A Bari reptérről a Pugliai vidék közepe felé tartva a narancs és olivaligetek között két dolog tűnt föl először: a furcsa kunyhók mellett lézengő egy-két örömlány, és a furcsa kunyhók. Kövekből rakták ki őket, csúcsosak, és olyan, mintha manók építették volna. Mármint a kunyhókat. Aztán ahogy például Locorotondo kisváros felé megyünk az Itria -völgyben a kisebb települések között, ezek a kunyhók egyszer csak elegáns villák oldalán tűnnek fel, hófehéren, még mindig kövekkel a tetejükön. Olyanok, mint valami magánszentélyek, és mégis túlságosan a hétköznapi élet részeinek tűnnek.
A trullók (olaszul többes számban trulli), ezek a kör alakú, gúlás tetővel fedett házak valaha a háziállatok lakhelyei voltak, és a terményt is itt tárolták. Időközben változott a funkciója, s konyhának, és apró lakrésznek is használták. S hogy miért kövekből rakták ki ezt a kis gúlát a tetején, és miért mindenféle kötőanyag nélkül, az a dél-olaszok szemfülességére világít rá: valaha, a középkorban adót kellett fizetni a földesúrnak az épületek után. Amikor jött az adóbeszedő, a gúlatetőt azonnal elbontották, majd a távozása után gyorsan újra felrakták a köveket. Legalábbis ez az egyik verzió.
Van, ahol ma is eredeti funkcióját őrzi, ám egyre inkább lett turistalátványosság, és kifejezett érdekesség a Puglia-i villák látványában. Puglia amúgy is az olasz hírességek és gazdagok legújabb célpontja: itt még megfizethetők a szebbnél szebb házak, szemben az ország közepén fekvő, aranyárban mért ingatlanokkal.
Egy magasabb pontról letekintve (például Locorotondo fehér várfaláról), egy egészen sajátos tájkép tárul elénk: szemben mondjuk Toszkába dimbes-dombos, régi villákkal díszített tája helyett itt inkább egy síkság terül el, amelyből sorra emelkednek ki a köves csúcsok az egyes birtokok közepén. Locorotondo amúgy is megér egy misét: Itália legszebb kisvárosai közé tartozik, kiváló bora van, és egy jó 700 éves történelme. Egy másik szép kilátópont lehet Cisternino, ahol a kilátáshoz egy kiváló kávé is társulhat a város legnépszerűbb – és legszebb panorámájú – kávéházában.
Ha már valahonnan felülről sikerült kapnunk egy képet a Puglia-i vidékről, akkor érdemes a házak közé is menni. Például biciklivel. Az egyik ilyen útvonal a a Ciclovia dell Acquedotto Pugliese egyik szakasza, amely az az apuliai vízvezeték mentén halad. Ez egyébként Európa leghosszabb működő vízvezetéke, és 1906-ban merült fel, hogy a régió vízellátását megoldják. Ilyen túra például a Locorotondo és Cisternino között félúton fekvő Figazzanóból is indul, itt lehet biciklit is bérelni, a kisváros meghatározó látvány elemei a trollók, s innen elindulva csodálatos tájon a házak és birtokok, illetve narancsfák övezte kis ösvényen lehet szabadon tekerni a dél-olasz melegben.
Egy egészen másfajta -bár ugyancsak az itt legfontosabb bevételt adó mezőgazdasághoz kapcsolódó – épület a csizma sarkában az úgynevezett massería. A földeken végzett munkáknak itt voltak a központjai, volt, hogy idénymunkásokat szállásoltak itt el, és a munkákat irányítók is itt tartózkodtak. Sokféle épületrészből álltak, és funkciójuk is változott az évek során. Viszonylag robosztus épületek ezek nagyobb földek közepén, kevés díszítéssel. A legtöbb agroturismo, vagy vidéki hotel ezeknek a masseríáknak a felújításából, és újra-feltalálásából alakult. Sajátos dizájn jellemzi őket, s a régi hangulatot megtartva, modern ízlést belekeverve sokféle masseriát lehet látni. Érdekes, ahogy az amúgy nagyon egyszerű épületekből luxus és butik hoteleket varázsoltak, s mindezt úgy, hogy a házak körül narancstermű vidékek, oliva és szőlőültetvények vannak. És medencék. Igazi vidéki élet olasz eleganciával.
Ha meg már túl sok az ültetvényekből, és jólesne a tenger illata, bárhol Pugliából elindulva nem kell egy óránál többet szinte autózni, és akár két tenger felé is vehetjük az irányt. Vagy éppen arra a pontra, ahol ez a kettő találkozik.
Pugliáról itt írunk még: Lenn, délen, a csizma sarkában… – Puglia 1. rész