Malájzia

Malájzia térképe elég különös: határai a Maláj félsziget déli, illetve Borneo szigetének északi részén húzódnak, vagyis az ország két, egymástól 600-650 kilométerre fekvő részből áll, köztük a Dél-kínai-tengerrel. A középkori fűszerkereskedelem egykori útvonalán fekvő délkelet-ázsiai ország ezen túlmenően is különleges. Sokféle etnikum él itt, sajátos multikulturalizmust alakítva ki. A népesség összetétele, a gyakorolt vallások sokfélesége és a változatos kultúra igazán lenyűgöző.

Malájzia a malájok, indiaiak, kínaiak, muszlimok és más, kisebb törzsi csoportokhoz tartozó népek olvasztótégelye, de ez egy különös mix: az egyes etnikumok őrzik kulturális sajátosságaikat és többnyire békés módon élnek egymás mellett.

Az egyenlítő-menti, nagy földrajzi változatosságot mutató országot sűrű erdőkkel borított hegyek, mangrovés mocsaras területek és persze csodás tengerpartok jellemzik, gazdag növény-és állatvilággal. Két nemzeti parkja is a Természeti Világörökség része. Forró, csapadékos és páradús  időjárás mellett  egész évben sokat süt a Nap – nem véletlenül nevezik Malájziát a napfény országának is.

Számos fesztivált tartanak minden évben.

Színes és változatos a gasztronómia.

 

LEGFONTOSABB LÁTNIVALÓK A FŐVÁROSBAN, KUALA LUMPURBAN:

A városra az eklektikus, magasba törő és muszlim jegyeket viselő modern épületek illetve a hagyományos utcakép egyaránt jellemző, és ez sajátos kevert hangulatot hoz létre.

Petronas Tornyok:  452 m magas posztmodern ikertornyok, a modern világ egyik csodája

Istana Negara: a korábbi  királyi rezidencia, ma királyi múzeum

Különleges parkok: speciális madár,- orchidea,- és pillangó populáció; ráadásul ott a 92 hektáros Lake Gardens is

Gasztronómiai paradicsom: sok étterem, kifőzde, street food az egész városban, az Alor Street-en pedig minden egy helyen

Különleges szakrális helyek: pl. Sri Mahamariamman (hindu),  Jamek Mecset, Masjid Negara Nemzeti Mecset (muszlim), Thean Hou Temple (buddhista)

Kínai negyed: a Betaling Street-en és környékén

 

TURISZTIKAI SZEMPONTBÓL IZGALMAS TERÜLETEK AZ ORSZÁGBAN:

  • Kinabalu hegy: megmászható (és a hegymászók körében nagyon népszerű); hihetetlen botanikai és biológiai sokféleség
  • Lok Kawi Wildlife Park, Borneo: őshonos orangutánok testközelből
  • Cameron Highlands: teaültetvények
  • Penang félsziget: multikulturalizmus a köbön – maláj, indiai, arab, kínai negyedek, plusz európai jelenlét

 

Helyi idegenforgalmi hivatal oldala: www.malaysia.travel/en/intl

Időeltolódás: +6 óra

Biztosítás: Ajánlott a mindenre teljes körűen kiterjedő baleset és betegség biztosítás megkötése.

Feszültség: 240V/50Hz, adapter szükséges.

Fizetés: A bankkártyákat a legtöbb reptéren és szállodában elfogadják, de javasoljuk, hogy készpénzt (EUR, USD) is vigyen magával. A pénzváltást hivatalos pénzváltóban, hotelekben, bankokban ajánljuk. A bankkártyával való visszaélések miatt fokozott óvatosság javasolt.

Öltözködési tanácsok: a magas páratartalom miatt vékony pamut ruha viselete javasolt.

Közlekedés: az országban baloldali közlekedés van, vezetéshez nemzetközi jogosítvány szükséges. A közlekedés igen kaotikus, nagy a balesetek száma.
A félszigeten busszal, vonattal és belföldi légijárattal is lehet utazni.

Biztonság: kérjük kerüljék a feltűnő ékszerek és óra viseletét, értékeiket ne hagyják őrizetlenül a strandon. Hivatalos irataikat, értékeiket zárják el a szállodai széfben.

Időjárás

Meleg és párás idő van egész évben. A hőmérséklet ritkán esik 20°C alá, még estére sem, napközben viszont 30°C fölé emelkedik. Egész évben eshet az eső, a félszigeten szeptembertől márciusig kell nagyobb esőkre számítani, az északi parton a monszunesőzés novembertől februárig tart. A nyugati parton a monszun májustól októberig tart.
Borneon márciustól októberig tart a főszezon (időjárás tekintetében száraz évszak), de ekkor is számíthatunk rövid esőre.  Ez a legmegfelelőbb idő a vadon élő orángutánok felfedezésére.
Áprilitól decemberig lehet búvárkodni, kiváltképp július és augusztus között nagyon jók a látási viszonyok. Március és május között láthatók a cetcápák. Június és szeptember között láthatók a teknősök.

Malájzia - LangkawiIIIIIIIVVVIVIIVIIIIXXXIXII
Nappali átlaghőmérséklet (°C)313232323131313130313031
Esti átlaghőmérséklet (°C)232324242423232324242323
Napos órák száma (naponta)999877766668
Esős napok száma (havonta)44812161516171819157
Vízhőmérséklet (°C)272828292929282828282827


 

Oltások



Egészségvédelem: Kötelező és ajánlott oltásokkal kapcsolatban felvilágosítást nyújt: Nemzetközi Oltóközpont (1138 Bp., Váci út 174., Tel.: 465-3809, www.oltokozpont.hu), vagy a megyei ÁNTSZ-ek.

Ajánlott oltások: Hepatitis A, Hepatitis B, veszettség, diftéria-tetanusz-gyermekbénulás, tifusz, malária

Kötelező oltás: nincs

Higiénia: Malajziában a közegészségügyi és járványhelyzet, illetve az orvosi ellátás színvonala jó. Javasoljuk, hogy a trópusi betegségek ellen oltással vagy megfelelő rovarriasztó szerrel védekezzen. A higiéniás viszonyok a főbb turisztikai célpontokon megfelelők. A csapvíz nem fogyasztható.

Beutazási információk



Vízum: Magyar állampolgárok legfeljebb 90 napig vízummentesen tartózkodhatnak Malajzia területén. A belépés további feltétele a visszautazás napjától további 6 hónapig érvényes útlevél.

Az ország egyes körzetei „II. fokozott biztonsági kockázatot rejtő országok és térségek” kategóriába tartoznak, ezek: Sabah szövetségi állam kijárási tilalom által érintett hét körzete - Tawau, Semporna, Kunak, Lahad Datu, Kinabatangan, Sandakan és Beluran körzetek.

Minden további fontos információt megtalálnak az ország konzuli oldalán: konzuliszolgalat.kormany.hu/azsia?malajzia#d


Magyar képviselet szükség esetén


Nagykövetség, Kuala Lumpur
Cím: Level 11, Wisma Goldhill, 67, Jalan Raja Chulan, 50200 Kuala Lumpur
Telefon: +60-3-2020-1075, +60-3-2020-1076
Titkársági e-mail: mission.kul@mfa.gov.hu
Ügyelet (0-24): +60-16-323-9502 - Csak bajba jutott magyar állampolgárok számára
Honlap: kualalumpur.mfa.gov.hu
Konzuli hivatal telefonszám: +60-3-2020-1072, +60-3-2020-1073
E-mail: consulate.kul@mfa.gov.hu

Utazások

Élménybeszámolók