Élő trópusi laboratórium – Barro Colorado, Panama

Van egy sziget Panamában, ahol csak kutatók élnek. Na meg állatok és növények. A valamivel több, mint 15 négyzetkilométernyi terület mesterségesen létrehozott környezetben lett egy felbecsülhetetlen természeti érték. A Barro Colorado sziget ugyanis a Panama-csatorna duzzasztott vizében, a Gatún-tóban található. Egy kicsi kis ékszerdoboz a világkereskedelem egyik legforgalmasabb és legfontosabb csomópontjában. S bár korlátozottan, de a szigetet megnyitják turisták számára is egy-egy napra. Így akármilyen utazás is visz bárkit a csatorna közelébe, egy nap a Barro Coloradón szinte kötelező program.

Előzetes regisztrációval kedden, szerdán és pénteken lehet befizetni a látogatásra. Már az odavezető hajóút is élmény, ugyanis vagy háromnegyed órán át kis motoros hajón visznek trópusi erdők között, így már útközben lehet madarakat figyelni, vagy csak pásztázni a burjánzó növényzetet és a vizet.

A csoportokat gyalogtúrákon viszik körbe a szigeten, közben a különböző kutatásokról mesélnek, és ha valaki szerencsés, akkor láthat és hallhat bőgőmajmokat, vagy a bokrokban zörgő agutikat, békákat, tukánokat. Hogy csak tényleg néhányat említsek. A kicsi szigeten ugyanis 115 (!) emlős faj él, közülük 74 denevérfaj, 5 majomfaj, de lajhárok, ormányos medvék, tapírok is osztoznak számtalan más állatfajjal és 1200 növényfajjal a tizenöt km²-en.

A túra után bőséges ebédet adnak a központi házban, de utána a hajó indulásáig még van egy kis szabadidő, és akkor érdemes akár csak az erdő szélére menni és hallgatni az esőerdő zenéjét. Gyakran a majmok szólalnak meg, de rengeteg madár, rovar is hallható. Persze ez a zene-bona éjszaka erősödik fel igazán, amikor a majmok elemükben vannak, s akkor előjönnek a hatalmas, vagy 20 centis békák, amelyek a kis ösvényeket szegélyezve mozdulatlanul várnak a zsákmányra, ám az éjszakai és kora hajnali erdőt csak a bentlakó kutatók és más vendégek élvezhetik.

A sziget egyébként a csatorna építésekor, tehát 1913-ban lett sziget, amikor a Chagres-folyót duzzasztották fel, s így bizony a trópusi erdő jelentős része víz alá került. 1923-ban lett védett terület, 1946 óta pedig az amerikai Smithsonian Intézet irányítása alatt van. Öt másik félszigettel együtt alkotják a Barro Colorado National Monument-et, és ez lett a világon a legkutatottabb trópusi esőerdő terület. Valójában olyan, mint egy élő laboratórium. Minden kutató álma, hiszen csak kilép az irodájából, és olykor párszáz métert sétálva egy olyan keresztmetszetét kapja a trópusi biodiverzitásnak, amit másutt nehezen.

Amikor az erdőt jártam a szigeten jó pár éve, a levélvágó hangyákat figyelgettem sokáig, akik nagyon látványos életet élnek, és órákig lehet szemlélni, ahogy sorban viszik a kivágott levéldarabot, majd a telephelyen lerakják.. Némelyik hangya furcsa, rózsaszín darabkákat vitt a hátán, amitől az egész még szebb volt, de nem tűnt túl természetesnek. Az ott jegyzetelő fiatal kutató elmondta, hogy a hangyák olyan szorgosak, hogy a szalagokat, amelyekkel megjelölik a vizsgált fafajtákat, is ugyanolyan precizitással felvágják és elszállítják lakhelyükre, ahol egyébként hatalmas gombatenyészeteket építenek, amely legfőbb táplálékforrásuk lesz. Így fonódik össze kutató és kutatottja élete egy ilyen helyen…

Esős évszakban, ami áprilistól decemberig tart, minden nap egy szokásos trópusi eső zúdul a szigetre, amitől az még titokzatosabb lesz, sokszor a párától a magasabb fák már nem is látszanak. Pedig a földszoros nem is itt a legcsapadékosabb. A közel 80 kilométer széles területen a Csendes-óceáni térségtől az Atlanti-óceánig haladva szinte megduplázódik a csapadék mennyisége, ami teljesen más vegetációt is alakított ki. De Panamára összességében is ez jellemző: egy Magyarországnyi területen alig száz kilométereken belül is elképesztő természeti és etnikai, kulturális különbségek vannak, többek között a csatorna megépítése miatt is. De ez már egy másik történet, amiről egy másik bejegyzésben mesélek.