Dél-Korea

Dél-Korea alig nagyobb, mint Magyarország, viszont ötször annyian élnek az országban. Szöul, a főváros lakossága pont egy magyarországnyi és még ott van kilenc olyan metropolisz, amelyben több mint egymillióan élnek. A nagyvárosok őrülten fejlődő és fogyasztásközpontú élete és a vidék hagyományai itt is, akárcsak a többi térségbeli „tigris” esetében, egy különleges kulturális világot hoztak létre.  

Szárazföldi határa egyedül Észak-Koreával van, ráadásul pont a határon, az úgynevezett Koreai Demilitarizációs Övezetben – épp az érintetlensége miatt – húzódik az egyik leggazdagabb növény és állatvilág az országban. Korlátozott számban szerveznek is ide túrákat.

A késő szeptembertől novemberig tartó időszakban a csípős levegő, a lenyűgöző lombkoronák és az azúrkék ég segít megérteni, hogy a költők miért istenítik ezt az évszakot.

Az ország 70%-a hegyvidék. És ezt a helyiek ki is használják. Minden hétvégén, gondosan, színben harmonizáló túraruhában és egy Everest mászó által is megirigyelt eszközökkel felszerelt több ezer koreai vág neki a csúcsoknak. Mivel sok hegyet templomok és romok tarkítanak, egy ilyen túra legalább annyira kulturális élmény, mint sport.

A dél-koreaiak pont úgy állnak a szórakozáshoz, mint az üzlethez: nagyon komolyan. Az éjszakai kimaradások általában jó hangulatúak, közös étkezésekkel és rengeteg itallal megalapozott, majd hosszan elhúzódó éneklős estben érnek véget. És bárki is legyen a vendéglátó, kicsi az esélye, hogy hagy fizetni.

A vásárlás fontos tevékenység, így Dél-Koreában van több is a világ legnagyobb bevásárlóközpontjai közül. Amik ráadásul hajnali 4-ig vannak nyitva (szemben a legtöbb étteremmel, ami legfeljebb este 11-ig).

Nemzeti étel a kimcshi, amely már 1250-ben is megjelent feljegyzésekben. Szinte bármivel fel lehet szolgálni, tele van zöldségekkel sé sokféle fűszerrel. Vagy 170 féle formája ismert.

Dél-Koreában a padlófűtésnek (ondol) történelmi hagyományai vannak, és leginkább így oldják meg a helyiségek fűtését. Már Kr. előtti 7. században is melegített padlóköveket használtak. Ma a lakosok 90 százaléka ilyennel fűti a lakását, így aztán az élet nagy része (alvás, evés, TV nézés) a padlón zajlik.

A Jeju nevű hatalmas sziget Haesindang Park-ja pedig tele van fallosz alakú szobrokkal, sőt, még egy ilyen tematikájú étterem is nyílt ott.

Dél-Korea egy igazi kulturális csemege.

 

Főváros: Szöul

Helyi idegenforgalmi hivatal oldala: http://english.visitkorea.or.kr/enu/index.kto

Időeltolódás: Plusz 7 óra

Biztosítás: Ajánlott a mindenre teljes körűen kiterjedő baleset és betegség biztosítás megkötése.
A koreai kórházak azon biztosítók biztosítását fogadják el közvetlenül, amelyek az ún. International SOS szervezet tagjai. Azon biztosítottak esetében, akik olyan társasággal kötöttek szerződést, amelyik nem tagja az előbb említett szervezetnek, a helyszínen meg kell fizetniük az ellátással kapcsolatban felmerülő költségeket, amelynek kiegyenlítését hazatérés után igényelhetik az adott biztosító társaságtól.

Feszültség: 220V/60Hz, adapter nem szükséges.

Fizetés: A bankkártyákat a legtöbb reptéren, szállodában és boltban elfogadják, de javasoljuk, hogy készpénzt (USD) is vigyen magával. A pénzváltást hivatalos pénzváltóban, hotelekben, bankokban, illetve az ATM automatákból való pénzfelvételt ajánljuk.

Időjárás

Dél-Korea kontinentális éghajlatú, mind a négy évszak előfordul: a tavasz március közepétől május végéig, a nyár júniustól augusztusig, az ősz szeptembertől novemberig, a tél decembertől március közepéig tart. Utazni legjobb ősszel, ekkor kék az ég, napos az idő, meleg van, és az erdők csodálatos színekben pompáznak. Tavasszal is jó utazni, ekkor virágoznak a cseresznyefák és más virágok, azonban a napok hűvösebbek lehetnek. Télen várják a sí, snowboard, jégkorcsolya és a fürdők szerelmeseit. Egyedül nyáron nem érdemes utazni június végétől augusztus végéig, mert ez a monszun időszaka, ekkor esik az éves csapadékmennyiség 60 százaléka, nagyon nagy a hőség és a helyiek is a hegyekben és a parton keresnek kikapcsolódást, így zsúfolttá és drágává válik az élet.

Dél-KoreaIIIIIIIVVVIVIIVIIIIXXXIXII
Legalacsonyabb hőmérséklet (°C)-9-7-25111621221570-7
Legmagasabb hőmérséklet (°C)03817222729312619113
Páratartalom (%)656262656969797672686866
Esős napok száma (havonta)8678101016139799

Oltások

Egészségvédelem: Kötelező és ajánlott oltásokkal kapcsolatban felvilágosítást nyújt: Nemzetközi Oltóhely (1138 Bp., Váci út 174., Tel.: 465-3809, www.oltokozpont.hu), vagy a megyei ÁNTSZ-ek.

Ajánlott oltások: Hepatitis A, Hepatitis B, hastífusz, malária elleni oltások

Kötelező oltás: nincs

Higiénia: Dél-Koreában a közegészségügyi és járványhelyzet, illetve az orvosi ellátás színvonala jó, az orvosok nyelvtudása viszont a legtöbb helyen gyenge. A csapvíz a legtöbb helyen iható.

Beutazási információk

Vízum: Magyar állampolgárok legfeljebb 90 napig vízummentesen tartózkodhatnak Dél-Korea területén, ha a beutazás célja nem jövedelemszerző tevékenység folytatása. A belépés további feltétele a visszautazás napjától további 3 hónapig érvényes útlevél.

Minden további fontos információt megtalálnak az ország konzuli oldalán:
http://konzuliszolgalat.kormany.hu/azsia?koreai-koztarsasag-del-korea

Magyar képviselet szükség esetén


Nagykövetség és Konzuli Hivatal Szöulban

Cím: 04393, 58 Jangmun-ro, Yongsan-gu (Dongbinggo-dong), Seoul
Tel.: +82 2 792 2105
Fax: +82 2 792 2109
Ügyelet: +82 10 2236 7792
Email: consulate.sel@mfa.gov.hu
Honlap: szoul.mfa.gov.hu

Utazások

Élménybeszámolók