VAYA Travel

Luxusszafarin a sivatagban – Dubaj

Amikor a sivatagi szafari előtt mindenkinek a fejére tekertek egy kendőt, azt hittem, ez is egy a jópofa gesztusok közül, vicces fotókat lehet majd csinálni a nőkről a fekete kendőkben, a férfiakról meg a színes kockás turbánokban. Aztán az első perctől, amikor a nyitott autókkal elindultunk a homokdűnék között, világossá vált, hogy miért is hordják a beduinok szorosan a fejükre tekerve a kendőket, és miért kaptunk mi s mindjárt az elején. A homok. Ez az egyik fő ok.

Szél is volt, meleg sem volt már, hiszen naplemente előtt indul a program, hogy a napnyugtát az egyik dűne tetején tudjuk elkapni. A homok pedig nem kímél, mindenhova beférkőznek az apró, éles kis szemcsék, ropognak a fogak között. De ez a sivatagi élmény része. Egy ilyen luxus szafarin, mint a dubaji Platinum Heritage Desert Safari pedig talán az egyetlen, ami kellemetlen lehet. Minden más  kényelemről, a szépségről és a helyi tradíciók megismeréséről szól.

Az első terepjáróban ülők a legszerencsésebbek: ők az Arab Sivatag végtelen, egymásba karoló homokformáit látják, miközben megvilágítja a dűnéket a halványuló nap. Legszívesebben az ember minden pillanatban újabb fotót komponálna, annyira harmonikusak az ívek, és mindig másak. Lenyűgöző élmény.

Egy ponton nagy eséllyel lehet arab bejzát (nyitóképen) látni, külön etetőt állítottak fel az állatoknak, hogy könnyebben láthatóvá váljanak a szafarizóknak. Nekünk egy magányos állat mutatta meg magát, éppen az evést fejezte be, egyszer még visszanézett, aztán szép lassan eltűnt az egyik dűne mögött.

Az arab bejza egy párosujjú patás, kifejezetten a Közel-Keleten őshonos. A 20-as évektől tömegével vadászták őket az arab világ hercegei, így gyakorlatilag a 70-es években több országban kipusztultak, és külföldi állatkertekben sikerült tenyészprogramokkal megmenteni, majd visszatelepíteni őket a vadonba. Ma már szerencsére védett állatok, és bár veszélyeztetettek, újra élnek Izraelben, az Egyesült Arab Emirátusokban, Szaúd-Arábiában.

Az állatkedvelőket a szafari programban két állat még biztosan megörvendezteti: a sólyom és a teve. Mindkettő társasága lételeme az ott élő beduinoknak. A nap már lement, még valamennyi fény maradt arra, hogy a frissítő ital mellett a solymász és a sólyom bemutatója beleférjen a vacsora előtt. S bár Dubajban természetes, hogy minden feladatra a legjobb külföldi szakembert hívják, azért arra nem számítottam, hogy a beduin szőnyegek mellett egy fiatal dél-afrikai nő tartja az esti show-t. Bár állítólag magyar solymászok is dolgoznak ilyen bemutatókon.

A vándorsólymot a beduinok főleg a galléros túzok vadászatára használták. ez egy vándormadár, így az érkezése előtt minden évben pár hét alatt beidomítottak egy sólymot, a villámgyors vadászt, aki aztán bravúrosan segített a zsákmányszerzésben. A törzsi vezetők persze a közös vadászatokban is nagy örömüket lelték. A túzok aztán szinte kipusztult, a sólymok is védetté váltak, ma már mindegyikben microchip van, s a vadászszezon végén vissza is repülhetnek a szabadba. A sólyombemutató után egy kis sólyomfotózás (a bekötött fejű, és megkötött lábú madár türelemmel tűri a sorsát a bőrkesztyűbe bújt alkarunkon), aztán már sötétben irány az ízlésesen kialakított tábor és a többfogásos vacsora, a tevegelés, a hennatetoválás, és a férfi és női táncbemutatók a tűz mellett (a legjobb hely így a hideg estén).

A tevéken egy kisebb kört lehet tenni, higgadtan tűrik, ha simogatjuk őket. Az éjszaka pedig…az éjszaka gyönyörű a sivatagban. Akkor már biztosan nem forró a homok, és a soha vizet nem “látott” homok tapintása leírhatatlan. Olyan, mint a bársony. A csillagok is jobban csillognak, a csönd is csöndesebb. Nem is olyan távol látszanak a felhőkarcolók fényei, mintha egy teljesen más világ lenne. Az is.

További posztjaink Dubajról: hidroplánnal a város felett itt, rekordok Dubajban itt, az emblematikus épületekről itt, további futurisztikus tervekről pedig itt.