Utazni télen is jó!

 

Amikor a tél igazán hidegre fordul, nagy a kísértés arra, hogy az ember behúzódjon a meleg nappaliba, és ne is gondolkodjon utazáson addig, amíg újra nem süt melegen a nap odakinn. Pedig számos olyan hely van a világon, amelynek a tél áll a legjobban. Javasolunk párat.

 

1. Mongólia, Góbi sivatag – Ezer Teve Fesztivál

Mongólia bármely évszakban olyan élmény, amit nem felejt el az ember egyhamar, de az igazán bevállalós utazók tél végére-tavasz elejére tervezzenek, mert akkor tartják a Góbi sivatag déli részén, Bulgan városa mellett a kétpúpú tevék fesztiválját. Több mint húsz éve rendezik meg az eseményt, idén március 6-án és 7-én kerül rá sor. Helyi tenyésztők tevegelés-versenye, teve-póló (sport), mongol népzene, íjászverseny, ínyencségek!

 

2. Marokkó, Atlasz hegység – Afrika hó alatt

A csodálatos Atlasz hegységet novembertől áprilisig hó borítja. A túrázók népszerű célpontja a hegy Jebel Toubkal (4167) nevű csúcsa. Ez a legmagasabb pont egész Észak-Afrikában; mégis, egy (háromnapos) erős sétával viszonylag könnyen felérhetünk a tetőre. Általában Marrakeshből indulnak a szervezett csoportok. A festői útvonalon főleg nyáron túráznak, ám nem kevesen vannak olyanok, akik tapasztalt kísérettel télen vágnak neki az útnak. Ekkor – alternatívaként- akár síelni is lehet, mert vannak völgyek, ahol olyan vastag a hóréteg, hogy sípályákat is kialakítanak.

 

3. Kína, Harbin – jégszobor-fesztivál

Ha valaki januárban utazna Kínába, akkor az ország észak-keleti részében fekvő Harbin felé vegye az irányt, mert ott ekkor tekinthető meg a Nemzetközi Jég- és Hószobrászati fesztivál, ami egyébként ebben a műfajban a legnagyobb rendezvény a világon. Megvannak hozzá az adottságok: a hideg levegő Szibéria felől érkezik a térségbe, és bizony a mínusz húsz fok sem ritkaság. A várost átszelő Shonghua folyó ilyenkor teljes mértékben befagy; hómobilok, korcsolyázók és csúszkálók lepik el, és minden évben megtartják a tradicionális téli úszást is. Brrrr! A jégfesztivál általában január 5-én kezdődik és az időjárástól függően nagyjából egy hónapon át látogatható. A hatalmas jéglámpások és hószobrok a világ minden tájáról vonzzák az érdeklődőket, nem véletlenül: 2007-ben egy 250 méter hosszú, 8 méter magas hószoborral itt állították fel a műfaj Guiness-rekordját. Esténként az alkotásokra irányított színes reflektorokkal fokozzák az élményt.

 

4. New York, USA – korcsolyázás a felhőkarcolók árnyékában

New York az New York, 12 hónapon át, bármikor. És ha az a “bármikor” éppen a téli hónapokra esik? 1995-ben például síelni lehetett a Fifth Avenue-n, akkora volt a hó. Ha nem is esik minden évben annyi, mint akkor, korcsolyázni mindig lehet, méghozzá Pazar környezetbe épített jégpályákon.  A Central Parkban lévő két pályát Manhattan felhőkarcolói veszik körül, a korcsolyázók feje fölé pedig a nagy alma tiszta hideg fényű ege borul – kell ennél több?

 

5. Bruges, Belgium – befagyott kanálisok, barna sörök

Január végére-február elejére már nyoma sincs a téli kirakodóvásárnak és a tömegnek. A világörökségi védelem alatt álló csendes belvárosban és a fagyott vizű kanálisok mentén, idegenvezetővel kísért kétórás séta után jól enni-inni valami jót. Ha február első hétvégéjére esik mindez, javasoljuk az itteni sörfesztivált, ahol Belgium 400 (!) legjobb sörét tesztelhetik a látogatók.

 



vissza a tetejére

Utazások