képezi.
A száraz időszak októbertől májusig, az esős júniustól szeptemberig tart. Ősszel, szeptembertől novemberig és tavasszal, márciustól májusig jó az idő, ekkor érdemes leginkább utazni. Októberben és novemberben, a monszun után a természet zöldell, friss és tiszta a levegő, a Himaláját tökéletesen látni. Decemberben és januárban a klíma és a látási viszonyok még jók, bár a magasabb területeken nagyon nagy a hideg. Februártól áprilisig is jó utazni, az idő melegszik, a magasan fekvő területekre nem olyan nehéz felmenni. A látási viszonyok már nem olyan jók, azonban ilyenkor virágoznak a rododendronok és más virágok. Májusban és júniusban nagyon meleg van, szinte mindig 30°C fölötti a hőmérséklet. Augusztusban és szeptemberben a legjobb ellátogatni Kathmanduba és Tibetbe.

Nepál - KatmanduIIIIIIIVVVIVIIVIIIIXXXIXII
Nappali középhőmérséklet (°C)182025293029292928272319
Esti középhőmérséklet (°C)2471116192020191483
Napos órák száma (naponta)6681065323555
Esős napok száma (havonta)15341218242315401

Oltások



Egészségvédelem: Kötelező és ajánlott oltásokkal kapcsolatban felvilágosítást nyújt: Nemzetközi Oltóközpont (1138 Bp., Váci út 174., Tel.: 465-3809, www.oltokozpont.hu), vagy a megyei ÁNTSZ-ek.

Ajánlott oltások: Hepatitis A, Hepatitis B, veszettség, Diftéria, tetanusz, gyermekbénulás, tífusz, malária

Kötelező oltás: nincs

Higiénia: A higiéniás viszonyok nem felelnek meg az Európában szokásosnak.
Kolera megbetegedések előfordulnak, főként a monszun időszakban. Az alacsonyabb területeken előfordulhat Dengue-láz, japán enchephalitis.
A csapvíz nem fogyasztható és kerülendő a jég, illetve a nyers zöldség fogyasztása is.

Beutazási információk

Vízum: A Nepálba beutazó magyar állampolgároknak vízummal kell rendelkezniük. Vízumkérelmet bármely nepáli külképviseleten, ideértve a tiszteletbeli konzulátusokat is, be lehet nyújtani, érvényességi ideje 15, 30 vagy 90 napos lehet. Vízum beszerezhető az érkezéskor akár a katmandui nemzetközi repülőtéren is. A belépés további feltétele a visszautazás napjától további 6 hónapig érvényes útlevél. Kérjük, utazása előtt érdeklődjön az aktuális vízumigénylés feltételeiről.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium az ország teljes területét II. Fokozott biztonsági kockázatot jelentő célországok és térségek kategóriába sorolja.

Minden további fontos információt megtalálnak az ország konzuli oldalán: konzuliszolgalat.kormany.hu/azsia?nepal

Magyar képviselet szükség esetén


Tiszteletbeli konzul, Katmandu
Cím: Chaudhary Towers Jhamsikhel, Lalitpur, Nepal P.O.Box: 486
Telefon:+977 1 554-5891-5
Tiszteletbeli konzul: Mr. Arun K Chaudhary
E-mail: ram.bista@chaudharygroup.com, info@hungarianconsulate.org.np
Honlap: hungarianconsulate.org.np

Utazások

Élménybeszámolók