VAYA Travel

JÉGVILÁG – izgalmas jéghotelek három országban

Sok évvel ezelőtt a Sziklás-hegységben órákat gyalogoltunk hótalpakkal a tökéletes éjszakai szálláshelyre. A helyszín főbb jellemzői voltak, hogy egy kisebb fennsíkon hatalmas mennyiségű hó volt, a levegő pedig éjszakára nagyon lehűlt.

Kora délután kis csapatokban először egy hatalmas hókupacot hordtunk össze lapáttal. Aztán valaki elindult a kupac előtt és lassan, de kitartóan csatornát vájt a hóba. Először lefelé vette az irányt, még a hókupac területén kívül, aztán amikor elérte a „sátor” szélét, elindult már a hó alatt fölfelé, és belülről annyi mennyiségű havat vájt ki (vagyis akkor már többen, láncba állva dolgoztunk), hogy négyen fekve elfértünk a megmaradt hósátor alatt. Hóigloo-t építettünk, ha jól emlékszem 6 óra alatt. Sietni kellett, mert a levegő sötétedéskor már gyorsan hűlt, és a hó megkeményedett. Ez is volt a cél.

Elképzelni sem tudtam előtte, hogy este hálózsákban, matracon, gyertyafénynél fogunk olvasni és beszélgetni. Az első félelmek, hogy maga alá temet majd a hatalmas hómennyiség, hamar elmúltak, annyira komfortos és barátságos volt bent. S mivel a belső térhez vezető csatorna a belső szinthez képest lejjebb húzódott, a meleg levegő nem tudott kiszökni. Egész jó hőmérséklet volt bent (plusz fok), jól lehetett aludni.
Reggel a fényben teljesen más élmény volt, nem beszélve arról, amikor kibújtunk a havas tájba.

Ha valaki kipróbálná a hókunyhó építést, nem kell a Sziklás-hegységig mennie. Ausztriában például a Tiroli hegyek egyik legmagasabb pontján, Schneedorfban szerveznek igloo építést (bár ott a képekből ítélve más módszerrel, hótéglákból rakják össze a szállást). Ha pedig valaki nem akar leizzadni, mire a hósátorba bebújik, kész, komfortos és tágas hókunyhók várják többed magával, mindenféle extra szolgáltatással. Az nem világos, hogy a saját építésű iglooban aludni is lehet-e, ezt érdemes kideríteni. Igazán romantikus, természetközeli élmény.

Vannak még kényelmesebb, már a luxushoz közelítő jégszállások szerte a havas tájakon. Csak néhány ötlet a Matador Network javaslatai alapján:

1. Ice Hotel Jukkasjärvi, Svédország

Fotó: Asaf Kliger

A világ legrégebbi jéghotele Svédországban épült 1989-ben. A művészi munkával kidolgozott jégépületben se fűtés se fürdőszoba nincsen, de mindkettőt a szomszédos épületekben el lehet érni. Viszont elfér benne 100 vendég, van recepció, étterem, bár, templom és a kreatívabbaknak jégszobrász stúdió.
Az épület alapanyaga hó, illetve a közeli Torne-folyóból származó víz jégtömb formában. A hotel többnyire decembertől áprilisig üzemel.
Az odajutás legalább olyan romantikus, mint maga a szállás: hószánnal, vagy kutyák által húzott szánnal, illetve egy jó túrázással lehet megközelíteni.

2. Hôtel de Glace, Quebec, Kanada

Az Hôtel de Glace Quebec mellett lenyűgöző művészi alkotás. 18 szobrász dolgozik mindig azon, hogy minden évben a legszebb szobrok és hóba faragott díszek tegyék mind a 45 szobát és a többi helyiséget egyedivé. Van olyan szoba, amihez szauna is tartozik, van, amelyben forró fürdő is van, illetve kandalló. A hotel ráadásul Észak-Amerika legnagyobb téli parkjában épül föl minden évben, így a jégcsúszdától az egyéb lecsúszó lehetőségekig sok bolondság megtalálható itt.

Ezen a videón bemutatják a hotelt:

Ezen pedig ahogy épül a hotel:

 

3. Hotel of Ice, Lake Balea, Románia


A Fogarasi-havasok északi lábánál fekszik Kercisóra (románul: Cârțișoara), ahol felvonóval lehet Közép-kelet Európa első jéghotelébe feljutni, káprázatos környezetbe, hegycsúcsokkal körbevéve. Itt is a legfontosabb az egyediség, minden évben más tematika mentén építik fel a hotelt úgy egy hónap alatt, és a falakba sok művész beleteszi keze nyomát. Hóból és 70 cm magas jégtömbökböl épül fel, a vizet a közeli hegyi tóból veszik. Nyárra pedig már csak az ott töltött napok emléke marad meg mindenkiben, a hotel a természetbe olvad.