VAYA Travel

Európa legjobb piacain

Amikor valaki a barátok közül Rómába megy, az első dolog, hogy megnézzük, van-e még a Campo di Fiori-n a Mauro Berardinál vett fűszerekből. Amint fogy a tartalék, megrendeljük a következő adagot. Aki épp utazik, azt is vállalja, hogy mire hazaér, az egész bőrönd tartalma bruschetta, vagy arrabbiata, vagy aio oilo szagú lesz. Ezek a vásárlások persze mindig sokkal többről szólnak, mint a fűszeresdoboz feltöltéséről.

A piac minden városnak egy sajátos kirakata. Ott még olyan nyelven is elbeszélgetünk, amit nem beszélünk. S ha még meg sem szólalunk, csak figyeljük az eseményeket, akkor is talán ott lehet a legtöbbet megtudni egy város életéről. Éppen mit esznek a jómódúak és a szerényebben élők, milyen társadalmi tagozódások vannak, az emberek egymáshoz való viszonyáról is kapunk valamiféle képet. Kulturális és kulináris élmények tömege.  Ha egy városban csak egy óránk lenne, talán a piac, vagy egy központi tér (főleg a mediterrán országokban) mesélne ennyi idő alatt a legtöbbet a helyről és az ott élőkről.

Íme tehát néhány a legjobbnak tartott európai piacok és vásárcsarnokok közül.

1. Rotterdam Markthall

Kétségtelenül a világ egyik legizgalmasab építménye és közösségi tere (fenti kép). A hatalmas patkó alakú vásárcsarnok bővelkedik a leg-ekben. Először is amellett, hogy 4600 négyzetméteren található maga a piac a kereskedőkkel, 1600 négyzetméteren boltok, éttermek és hotel is épült. A föld alatt pedig 4 szintes parkoló fogad be több mint 1200 autót. Ráadásul 228 apartman lakóinak nem kell messzire menni a napi bevásárláshoz, hiszen az alagútszerű óriásban lakások is helyet kaptak. Az épület falára hatalmas gyümölcsökről, zöldségekről és egyéb ételekről készült „freskó” került, állítólag a világ legnagyobb falfestménye, 11 000 m²-en. És mindez csak a környezet. A piactérben pedig tényleg szinte minden van – mindehonnan.

Bővebben a piac honlapján.

2. Merkat de la Boqueria, Barcelona

Hajnalban Katalónia legjobb séfjei pásztázzák a Boqueria piac standjait, ahol a vékony spárgától a legjobb halakon át a szárított zöldségekig, olivabogyókig  (a kötelező chorizo és jamon serrano mellett) mindent árulnak, mindezt egy fedett csarnokban a központi Las Ramblas mellett.  A tapas bárokban kész ételeket is ki lehet próbálni. A piacnak saját főzőiskolája is van, ahol elméleti és gyakorlati oktatás is van.

Bővebben a piac honlapján.

3. Naschmarkt, Bécs


A másfél kilométer hosszú piac a Wien-folyó partján húzódik már vagy 500 éve. S bár kezdetben még csak tejesüvegeket árultak itt, aztán a 18. században már zöldséget és gyümölcsöt is, most már az egzotikus gyógynövényektől a sajtokon át a fűszerekig és a húsokig minden megtalálható. Éttermek, kávéházak épültek a piac köré, így vietnámi, indiai, bécsi és reformételkülönlegességek mellett még sok nemzet ínyencségeire lehet bukkanni. Szombatonként bolhapiac nyílik, ami még több turistát csal a Wienziel házai elé.

Bővebben a piac honlapján.

4. Borough Market, London

A város legrégebbi piaca, ahol már 800 évvel ezelőtt is kereskedtek. Több mint 100 stand pksüteményekkel, sajttal, szalámikkal, gazdag gyümölcs, zöldségválasztékkal, fűszerekkel, hallal és egyéb hústermékekkel. Ha a sok étel láttán valaki megéhezik, streetfoodból bőven talál, a londoni kulturális kavalkádnak megfelelően az indiaitól az argentin gyors ételekig minden készül. A piacnak még saját magazinja is van, a Market Life.

Bővebben a piac honlapján.

5. Kauppatori, Helsinki

Jóval kisebb piac a maga 30 standjával Finnország leghíresebb piaca, viszont ha valaki friss halat szeretne enni, akkor ez a legjobb helyszín, háttérben a kikötővel, illetve a Balti-tengerrel. A repkedő sirályhadak alatt kiváló hering és lazac kapható főtt burgonyával. A hétfőtől szombatig nyitvatartó piacon fűtött sátrak is vannak, így nyugodtan lehet ebédelni a téli hidegben is.

Bővebben a piac honlapján.

További öt piacról itt olvashat.