ÚTIBESZÁMOLÓ: Madagaszkár két hét alatt

Kolléganőnk, Varga Eszter Madagaszkáron járt és lenyűgözve tért vissza. Annyira, hogy írt egy alapos útibeszámolót. Olvassák, mert hasznos lehet!

Szeptember végén érkeztünk haza Budapestre. Szeretnénk megköszönni ezt a hihetetlen két hetet, amit Madagaszkáron töltöttünk. Megmondom őszintén, hogy nem gondoltam volna, hogy ennyire el fog varázsolni ez az ország.

A szervezés rendkívül jó volt és zökkenő mentes. Az idegenvezetők és a sofőrök nagyon kedvesek és segítőkészek voltak, alkalmazkodtak a mi talán túlságosan mora-mora (malagaszi nyelven lassú és ráérős) tempónkhoz is.

Azzal már az utazás előtt tisztában voltunk, hogy a „rövid” látogatásunk miatt kompromisszumokat kell majd kötnünk a programokkal kapcsolatban, és emiatt az első pár nap sajnos főleg az autózás jegyében telt el.  Szerencsére így is elég izgalmasra sikeredett, és sikerült kihozni a lehetőségeinkből a maximumot.

Késő este érkeztünk meg Antanarivoba, ahol egy rövid alvást követően másnap kora reggel már úton is voltunk dél felé, Ranomafanaba.  Általában ez az út két napot vesz igénybe és a helyi iroda így is javasolta nekünk a szervezéskor, de az idő szűke miatt kénytelenek voltunk egy nap alatt bejárni. Tanulva ebből a jövőben én is azt fogom tanácsolni az utasaimnak, hogy hagyjanak rá plusz egy napot.
Másnap Ranomafana Nemzeti Parkban láttunk először makikat a természetes élőhelyükön. Idegenvezetőnk mellett két helyi tanuló is velünk tartott, hogy éles látásukkal és tapasztalatukkal kiszúrják a fán bujdosó maki családokat. A körülbelül kétórás kirándulásunk után folytattuk utunkat Ranohirába. Ebéd után bár nagyon kellett sietnünk, még tettünk egy gyors kitérőt az Anja magán parkba, ahol remek képeket tudtunk csinálni a civakodó fiatal gyűrűsfarkú makikról. Hihetetlen volt ezeket az állatokat ilyen közelről megfigyelni.

Külön szeretném megköszönni a helyi irodának a figyelmességet Édesapám születésnapján, ugyanis amikor Ranohirába értünk, a Jardin du Roy szállodában egy meglepetés üveg bor várta a vacsoránál.

A személyes kedvenc programom az utazáson az egész napos kirándulás az Isalo Parkban volt Ranohira mellett. Nagyon izgalmas és informatív túra volt. Sokat tanultunk a helyi törzsek temetkezési szokásairól, és megismertünk rengeteg különleges növényt, amiket kizárólag Madagaszkáron találhatunk meg. A nap végén pedig két kis kristálytiszta barlangi tóban is volt lehetőségünk fürödni. Isaloban találkoztunk először szifakával, aki teljesen belopta magát a család szívébe a mókás táncával.

Este az idegenvezető javaslatára kimentünk, hogy megcsodáljuk a csillagokat Isalo felett. Páratlan látvány, ahogy a Tejút átfut a fejünk felett.
A következő nap indultunk tovább Tuleár felé, Ifatyba.
Minden elismerésem idegenvezetőnknek és egyben sofőrünknek, Nasolo-nak, aki hősiesen állta a sarat a hosszú, fárasztó és olykor úttalan utunkon. Ő vitt le minket Tanából egészen Ifaty-ig. Nagyon kedves volt tőle, hogy menet közben a kedvünkért megállt Ilakakában, hogy megnézzünk egy drágakő csiszoló műhelyét is a lányok nagy örömére.
Ifatyban volt egy tervezett szabadnapunk a programban. Itt a reggeli órákban kihajókáztunk egy közeli korallzátonyhoz, ahol színes halak társaságában sznorkelezhettünk.
Ebéd után ellátogattunk a Reniala magánparkba, amit más néven Tüskés Erdőnek is neveznek: itt végre megcsodálhattuk Madagaszkár egyik szimbólumát, a baobabfát. Ezeket a programokat a szállodánktól (Hotel Dunes d’Ifaty) rendeltük meg. Tökéletes könnyű programok voltak a pihenő napunkra.

Ifaty után repültünk vissza Tanába, majd onnan másnap Antsirananába (másnéven Diego Suarez). Itt nagy meglepetés ért minket, mivel a programban csak transzfer szerepelt a szállodáig, de az idegenvezetőnk, Jude, elvitt minket egy rövid városnézésre, ahol bepillanthattunk végre egy kicsit a helyiek életébe a piactéren.
A második napunkon északon ellátogattunk Antsirananához közeli partszakaszra, ahol megcsodálhattuk a Düne-öblöt, a Galamb-öblöt és a Sakalava-öblöt. Életemben ilyen gyönyörű vízparton nem volt még lehetőségem megmártózni. Nem mellesleg jó tudni, hogy remek úticél a kite szörfösök számára. A napot egy Ranema nevű halászfaluban zártuk egy ebéddel és kellemes sétával, ahol vasárnap lévén a helyiek összegyűltek és együtt mulattak.

A következő napon a Montagne d’Ambre Nemzeti Parkba mentünk, ahol sajnos makikkal nem találkoztunk, de láttuk cserébe a világ legkisebb kaméleon fajtáját. Én ezt a kirándulást kicsit rövidnek találtam, mert bőven lett volna mit felfedezni, de persze hosszú út állt előttünk még. Délután út közben Ankarana felé megnéztük a várva várt vörös tsyngiket és a kanyont mellette. Lenyűgöző milyen képződmények vannak Madagaszkáron.

A 11. napot az Ankarana Nemzeti Parkban töltöttük, ami szintén egy nagy meglepetés volt számunkra. Nem gondoltuk volna, hogy a vörös tsingy-n kívül szürke színűt is lesz alkalmunk látni, ráadásul ilyen hatalmas területen. A kirándulás során találkoztunk egy újabb makifajtával, az egér makikkal, akik a fák törzseibe bújva figyelték a kíváncsiskodókat.

Másnap utaztunk tovább Nosy Be-re. Úton Ankifybe volt olyan rendes az idegenvezetőnk, hogy egy vaníliaültetvényre is elvitt minket Ambanjanál, holott az nem szerepelt a hivatalos programban. Életemben először láttam, hogy is néz ki a vanília növény, illetve megkóstolhattuk a friss és a pörkölt kakaó babot is.

Elbúcsúztunk idegenvezetőnktől és sofőrünktől, majd Ankyfy-ből motorcsónakkal áthajóztunk Nosy Be-re. A szigetre érkezve volt egy kisebb félreértés, mert a Nosy Be-i helyi partner programjában nem szerepelt, hogy megnézzük a Lemuria Landet, de végül természetesen tisztáztuk és sikerült oda is eljutni, ahol újabb makikkal és két óriási teknőssel is találkoztunk.

Az utolsó napot a szigeten egy varázslatos hajókirándulással töltöttük. Először Nosy Kombára mentünk, ahol a fákról makákó makik ugráltak a vállunkra.

Elmondhatatlan élmény volt ez nekünk, maki rajongóknak. Nosy Kombaról Tanikelyre hajóztunk, ahol az ebédünket az óceán partján a homokban megterítve fogyasztottuk el. A sziget mellett húzódik egy gazdag korallzátony is, ahol újabb alkalmunk nyílt a sznorkelezésre. Nagy szerencsém volt, mert egy kis kitartással sikerült egy teknőst is megfigyelnem a természetes környezetében.

Másnap a Nosy Be Hotel&Spa nagylelkűségének hála költség mentesen kicsekkolhattunk később is, így még pár órát pihenéssel és felfedezéssel töltöttünk a szomszédos szigeten, ahova az apály miatt gyalog át tudtunk sétálni.

Az éjszakát már Tanában töltöttük egy isteni búcsúvacsora keretében a Savanna hotelben közel a reptérhez.

Utolsó napunk Tanában szintén nagyon jól telt. Reggel ellátogattunk a Lemurs Parkba, ahol elbúcsúztunk egy időre kedvenc makijainktól. Ezek után rövid városnézésre indultunk. A királynő palotájától letekintve jó pillanat volt egy utolsó képet készíteni a városról.  Idegenvezetőnk, John, rendkívül tájékozott ember és sok mindent tudtunk meg Madagaszkár történelméről és jelenlegi helyzetéről is.

A hazaindulás estéjére végül még foglaltunk egy szállást magunknak, ahol lezuhanyozhattunk és vacsorázhattunk egyet nyugodtan a hosszú repülés előtt. Erre a Le Chat’o Park Hotel választottuk, ami esetleg más utasoknak is ajánlható, amennyiben a Savannaban nem lenne már hely. A hotel öt percre található a reptértől, az alkalmazottak barátságosak és kiváló a konyhája.

Szállások:

A Royal Palissandre-ben csak nagyon rövid időt töltöttünk a késői érkezés miatt. Ami viszont nagyon tetszett itt, hogy a reggelit az étterem teraszán fogyaszthattuk el, ahonnan rálátni egész Antananarivora.
A Centrest egy bájos lodge a dzsungel közepén: Egyszerű, de nagyszerű.
A Jardin du Roy egy kis ékkő Ranohira mellett a sivatag közepén. Óriási ízléses szobái vannak, a kertben gyönyörű medence és virágok mindenütt.
A Dunes Ifaty mellett egy nagyon barátságos nádtetős bungallókból álló szálloda. A szobák a vízre néznek. Az ebédet a vízparti snack bárban fogyaszthatja el az ember. A konyhájuk kiváló.
A Savanna Hotelben kétszer is megszálltunk Antananarivoban, mivel közel volt a reptérhez. Az étterme nagyon jó hangulatú és finomakat ettünk. Jó érzés volt visszatérni, mert már ismerősként üdvözöltek minket.
Az Allamanda Antsirananaban szintén nagyon jó színvonalú szálloda. Az étteremből pompás a kilátás az óceánra. Úgy vettem észre, hogy a jómódú helyiek, illetve külföldiek, akiknek helyi házastársuk van szívesen járnak ide vacsorázni.
A Le Relais de l’Ankarana pár házikóból álló vendégház. A szobák nagyon egyszerűek, az elektromos áram a szokottnál is korlátozottabb volt, csak úgy, mint a meleg víz. A kertben tyúkok kapirgálnak, mindenhol licsifák és virágok. A vacsora és a reggeli nagyon családias, finom, bőséges házi ételeket fogyaszthattunk.
Végül Nosy Be-n a Nosy Be Hotel&Spa-nak gyönyörűen gondozott kertje és hangulatos étterme volt közvetlenül az óceán partján. A plusz költség mentes késői kicsekkolást külön díjaztuk.
Megvoltunk teljesen elégedve a szállásokkal. A családomnak a Jardin du Roy Ranohiraban tetszett a legjobban, nekem személy szerint a Dunes Ifatyban. A Le Relais de l’Ankarana volt a legegyszerűbb a szállások közül, de azt tudni kell, hogy a lehetőségek ezen a vidéken meglehetősen korlátozottak.

Idegenvezetők:

Mind a négy idegenvezető nagyon kedves, segítőkész és vidám természetű volt. Nagyon meg voltunk elégedve a munkájukkal. Annyi apró kommentem lenne, hogy az angollal néha egy picit nehezebben értettük meg egymást, de persze le a kalappal, hogy francia mellett még angolul is megtanulnak. Jól jött volna egy kis segítség azzal kapcsolatban, hogy mikor szabad és mikor nem adományozni az utak mellett a gyerekeknek. Sok mindent vittünk magunkkal, de az ügyetlenségünkből adódóan és attól tartva, hogy valakit megbántunk sok megmaradt a végére. Ezeket odaadtuk végül az idegenvezetőknek, hogy osszák szét a rászorulók között a haza vezető útjukon.
Nagyon tetszett, hogy lelkesen tanítgattak minket a malagaszi nyelvre, megmutatták a helyi zenét, szokásokat, és érdeklődőek voltak a mi kultúránk felől is.
A sofőrök rendkívül tapasztaltak és biztonságosan vezettek. Látszott, hogy már jó párszor végig mentek ezeken az utakon. Anakaranaban kaptunk egy nagy defektet, de másnapra profin orvosolták is a helyzetet.
Az autók mindig kényelmesek voltak és jól elfértünk.

Kirándulások:

Jól szervezett, okosan programozott kirándulásokon vettünk részt. Egy-kétszer éreztem úgy, hogy az idegenvezetők magabiztosabban mérték fel kis csapatunk erőnlétét. Madagaszkárra érkezés előtt mindenkinek javasolnám, hogy próbálja ki magát egy rövidebb túra útvonalon, illetve járjon el rendszeresen sportolni.

Étkezések:

Kicsit félve indultunk neki az utazásnak, de szerencsére pozitívan csalódtam. Ugyan párommal mi vegetáriánusok/vegánok vagyunk, de ennek ellenére is mindig volt mit enni és nagyon segítőkészen odafigyeltek a kívánságainkra. Finom lencsés, babos ételeket ettünk, rengetek gőzölgő rizst és répás-cukkinis ételeket. Apukám és Anyukám viszont minden helyi finomságot kipróbált a Zebu különlegességeken keresztül, a frissen sült halakon át a csirkéig.
Életünk legfinomabb gyümölcseit ettük és zseniális lekvárokat és csokoládékat próbáltunk ki. A rhum arrangék (madagaszkári rum alapú likőr különböző ízesítéssel) közül a legjobban a gyömbéres, a vaníliás és a szárított banános ízlett, de kipróbáltunk legalább 10 félét és mind finom volt. (Na jó, a kombavással/kaffír limeossal jobb vigyázni.????)Minden étteremben, ahol jártunk tisztaságot és profizmust tapasztaltunk, attól függetlenül, hogy a szállodában található vagy éppen egy kis falu közepén.
Nekem nagyon gyenge gyomrom van, de semmi bajom nem volt egész út alatt. Mindenhol tisztított vízzel mosták a zöldségeket és a jégkocka is abból készült. Egy-kétszer figyelmetlenségemre a csapból sikerült fogat mosnom, de ezek után sem tapasztaltam rosszullétet.

Emberek és a biztonság:

Utazás előtt olvastuk, hogy a szegénység ellenére a malagaszi emberek nagyon vidám természetűek, és nem csalódtunk. Hihetetlen segítőkészséget és közvetlenséget tapasztaltunk mindenkitől. A gyerekek a falukban még a legszomorúbb embert is mosolyra derítik, ahogy kiabálják, hogy „VAZA”(idegen, ismeretlen, turista malagaszi nyelven).
Mindenhol biztonságban éreztük magunkat. Nyugodt szívvel tettem le a táskámat az útszélén a telefonommal benne, senki nem bántotta. Persze mint mindenhol, Madagaszkáron is vannak olyan helyek, amik nem ajánlottak turisták számára, de erre az idegenvezetőnk mindig felhívta a figyelmünket, hogy sötétedés után ezeket lehetőleg már kerüljük el.

Utak:

Na igen, az utak… Hát azok valóban nem a legjobbak. Néha jobb volt, amikor nem volt út, mint amikor volt.  Madagaszkárra érkezve készüljünk fel, hogy az utazások kétszer annyi időt fognak igénybe venni, cserébe a lassú tempó miatt gyönyörködhetünk a tájban.

Természet és állatvilág:

Lenyűgöző. Tényleg nem találtam szavakat a változatos és egyedi növény és állatvilágra. A sokféle maki, a teknősök, a kaméleonok és gyíkok, a színes madarak. Hatalmas korallzátonyok húzódnak az egész szigetország körül, így a búvárok és a sznorkelezők paradicsoma.
Mindenképpen javaslom, hogy egy ültetvényre látogasson el mindenki, mert az általunk minden nap használt élelmiszereket máshogy nem lenne lehetőségünk megismerni.
A baobabfák tényleg olyan hatalmasak és lenyűgözőek, ahogy a könyvekben olvashatjuk. Eltűnődtünk rajta, vajon mit láthattak már ezek az óriások.

Összességében:
Amiért nekem nagyon tetszett Madagaszkár és úgy érzem, hogy vissza kell még térnem, az a hihetetlen változatossága. A pár óra autózással láthatunk dzsungelt, hatalmas áztatott rizsteraszokat, vörös westernfilmbe illő sivatagot és kanyonokat, és égszínkék óceán partokat. Úgy érzem, hogy az ott töltött két hét alatt az ország töredékét tudtuk csak felfedezni. A makikból és a kaméleonokból pedig sosem lehet elég.

Ami nagyon szembetűnő volt sajnos, amit már korábban is olvastunk, hogy az erdőirtás borzasztóan elterjedt, főleg a sziget belső területein, mivel az elektromos áram hiányában az emberek főleg szénnel kereskednek, fűtenek és főznek is. Félő, hogy egy ilyen mértékű pusztítás nem csak a növényzet, de az élővilág kihalásához is vezethet.

Ideális időszakban látogattunk Madagaszkárra. Szerencsére nem volt túl meleg és az eső is csak az indulásunk pillanatában kezdett el esni. (Persze ezt én annak tudtam be, hogy elsirat minket Madagaszkár.????) A látványosságoknál viszonylag kevés turistával futottunk össze, így mindennek megmaradt a bája, de idegenvezetőnk azt mondta a nyári szezonban van, hogy mozdulni sem lehet egy-egy helyen.
Madagaszkárt és lakóit átjárja valami megmagyarázhatatlan természetközeli erő, amiből az odalátogatók is részesülnek, még ha egy rövid időre is. Alig várom, hogy visszatérjek! De addig is…

Veloma Madagascar!