Oroszország

Bár a nagyhatalmi szerepet játszó Oroszország ellentmondásos politikai viszonyok között működik, turistaként biztonságos és izgalmas úti cél. Az ország gazdag kulturális öröksége, természeti változatossága (bő folyók, óriás tavak, hatalmas erdőségek), megszépült és helyenként szédítő ütemben modernizálódott régi városai (elsősorban Szentpétervár és Moszkva), és bennük a pénzes „újoroszok” által látogatott luxuslétesítmények joggal vonzzák a látogatókat.

A sok tagköztársaságból és számos (formálisan) autonóm területből illetve nemzetiségi körzetből álló, moszkvai irányítás alatt álló Szovjetunió 1991 decemberében szűnt meg végleg. Jogfolytonos utódjának, a mai Oroszországnak a területén egyaránt találhatók vad és szofisztikált helyszínek, sok függ tehát attól, merre viszi a látogatót a kíváncsisága.

Az ide irányuló „villámturizmus” célpontjai az európai területen lévő klasszikus orosz nagyvárosok. Itt a világ leggazdagabb múzeumai és képtárai, hagymakupolás és belül gazdagon díszített templomok, tágas publikus terek, hatalmi-reprezentációs céllal (is) létesült 21. szd.-i magasépületek fogadják a turistákat, lenyűgöző élményt kínálva.

Oroszország azonban jóval több, mint néhány, vizuálisan valóban impresszív város. Területe óriási: több mint 17 millió négyzetkilométer; az USA közel kétszer is beleférne, Magyarország pedig egyenesen 180-szor. Nyugatról keletre haladva, azaz széltében keresztülszelve az országot közel 8000 km-t lehet megtenni.

A „vidéki” orosz életbe pl. a Bajkál tó körül, a Finnországgal határos Karélia csodás tájain, esetleg a transzszibériai vasúton való utazással összekötve Szibériában lehet belekóstolni. Oroszországban több mint 20 Világörökségi Védelem alatt álló helyszín van. Ha az ország egymástól legtávolabbi pontjait összekötve szelné át az ember – Kelet-európai síkság, Urál-hegység, Kaukázus és Szibéria – 11 időzónán haladhatna át. Bőven lenne mit felfedezni tehát.

 

A LEGISMERTEBB/LEGFONTOSABB LÁTNIVALÓKBÓL:

  • Szentpétervár – „Észak Velencéje” : paloták a tiszta és hangulatos Néva folyó mentén, az Ermitázs 3 milliós gyűjteménye
  • Novgorod – Oroszország egyik legrégibb települése Szentpétervár közelében, az öt kupolás Szt Szófia katedrális
  • Moszkva – Kreml, Vörös tér, Szent Bazilika Székesegyház, a metró (!), éjszakai élet
  • Transzszibériai Vasút – a világ leghosszabb vasútvonala (tobb mint 9000 km!), Moszkvától Vladivosztokig
  • Elbrusz-hegy –  a Kaukázusi-hegységben található Elbrusz az 5642 m-es magasságával a Hét Csúcs egyike, vagyis a bolygó hét kontinensének legmagasabb csúcsai közé tartozik
  • Bajkál-tó –  a Föld legmélyebb, legrégebbi és legtisztább tava, a világ édesvízkészletének 20%-át tartalmazza
  • Gejzírek völgye, Kamcsatka félsziget –  a világ második legnagyobb gejzírmezője
  • Kizhi-sziget, Karélia –  csodás természeti táj az ország észak-nyugati részén

 

 

 

Főváros: Moszkva

Helyi idegenforgalmi hivatal oldala: http://www.visitrussia.org.uk/

Időeltolódás: +2-10 óra

Biztosítás: Ajánlott a mindenre teljes körűen kiterjedő baleset és betegség biztosítás megkötése.

Feszültség: 220V/50Hz, adapter nem szükséges.

Fizetés: A bankkártyákat a legtöbb reptéren és szállodában elfogadják, de javasoljuk, hogy készpénzt (EUR, USD) is vigyen magával. A pénzváltást hivatalos pénzváltóban, hotelekben, bankokban ajánljuk.

Közlekedés: kizárólag hivatalos taxitársaság autóját vegyék igénybe, a “fekete taxikat” kerüljék.

Biztonság: kérjük kerüljék a feltűnő ékszerek és óra viseletét, értékeiket ne hagyják őrizetlenül a strandon. Hivatalos irataikat, értékeiket zárják el a szállodai széfben.
Lehetőség szerint kerüljék azokat a helyeket, ahol nagy a tömeg, legyenek utazásuk során körültekintők és figyelmesek.

Időjárás

A hatalmas méretek, sok területnek a tengertől való jelentős távolsága miatt a kontinentális éghajlat az uralkodó.
Oroszország négy éghajlati övezetben fekszik: arktikus, szubarktikus, mérsékelt és szubtropikus; a legkiterjedtebb a mérsékelt övezet. Szubtropikus éghajlata egy kis területnek van a Fekete-tenger partján, Szocsi környékén.
Az ország nagy részén csak két évszak különül el világosan: a tél és a nyár; a tavasz és az ősz rövid ideig tart. A leghidegebb hónap a január (a tengerparton a február), a legmelegebb általában a július.

Oroszország - SzentpétervárIIIIIIIVVVIVIIVIIIIXXXIXII
Legalacsonyabb hőmérséklet (°C)-10-11-70611141383-2-7
Legmagasabb hőmérséklet (°C)-5-509152022201482-2
Napos órák száma (naponta)124689974211
Esős napok száma (havonta)1099779101112121213


Oroszország - VladivosztokIIIIIIIVVVIVIIVIIIIXXXIXII
Legalacsonyabb hőmérséklet (°C)-16-13-5271216181464-12
Legmagasabb hőmérséklet (°C)-8-52101518222421144-4
Napos órák száma (naponta)677664457765
Esős napok száma (havonta)334781111107643


Oroszország - MoszkvaIIIIIIIVVVIVIIVIIIIXXXIXII
Legalacsonyabb hőmérséklet (°C)-12-11-62812141272-3-8
Legmagasabb hőmérséklet (°C)-6-4111182224221681-3
Napos órák száma (naponta)134689985311
Esős napok száma (havonta)11889811121011101212

Oltások



Egészségvédelem: Kötelező és ajánlott oltásokkal kapcsolatban felvilágosítást nyújt: Nemzetközi Oltóközpont (1138 Bp., Váci út 174., Tel.: 465-3809, www.oltokozpont.hu), vagy a megyei ÁNTSZ-ek.

Ajánlott oltások: Hepatitis A, Hepatitis B, veszettség, tifusz, diftéria-tetanusz-gyermekbénulás, kullancsencephalitis

Kötelező oltás: nincs

Higiénia: Oroszországban a városokban az orvosi ellátás színvonala jó. A csapvíz nem fogyasztható.

Beutazási információk



Vízum:  Oroszország magyar állampolgárok részére vízumköteles ország, a beutazáshoz vízum szükséges. A vízumot előzetesen kell igényelni.

A vízumigényléshez szükséges:
- a visszautazás napjától további 6 hónapig érvényes útlevél, melyben két, egymással szemközti üres oldal van
- retúr repülőjegy
- utasbiztosítás
- 1 db igazolványkép
- kitöltött vízumigénylő
A vízum kötött dátumra szól, módosítás esetén a vízumot újra kell igényelni.

Minden további fontos információt megtalálnak az ország konzuli oldalán: http://konzuliszolgalat.kormany.hu/europa-utazasi-tanacsok?oroszorszag


Magyar képviselet szükség esetén


Nagykövetség, Moszkva
Cím: Ul. Moszfilmovszkaja 62. Moszkva 115127
Telefon: +7-495-641-7500
Rendkívüli és meghatalmazott nagykövet: Balla János
E-mail: mission.mow@mfa.gov.hu
Honlap: moszkva.mfa.gov.hu

Utazások

Élménybeszámolók