Peru Dél-Amerika harmadik legnagyobb, valamint az Andok legnagyobb területű országa. Hajdan az Inka Birodalom központja volt. Peru maga az élő történelem. Kevés olyan hely van a Földön, mely olyan múlttal büszkélkedhet, mint ez az ország. Mind a spanyol, mind a precolumbian emlékek nagyon jó állapotban fennmaradtak, így a turisták megcsodálhatják az inka fővárost Cuzcot, Machu Picchu fenséges romjait vagy éppen a spanyol hódítók korának építészeti remekműveit. Az Amazonas-medence foglalja el az ország területének felét, az esőerdők a világ egyik legváltozatosabb flóráját és faunáját rejtik magukban, mely roppant izgalmat tartogat az európai utazók számára. Perut egy igazán bonyolult szövéshez lehetne hasonlítani. Ősi pompával övezett szórakoztató rezes bandák emelik a fesztiválok fényét.

Minden, ami ősi

Dél-amerikai látogatásunk nem lehet teljes a dicsőséges inka fellegvár, azaz a Machu Micchu megtekintése nélkül, bár az igazsághoz hozzá tartozik, hogy ez a magasztos hely csak egy pillanat az inkák 5000 éves történetében. Érdemes még végigsétálni Chan Chanon, a hatalmas ókori város poros maradványain, amely a legnagyobb Kolumbusz előtti rom egész Amerikában. Vagy a rejtélyes módon a száraz földbe vésett Nasca vonalak fölé repülni. Vagy kalandtúrára indulni a zord vadonba, amelynek szélét a rendíthetetlen Kuelap erődítmény szegélyezi. Lima hatalmas múzeumai felbecsülhetetlen értékű kerámiái, aranyai és a világ néhány legszebb textíliái teljes részletességgel felfedik az elveszett civilizáció kifinomultságát, készségét és szenvedélyét. Merülj el Peruban és egy kicsit közelebb kerülsz a múlthoz.

Ízek és örömök

Sok peruit naponta mardossa a kérdés: mit együnk? Ceviche-t tüzes chili és kukoricadarabokkal vagy lassú tűzön, sörben órákig főzött korianderes pörköltet vagy bársonyos Amazonas csokoládét? A latin konyha fővárosában csak a túl nagy kínálat zavarhat össze a választásban. A nagy földrajzi és kulturális sokszínűség hozta össze a mostani perui konyhát – kezdve a felvidéki gumóktól a trópusi dzsungel gyümölcsökig mindent – amely magában hordozza a spanyol, a bennszülött, az afrikai és az ázsiai befolyás komplex történetét. Kényeztessük az ízlelőbimbóinkat a kaotikus piacokon grillezett marha nyárssal (anticuchos) vagy próbáljunk ki néhányat az újragondolt perui fogásokból (novoandina).

Oh, te kaland!

Óriási homokdűnék, cizellált csúcsok és a Csendes-óceán megtöri a fővárosi csúcsforgalom zaját. Az aktív utazó számára ez maga a paradicsom. Minden szokásos tevékenység – rafting, siklóernyőzés, drótkötélpályán való csúszás, kerékpárutak – megtalálható. Ezek mellett persze még számos, kevésbé adrenalin szint emelő dolgot művelhetünk, mint pl. vörös arapapagájt keresni, nagy macskák lábnyomát követni, az ősi civilizáció poros romjai mögött lenyugvó napot lencsevégre kapni vagy az Andokban az egyik szent zarándoklathoz csatlakozni. Mindegy mire esik a választás. Egy jó tanács: ne rohanj. Kevesebbet tervezz, mint amennyit szeretnél. Egy váratlanul elénk tárult fesztivál napokra elnyelhet… És ez az a pillanat amikor rájössz: a kaland utolért.

Főváros: Lima

Helyi idegenforgalmi hivatal oldala: http://www.visitperu.com/visit-peruinfo/english/index.php

Időeltolódás: -7 óra

Biztosítás: Ajánlott a mindenre teljes körűen kiterjedő baleset és betegség biztosítás megkötése.

Feszültség: 220V/60Hz, adapter szükséges.

Fizetés: A bankkártyákat a legtöbb reptéren és szállodában elfogadják, de javasoljuk, hogy dollárt vigyen magával. A pénzváltást hivatalos pénzváltóban, hotelekben, bankokban ajánljuk.

Öltözködési tanácsok: Az erős UV sugárzás elleni védekezés nagyon fontos még hűvösebb időben is.
Az őserdőbe utazóknak javasoljuk a természetes, vékony anyagú öltözéket, hosszú ujjú inget, bokánál leszorítható nadrágot, zárt, könnyű túrabakancsot és nagyobb karimájú kalapot viselni, valamint erős szúnyog- és egyéb rovarriasztót használni.
A hegyvidéken a nyári hónapokban is éjszakára nagyon lehűlhet az idő. A magassági betegség leküzdése érdekében az érkezés első napjára semmiképpen se tervezzenek kirándulást, ajánlott könnyű ételeket és kokateát fogyasztani.

Biztonság: kérjük kerüljék a feltűnő ékszerek és óra viseletét, értékeiket ne hagyják őrizetlenül a strandon. Hivatalos irataikat, értékeiket zárják el a szállodai széfben.

Időjárás

3 éghajlati övezetre oszthatjuk Perut. A trópusi Amazon keleten, a száraz, sivatagi part nyugaton és az Andok hegység. Az Andokban a napi hőmérséklet 10°C alatti, éjjel tovább esik fagypont alá. Júniustól augusztusig tart a száraz évszak, a csapadékos hónapok decembertől márciusig tartanak. A partoknál a legmelegebb időszak decembertől márciusig tart. Nagyon ritkán esik az eső. Az esőerdőben szinte mindig esik, de csak ritkán esik néhány óránál tovább. Az El Niño hatását átlagosan 7 évente érezteti, sok esőt és áradást okozva a partoknál, általában karácsony környékén. A fő turista szezon júniustól augusztusig tart. Egybeesik a hűvösebb, száraz Andoki időjárással és az európai és észak-amerikai nyári vakációval. Ilyenkor a legjobb megmászni a Machu Picchut. A helyiek a partokat a legmelegebb és párásabb időben látogatják, december végétől márciusig. Az ország közepén és déli területein az év további részében a garúa, azaz parti köd száll a területre. Északon, a tengerparton több a napsütés, a napozni vágyók egész évben látogathatják.

Láthatjuk, hogy nincs olyan szaka az évnek, amikor mindhárom régióban optimális lenne az időjárás az utazáshoz. Ha tehát kompromisszumot kötünk, azt mondhatjuk, hogy az Andoki utazáshoz leginkább az áprilistól októberig terjedő időszakot javasoljuk. Viszont a februártól áprilisig, ill. a szeptembertől novemberig tartó hónapokban is ugyanolyan érdekes ez a vidék, és legalább ilyenkor kevesebb turistával találkozunk. Valamit valamiért!

Peru - LimaIIIIIIIVVVIVIIVIIIIXXXIXII
Legmagasabb hőmérséklet (°C)252726242118171717192023
Legalacsonyabb hőmérséklet (°C)192020171615141313141617
Napos órák száma (naponta)677788887776
Esős napok száma (havonta)000001121000
Csendes-óceán vízhőmérséklete (°C)192021201817161616171717


Peru - CuzcoIIIIIIIVVVIVIIVIIIIXXXIXII
Legmagasabb hőmérséklet (°C)201919192019192020212121
Legalacsonyabb hőmérséklet (°C)766530024567
Napos órák száma (naponta)556788887775
Esős napok száma (havonta)18151292112581316


 

Oltások



Egészségvédelem: Kötelező és ajánlott oltásokkal kapcsolatban felvilágosítást nyújt: Nemzetközi Oltóközpont (1138 Bp., Váci út 174., Tel.: 465-3809, www.oltokozpont.hu), vagy a megyei ÁNTSZ-ek.

Ajánlott oltások: sárgaláz, Hepatitis A, Hepatitis B, veszettség, hastífusz, malária

Kötelező oltás: nincs

Higiénia: A perui egészségügyi ellátás színvonala és elérhetősége változó. A megfelelő szintű ellátást nyújtó, jellemzően magánkórházak és a nehezen megközelíthető helyeken a sürgősségi ellátás díja nagyon magas.
Túrázás, országon belüli közúton való utazás esetén mindig legyen nálunk több liter ivóvíz! (pl. a magasan fekvő andesi vagy az amazonasi településeken).
A csapvíz és mosatlan zöldség, gyümölcs fogyasztása nem ajánlott. Utcai árusnál vásárolt étel fogyasztása nem javasolt.
A Dengue-láz és a Zika vírus megelőzésének érdekében javasoljuk a megfelelő szúnyogriasztó szerek használatát.

Beutazási információk



Vízum: Magyar állampolgárok legfeljebb 90 napig vízummentesen tartózkodhatnak Peru területén. A belépés további feltétele a visszautazás napjától további 6 hónapig érvényes útlevél.

Minden további fontos információt megtalálnak az ország konzuli oldalán: http://konzuliszolgalat.kormany.hu/amerika?peru


Magyar képviselet szükség esetén


Peruban jelenleg nincs magyar nagykövetség vagy konzuli szolgálat. Amennyiben szükséges, vegyék föl a kapcsolatot az Európai Unió valamely tagállamának az országban lévő diplomáciai képviseletével.

Austria képviselete
Postacím: Av. República de Colombia 643 - piso 5, San Isidro Lima 27
E-mail cím: lima-ob@bmeia.gv.at
Telefonszám(ok): +51 1 442 0503+51 1 422 1807
Honlap(ok): www.aussenministerium.at/lima

Utazások

Élménybeszámolók