VAYA Travel

Jöjj, Oroszország, vodka világa!

A vodkához gabonát kell erjeszteni, lepárolni, az így kapott párlatot jól meg kell szűrni, hogy ne maradjon zavaró íze, végül vízzel 40%-osra kell hígítani. Mivel a lepárláshoz szükséges technikák Európában a 15. században terjedtek el, a vodka is ekkor született. A marketingesek által keltett legenda szerint maga Mengyelejev dolgozta ki a megfelelő módszert, igazából viszont 1894-ben egy állami bizottság alkotott meg egy szabványt, és ennek köszönhette az orosz vodka a garantált minőséget. Száz évvel később ehhez a szabványhoz próbálnak visszatérni a márkás orosz vodkák.

És bármennyire furcsa, hiszen elvileg, ha vodka, az legyen orosz, ezek közül alig ismerünk néhányat, csak amennyi a világpiacra eljutott. Pedig szinte minden városnak, falunak, sőt, igazából minden háznak van saját vodkája. Ha leszámítjuk a saját használatra, házilag barkácsoltakat („szamagon”) és csak a zárjegyeseket vesszük figyelembe, akkor is több száz márkáról beszélünk. A következő válogatással egyúttal bejárjuk az országot is.

Az öt tó vidéke, Oroszország

Пять озер (Öt tó)

Egy igazi szibériai vodka. Omszk városától nem messze (mármint orosz viszonyrendszerben: kb. 300 kilométernyire), Nyugat-Szibériában fekszik öt tó, ezeket az köti össze, hogy mind meteorit-becsapódás helyén keletkeztek, és mindről úgy tartják a helyiek, hogy gyógyító erejű a vizük. A 2000-es években valamennyire még turisztikai szolgáltatásokat is szerveztek a tavak köré. A legenda úgy tartja, hogy aki mind az öt tóban megfürdik, minden betegségéből kigyógyul. Minden adott volt tehát ahhoz, hogy ezeknek a tavaknak a vizét felhasználva vodkát készítsenek, a legendájukból pedig márkakampányt. Szakértői értékeléseken és közönségszavazásokon is jónak szokták minősíteni az omszkiak vodkáját.

Öt tó vodka

 

Байкал (Bajkál)

A Bajkál-tó a világ legmélyebb tava, a felszíntől 1642 méterre van a legmélyebb pontja, hétszáz méter körül van az átlagmélysége, ebből az első negyven méter átlátszó, olyan csodálatos a víz minősége. A szovjet időkben persze volt itt egy papírgyár, de már bezárták, nem rontja ilyesmi a bajkáli fókák és omulok örökös harcát. A tó körüli városok legnagyobbika a félmillió lakosú Irkutszk, nem csoda, hogy itt találták ki, hogy a világ legtisztább vizű tavából remek vodkát lehet készíteni. És valóban, a közönség állítólag azért szereti annyira, mert a másnaposságtól megkíméli a fogyasztót. Bár az orosz vodka alapból íztelen, a mai vodkagyártók igyekeznek haladni a korral és kiszolgálják az ízesített vodkáért rajongók egyre szélesebb táborának igényeit is: a tó körüli erdők terméseiből, bogyóiból bármit elő lehet állítani. Ennek a vodkának az előállítása eléggé helyhez kötött, a „volgai” Bajkál hamar lebukna.

 

Bajkál vodka

Тайга (Tajga) és Калашников (Kalasnyikov)

Az udmurtföldiek úgy gondolták, hogy nekik is kell saját vodka. A nemzeti étel, a perepecs is jobban csúszik, ha vodkával rásegítenek. A magyarok őstörténetéből ismerős Káma folyó partján fekvő város, Szarapul elő is állt a maga verziójával: legyen egy őszinte, férfias, urali vodka. Ennek megfelelően a súlyos időjárást és nehéz viszonyokat elviselő növényzetről, a tajgáról nevezték el a saját márkakommunikációjában is erős szagúnak mondott brutális vodkát. A pár kilométernyire található, szintén százezres nagyságú Glazov városban hasonló megfontolások alapján más eredményre jutottak: egy jól bejáratott nevet választottak a vodkájukhoz, a Kalasnyikovot. Az egyik legismertebb orosz fegyver kidolgozója egyébként erősen kötődik Udmurtföldhöz: Mihail Tyimofejevics itt élt, a világháború alatt idetelepített fegyvergyárban dolgozott évtizedeken át. Nehéz ennél férfiasabb, brutálisabb vodkamárkát kitalálni. Ráadásul a világpiacra is könnyedén betörtek ezzel a névválasztással, már csak az üveget kellett stilizált lőszerré formázni és máris mehetett a fegyvergyári dobozokba pakolt prémiumcsomag a gazdag nyugati vásárlóknak.

Tajga vodka

 

Русская деревня (Orosz falu)

A Jenyiszej folyó fővárosának számító Krasznojarszk egymillió lakosával Szibéria egyik központja. Csehov egyszer azt mondta róla, hogy Szibéria legszebbje, azóta ezt a mondatot emlegetik minden arra járónak. Az alumíniumiparban dolgoznak a legtöbben, muszáj jó vodkákat előállítani. A Sibalco pontosan erre szakosodott, a gyári munkástól az irodistákon át a topmenedzserekig mindenki igényeit kiszolgálják, a népi rettenetestől a luxuskategóriáig teljes a repertoár. Ezek közül az Orosz falu sorozat külön említést érdemel fantáziadús megoldása miatt. A sorozat négy részből áll, négy évszakhoz kötődően, mindegyik külön ízesítést kapott. Elvileg a különböző stílusok, ízek más-más célcsoportot kellene, hogy megtaláljanak, de igazából konszenzus alakult ki, hogy a Tavasz a legfinomabb.

Orosz falu vodka

Persze vannak sokkal izgalmasabb orosz vodkanevek is: a Пьятница Удачная (Sikeres Péntek) társasági vodka Karélia büszkesége, a Белочка: Я пришла! (Kismókus: Megjöttem!) pedig a fiatal moszkvai irodistákat megcélzó ízesített vodka. A legnagyobb kedvenc mégis az Ufához közeli, baskíriai Birszkben előállított Честная (Őszinte) vodka, ami ráadásul a szakértői elemzések alapján a legjobb értékelést kapta.