Dalí és a tenger – Cadaqués, Costa Brava

Van az a jelenet a Picasso kalandjaiban, amikor Ingrid Svensson Guggenheim belépőt szed, hogy a látogatók bepillanthassanak a mit sem sejtő Picasso életébe. Igaz, pont a festő nélkül, de egy kicsit hasonló érzése van az embernek, amikor Salvador Dalí Portlligat-i házában jár szobáról-szobára. A befejezetlen festmény, ami előtt ott vannak az ecsetek és a festékek, a fürdőszoba, a nappali, mind  egy élet helyszíne és lenyomatai, egy otthonban, ahol  egy zseni élt és alkotott. Furcsa időutazással belelátunk Dalí életébe (1930-82 között élt itt), ami miatt zavarban érezzük magunkat, annál viszont izgalmasabb az élmény, hogy ne fedezzünk föl szinte minden egyes részletet a vezetett “túra” során.

A Portlligat-i ház, amely fehér falaival magányosan áll a Costa Brava gyönyörű tengerpartjának egy öblében, kötelező program, ha valaki eljut Cadaqués-be, a Barcelonától úgy három órányi útra fekvő kis művészvároskába. A település egy részébe autók be sem mehetnek, így a hegy és a tenger között meghúzódó fehérfalú házak alkotta Cadaqués nem csoda, hogy kezdetben a művészek, ma pedig már a gazdag katalánok fantáziáját birizgálja. Főszezonban meggondolandó a látogatás, elő-és utószezonban viszont pazar élmény lehet.

Reggel a halászok a kikötőbe hozzák a frissen fogott halakat. A látvány még piacnak sem mondható, inkább egy-két pult, ahol mustrálni lehet a zsákmányt. A szűk utcákban kézművesek, iparművészek boltjai vannak, pár nap után már minden utcát ismer az ember, amitől csak még otthonosabban érzi magát. A templom elől lenyűgöző a kilátás a tengerre, a környező hegyekre, és magára a falura is.
A kikötő központi kávézójában igazi helyi hangulat van, állítólag Dalí is itt üldögélt kávéja mellett sokat. A festő hatalmas háza a falun túl, úgy  10 perces sétára helyezkedik el,  s a látogatásokra előre be kell jelentkezni, mert egyszerre 8-10 ember fér be egy csoportba.

Ha már a város minden utcáját és kávéházát ismerjük, és ettünk a helyi tengeri specialitásokból, akkor érdemes pár órás túrákra is elindulni, a látvány megéri. Egyik irányban egy bő óráig lehet sétálni a hegyoldalban végig a tenger mellett, hogy elérjük a világítótornyot, ahol már zordabb a hatalmas víz, másik irányba (észak felé) indulva pedig egész napos túrát érdemes tenni Cap de Creus-ig, Az Ibériai-félsziget legkeletibb pontjáig.  Odáig sziklás, sokszor kövekkel kirakott ösvényen lehet haladni, folyamatosan elképesztő panorámával körülöttünk (autóút is vezet, de így sokkal izgalmasabb).

Aztán egyszer csak olyan, mintha a világ végére értünk volna: a nemzeti parkká nyilvánított vidék kopár, tele hatalmas sziklákkal, amik a tengernek állják útját, így híresen óriás hullámok csapnak fel szeles időben. Órákig lehet ülni a különböző sziklacsúcsokon, hiszen mindenhonnan egy picit más a látvány. Kisebb ösvényeken a tengerig is le lehet jutni. Írókat, festőket, rendezőket is megihlette a helyszín, 1972-ben forgattak itt egy amerikai filmet Kirk Douglas főszereplésével, a Világítótorony a világ végén címmel,  és állítólag Dalí-t is ez a vidék inspirálta az El Gran Masturbador (A nagy maszturbáló) című festmény megalkotására, melyen a női alak fejét egy ottani szikláról mintázta. A kép  most a madridi Reína Sofía múzeum falán lóg.  A sziklaformákba persze, ahogy a felhőkbe is mindenki azt lát bele, amit akar.

A városban  természetesen van piac (hétvégén), szupermarket, múzeum, ahol néha akár ismeretlen Dalí képekkel is összefuthatunk, a strandolás idilli, saját szikla lehetőségekkel, kajakozás, hajózás, búvárkodás lehetséges, és persze végtelen túra és sétalehetőségek.  Ha valaki autóval jár arrafelé, érdemes utána a francia határ felé indulni és benézni némelyik tengerparti városkába. Bár valószínűleg Cadaquésnél szebbet nehezen lehet majd találni.