Talán nem túlzás azt állítani, hogy a Kínába először utazó „nyugati” turista néha úgy érzi, hogy egy másik bolygón landolt. Nem árt felkészülni, bár még akkor is sok meglepetés érheti az embert!

Kína és a külvilág kapcsolata mindig  összetett volt. Az évszázadok során egyaránt jellemezte a kölcsönösség (kereskedelmi kapcsolatok), az ellenségesség (pl. a 19.szd-i ópiumháború), és a versengés (lásd napjaink technikai-tudományos fejlesztéseit).

A 16. századtól kezdték látogatni európai hajós felfedezők, akiket kezdettől fogva lenyűgözött az akkori jól szervezett és virágzó birodalom. Kína a világ legősibb folyamatos civilizációja; számos találmányt (iránytű, papír, nyomtatás, puskapor, porcelán, selyem) adott a világnak. A Kínai Császárság utolsó nemzeti dinasztiája – a Ming dinasztia –  sokáig (1911) fennállt, és mivel ez az időszak volt a Birodalom egyik aranykora is, hatalmas építkezések jellemezték, vagyis számos olyan emblematikus dolog van az országban, ami ekkor született  – pl. a főváros, Peking (Beijing) sok része, a császári palota, illetve a Nagyfal bizonyos szakaszai.

A dinasztiák korát követő félgyarmati állapot megszűnése után Kína a kommunizmus sajátos, kínai változatát építette ki és pártállamként működik. Az utóbbi évtizedekben – elsősorban a gazdasági célokat szem előtt tartva – a politikai vezetés folyamatosan „modernizál”, ám alapvető területeken (demokratikus választások, emberi jogok, önrendelkezés, információáramlás) továbbra is a vaskéz politikája a jellemző.

 

TÉNYEK, ADATOK

  • Kína Kelet-Ázsia legnagyobb (9 millió 600 000 négyzetkikométer, azaz kb. Európa méretű) és kb. másfél milliárdnyi lakosával a világ legnépesebb országa. Etnikailag heterogénebb, mint gondolnánk (95% han kínai+55 különféle kisebbség). Mega-városok, elképesztő méretű építkezések, kegyetlen ütemű modernizáció jellemzi.
  • Az általánosan használt mandarin nyelv mellett több mint 200 helyi nyelv létezik. 30 000-80 000 írásjegyet használnak.
  • Területe kelettől nyugatig kb. 5000 km széles és három időzónát fog át, mégis a pekingi időt használják  mindenhol, ez is jelzi a pártállam központosító és egységesítő törekvését.
  • Kínában a leggyakoribb vallás a buddhizmus, bár inkább több, egymásra ható hitrendszer (konfucianizmus, taoizmus, buddhizmus) eredőjéről beszélhetünk, amit még tovább színez egy többféle kultuszra és hiedelemre alapuló ún. népi vallás. Mindez megmutatkozik az élet szinte mindegyik területén (kultúra, filozófia, közélet, erkölcs stb).
  • A hierarchia tisztelete és a család fontossága mindenek felett áll. 2015-ig érvényben volt az „egy család-egy gyermek” politikája, aminek messzemenően káros társadalmi következményei vannak, főleg a nemek aránya, pontosabban aránytalansága miatt.
  • Az Internet Kínában ellenőrzött és erősen korlátozott, ezzel is biztosítva a  kontrollt a politikai vezetés számára.

 

A FŐVÁROS, PEKING (BEIJING) LEGFŐBB LÁTVÁNYOSSÁGAI:

  • A kínai Nagyfal fővárosi szakasza (a több mint 21 000 km hosszú, 11 évszázadon át épített Nagyfal Badaling nevű, Pekingben található darabja)
  • A tiltott város (980 épületből álló épületkomplexum, UNESCO Világörökségi helyszín, a kínai császárok egykori lakóhelye, világ egyik leghíresebb múzeuma)
  • A Ming és Csing dinasztiák pompás kertjei
  • Tienanmen tér (szovjet stílusú épületekkel övezett tér; az 1989-es drámai események helyszíne)
  • az ún. 798-as művészeti kerület (Peking óriási, kortárs képzőművészeti színhelyeket magában foglaló területe)

 

FŐBB TURISZTIKAI RÉGIÓK:

Északkelet Kína (a főváros és környéke)

Belső-Kína (pl. Hszian városa az embernagyságú terrakotta agyaghadsereggel, a Huang-hung völgy különleges természeti szépségei, Tibet, az ősi selyemút)

Dél-Kína (gazdaságilag fejlett, helyenként futurisztikus nagyvárosok – Sanghaj, Kuangcsou, Hongkong, Makao)

 

LÁTNIVALÓK (a teljesség igénye nélkül):

  • Nádfuvola cseppkőbarlang, Guilin: állatokat, tárgyakat mintázó mészkőformációk
  • Tianmen Nemzeti Park: a világ leghosszabb kabinos felvonója, barlang a sziklaoldalban és üveghíd 1400m magasan – garantált élmény
  • Hat Banyan (Fügefa) Templom, Kanton: 1500 éves hatemeletes pagoda
  • Pandatenyésztő és kutató központ, Chengdu: pandasimogató
  • Elefántormány-hegy, Guilin: a legendás ivó elefánt sziklából

Nagy vonzerőt jelent a híres kínai konyha, melynek négy fő változatát szokták megkülönböztetni (santungi, szecsuani, csiangszu-csöcsiangi és kuangtungi).

 

 

 

 

 

Időjárás

Az ország időjárása szélsőséges. A legjobb Kínába tavasszal, márciustól májusig, vagy ősszel, szeptembertől novemberig utazni. A tél nagyon hideg, nyáron nagy a forróság. A középső területeken, pl. Shanghai, a nyár (áprilistól októberig) hosszú, forró és párás. Hainan és Hong Kong környékén szintén meleg az áprilistól szeptemberig tartó nyár, a hőmérséklet elérheti a 38°C-ot. Hainan-szigetén a tél rövid és nem túl hideg. Pekingben kellemes az ősz. Tibetben ingadozó a hőmérséklet, éjjel fagypont közeli, napközben elérheti a 38°C-ot, de árnyékban hűvös a hőérzet. A tél kiugróan hideg és erős a szél. Nemzeti ünnepeken, Kínai Újév, május 1, október 1. a városok még zsúfoltabbá válnak és az ügyintézés is sokkal nehézkesebb.

Kína - ShanghaiIIIIIIIVVVIVIIVIIIIXXXIXII
Legmagasabb hőmérséklet (°C)8813182428323227221610
Legalacsonyabb hőmérséklet (°C)0151016202525201592
Napos órák száma (naponta)545565785555
Esős napok száma (havonta)67991010999655
Csendes-óceán vízhőmérséklete (°C)1089111620242625221813


Kína - WuhanIIIIIIIVVVIVIIVIIIIXXXIXII
Legmagasabb hőmérséklet (°C)81014212630333329231614
Legalacsonyabb hőmérséklet (°C)0161217222625191372
Napos órák száma (naponta)444567997655
Esős napok száma (havonta)7810111211987866


Kína - PekingIIIIIIIVVVIVIIVIIIIXXXIXII
Legmagasabb hőmérséklet (°C)151120273031302619103
Legalacsonyabb hőmérséklet (°C)-9-607141821201470-7
Napos órák száma (naponta)778899778876
Esős napok száma (havonta)112346994321

Oltások

Javasolt oltás (nem fontossági rendben, hanem betűrendben)

  • Hastífusz elleni védőoltás

  • Hepatitis A elleni védőoltás

  • Hepatitis B elleni védőoltás


Kötelező oltás, nemzetközi oltási igazolvány szükséges

  • Nincs

Beutazási információk

Magánútlevéllel rendelkező magyar állampolgár vízummal, megfelelő anyagi fedezet, érvényes visszautazásra is szóló repülőjegy felmutatásával utazhat be a Kínai Népköztársaságba. Vízumra van szüksége annak az utasnak is, aki csak tranzitál valamely kínai repülőtéren.
Az útlevélnek mind a beutazás, mind a kiutazás alkalmával érvényesnek kell lennie, és tartalmaznia kell legalább kettő üres oldalt.

A repülőjegy helyfoglalásáról adott visszaigazolást a Kínai Népköztársaság Nagykövetsége Konzuli Osztálya kéri bemutatni.

Az egyénileg utazónak a vízumkérelem benyújtásával egyidejűleg be kell mutatnia a szállodai szobafoglalásról szóló visszaigazolást, valamint egy bankszámla kivonatot vagy banki bizonylatot, esetleg hitelkártyát, amellyel igazolni tudja, hogy Kína szárazföldi területein való tartózkodása alatt legalább 50,- USD/fő/nap, Hongkongba utazása idejére legalább 100,- USD/fő/nap pénzösszeggel rendelkezik.

A meghívólevélnek tartalmaznia kell a meghívó fél nevét, címét, telefonszámát, valamint a meghívónak hivatalos nyilatkozatban kell vállalnia, hogy az utazó részére szállást és ellátást biztosít, és vállalja továbbá a tartózkodási költségek fedezését.

A vízumkérő lap ingyenesen beszerezhető a Kínai Népköztársaság Nagykövetsége főportáján (1068 Budapest, Benczúr u. 17.; hétfőtől csütörtökig: de. 08:30 órától 11:45 óráig, du. 13:30 órától 16:30 óráig, pénteken csak a délelőtti órákban), valamint félfogadási időben a nagykövetség Konzuli Osztályán (bejárat az épület Bajza utcai oldalán).
Kína szárazföldi területeire utazóknak a vízumkérő laphoz 1 db fényképet kell csatolni. A vízumkérő lapokat magyarul, angolul és kínai nyelven is ki lehet tölteni.

Utazások

Élménybeszámolók