Természetesen a harmadik emeletre épült, Párizs máig legmagasabb pontjára. Nem nagy, de egy fekete zongora azért elfért benne. Gustave Eiffel, a torony tervezője gondosan egy kis lakást is tervezett ugyanis magának a világkiállításra ideiglenes toronynak szánt építménybe, ahol kedvére nyugodtan elmélkedhet. Tudott élni, az egyszer biztos.
A tornyot 1889-ben adták át a párizsi világkiállításra. Csak emlékeztetőül: az Eiffel-torony 324 méter magas, ami nagyjából egy 81 emeletes épületnek felel meg. 41 éven át ez volt a világon a legmagasabb, ember által épített szerkezet, egészen addig, amíg a New York-i Chrysler Building el nem vette tőle ezt az érdemet. Többször is szó esett róla, hogy lebontsák. Eiffel ugyanis csak 20 évre kapta meg az engedélyt a torony fenntartására, tehát 1909-ig maradhatott hivatalosan a mű Párizsban. A lebontás amúgy nem okozott volna gondot, a kiírásban ugyanis szerepelt, hogy olyan tornyot kell emelni, amit aztán könnyedén szét is szednek a világkiállítás után. Az Eiffel-torony viszont annál sokkal fontosabbá vált, minthogy eltüntessék a francia fővárosból.
Hitler viszont nem így gondolkodott, és Párizs megszállása alatt parancsot adott, hogy semmisítsék meg a tornyot Párizs más részeivel együtt. A város katonai kormányzója azonban nem teljesítette a parancsot. A németeknek amúgy sem volt könnyű dolguk az Eiffel-toronnyal: beérkezésük előtt a franciák elvágták a liftkábeleket, így két lábon kellett felmászniuk, hogy kitűzzék a hatalmas horogkeresztes zászlót, amit aztán hamar le is tépett a szél.
S amikor már sok mindent megélt a közben Párizs szimbólumává vált építmény, 1967-ben Montreal polgármestere titokban kérte De Gaulle-t, hogy egy időre költöztessék át az Eiffel-tornyot Kanadába a 76-es expóra. Szerencsére ez sem valósult meg.
Na de vissza Eiffel különleges, Párizs fölötti magánlakához. A lakást, pláne a fémszerkezet ridegségéhez képest nagyon otthonossá építette. A falakat meleg színű tapétákkal vonta be, faszekrények, puha vászonbevonatú bútorok, és, mint említettük, egy versenyzongora is hozzájárult, hogy különleges hangulatú környezetben tudta szemlélni a város fényeit.
Irigyelték is ezért rendesen Párizs előkelőségei. Mindenféle módszerrel próbálták meggyőzni, hogy legalább egy-egy éjszakára adja ki a lakást, de ő tántoríthatatlan volt, és magának, tudományos kísérleteinek, illetve számára fontos vendégeknek tartotta fent a titkos zugot. Egyik ilyen különleges látogató maga Thomas Edison volt, aki, ha már felfedezte a fonográfot, vitt is egyet Eiffelnek a toronylakásba. A lakáshoz amolyan kisebb kísérletező laboratóriumok is csatlakoztak, így meteorológiai kísérleteket is végzett, illetve kiváló lehetősége volt arra, hogy a szabadesés törvényeit is vizsgálja.
A lakást ma már turisták látogathatják, nagyjából abban az állapotban, ahogy annak idején hagyták, benne Eiffel és Edison viaszfigurájával.
