VAYA Travel

A kettészelt folyó legendája – Iguazú-vízesés

Megihlette a James Bond rendezőit (Moonraker), Indiana Jones és társai háromszor zuhannak le a hatalmas víztömeggel (persze mindenki túléli), és itt játszódik a Misszió című film is, amelyben fontos szerepe van ennek a természeti csodának. Persze az Iguazú-vízesés nem attól híres, hogy Hollywood felfedezte magának. Egyesek szerint a világ legszebb vízesése (azért van még versenyző), az mindenesetre biztos, hogy a legnagyobb vízesés rendszer összes közül. És aki már látta, az tudja, hogy nincsenek szavak, amelyekkel le lehet írni az élményt, amit ez a látvány nyújt.

Az Iguazú-folyónak nem más, mint némi szintkülönbség az 1320 km hosszú medrében, nekünk, embereknek viszont egy életre szóló élmény, nem beszélve az energiáról, amit termel. Nézzük a legfontosabb tudnivalókat.

Az Iguazú-vízesés az úgynevezett hármas határnál: Argentina, Brazília és Paraguay hatránál fekszik, ott, ahol a folyó aztán beleömlik a Paraná-folyóba. Egyben az argentin Misiones és a brazil Paraná tartomány és állam találkozik itt.

A legenda szerint az egyik isten egy gyönyörű bennszülött lányt, Naipí-t akarta feleségül venni, de a lány inkább halandó szerelmével, Tarobával szökött meg és hajózott el. Az istenség olyan dühös lett, amikor mindezt megtudta, hogy kettéválasztotta a folyót, és arra ítélte a két szerelmes, hogy örökké zuhanó víz legyen belőlük.

A vízesés rendszer a felső és alsó Iguazúra tagolódik, és az évszakoktól függően 150 és 300 vízesésből áll.

Az Ördög Torka nevű U alakú lenyűgöző rész a legnagyobb, és legmagasabb, itt 82 méterről hull alá a hatalmas folyó, 150 méter szélességben és 700 méter hosszan tart. Az itt felszálló pára akár 150 méter magasságig is elér.

Fotó: EmanuelArgentin

A vízesés területének nagyjából kétharmada Argentína területén fekszik, így mindenképp több időt kell szánni (legalább egy, vagy két napot) az argentin oldal bejárására. A nemzeti parkon belül kisvasút szállítja a turistákat, de erdei ösvények is vannak, ahol ha éppen nincs embertömeg, egzotikus állatok sorát láthatjuk. Keresztezheti az erdei utat egy teju páldául, de teljesen biztosan próbálkozik majd néhány koati, azaz ormányos medve, hogy valamennyi ételt kunyeráljon a hátizsákunkból. Mintegy 2000 madárfaj él az ottani gazdag ökoszisztémában, és itt él az egyetlen erszényes Ausztrálisán kívül, az oposszum.

Az argentin oldalon éjszakai kisvasutazásra is be lehet fizetni, ilyenkor a kis erdei vasút egészen az Ördög Torkáig visz minket, és szerencsés esetben a telihold ott világít a vízesés felett. Felejthetetlen látvány. Az odavezető út már kevésbé meghitt, a vasutat megtöltő emberek zaja miatt nehéz az erdő csendjét, vagy inkább éjszakai zaját élvezni.

Fotó: Mcalvet

Ha valakinek nem elég a séta a különböző kilátópontokhoz, befizethet hajóútra, amely során egy kis, nyitott hajó felvisz a folyón, nagyon közel az alsó vízeséshez, annyira, hogy mindenki garantáltan vizesen térjen vissza a kalandból. Megéri.

Ha már elég időt töltöttünk a vízesés argentin oldalán (nem lehet eleget!), akkor irány a Brazil oldal, ahonnan egy teljesebb rálátás van az egész vízesés rendszerre. Kevesebb kilátópont, viszont gigantikusabb a látvány. Ezt egy nap alatt végig lehet járni, buszok visznek a kilátópontokhoz.

Mindkét oldalon a nagyobb városokban van repülőtér, illetve különféle igényeket kielégítő szállások. Ha valaki Dél-Amerika e két országában, vagy azok fővárosaiban jár, és van 4-5 extra napja, ne hagyja ki a világ egyik igazi csodáját.