A legszebb strandok és a legszebb naplementék – és még sok más. SALENTO

Utószezon mániás vagyok. Tudom, ehhez az is kell, hogy tudjak is utószezonban utazni. Szerencsére tudok. Ilyenkor, főleg a tengerparton különleges csönd van, és jobban megmutatják magukat az ottani hétköznapok. A helyiek nem a turizmusnak élnek – kidolgozták magukat már a hosszú nyár alatt. A boltoknak és az éttermeknek jó esetben csak a fele van nyitva, minden kihalt, de a tenger még meleg – és legtöbbször a levegő is – október végéig. Legalábbis Dél-Európában. Ilyenkor akaratlanul is „slow travel”-lé válik az utazás. Szerencsére.

Az idei utószezon nyaralás egy hosszú olasz út lett. Praktikus okokból (és Itália-imádatból). Az utolsó pillanatig nem tudtuk, mikor tudunk elindulni, olyan csomagjaink voltak, amiket csak autóval lehetett vinni (hangszerek), tengerre vágytunk és melegre. Dél-Franciaország túl drága lett volna, és nincs is olyan délen, Spanyolország és Görögország túl messze van. A különböző időjárás előrejelző oldalak naponta változtatták a véleményüket, így pár napig Szicília, Calabria és Puglia volt versenyben. Mert volt még egy vágy: legalább egy hétre találni egy házat, messze mindentől, ahonnan rálátni a tengerre és ahol nem zavarunk senkit, ha zenélünk. Végül Puglia nyert. Ott tűnt legmelegebbnek az idő és ott találtunk egy álomházat álom áron.  Valószínűleg minden más is „a legjobb döntés” lett volna. Nekünk most ez volt a legjobb döntés.

Először pár szóban, hogy miért mennék vissza már holnap:

A naplementék, a világ egyik legszebb strandja, a halas a szomszéd faluban, az olajfa ligetek, a csönd, a sokféle strand és a Primitivo bor. A vörös föld, ami naplementében még szebb, az Afrika felől fújó szél, és a mindentől való távolság, amit az ember egy félsziget csücskében átélhet.

És visszamennék azért, hogy pizzica zenét hallhassak és táncot nézhessek, amit most nem sikerült. Például Tarantóban, ahol minden évben hatalmas fesztivált rendeznek a tarantella (itt pizzica) tánc köré. Mivel a tarantellát már ismertem, és a köré épült legendát is, az első dolgom volt (félek a pókoktól), hogy utánanézzek, élnek-e tarantulák Pugliában. Részben megnyugodtam, részben nem. A megnyugtató rész (noha eltérő magyarázatokat olvastam):  bár valóban élnek ott mérges pókok, és maga a legenda a farkaspókra (Lycosa tarantula) épül, amely Taranto környékén él és állítólag a csípésének olyan hatása van, hogy attól nem jókedvében táncra perdül a szerencsétlen megcsípett ember, de nem azok a nagy szőrös pókok, amelyeket tarantulának hívunk. A farkaspók amúgy nem sző hálót, a földbe ásott lyukban él, vagy vándorol. Az Afrikába eljutott itáliai utazók pedig amikor meglátták az ottani földbe bújó hatalmas ismeretlen pókokat, mindjárt azokat is tarantuláknak hívták, tévesen. Mi pedig már ezekkel azonosítjuk a tarantula nevet, holott ezek az állatok a madárpókok és sokkal nagyobbra nőnek és én így még jobban félek tőlük.

A farkaspókok akkor csípnek, ha sokat macerálja őket az ember. Amitől kicsit nyugtalan lettem, hogy él ott, Taranto közelében egy európai fekete özvegy nevű pók is (állítólag lehet, hogy inkább ez volt az, amelynek mérge az említett hatást váltotta ki), amelyiknek már sokkal veszélyesebb a mérge. Pici, de feltűnő színe van, de ő sem arra vár, hogy turistákat csípjen. Azért érdemes tudni róla.

Ennyit a pókokról.

Puglia innen nézve úgy tűnt, 10 nap alatt könnyen megnézhető, hiszen „csak a csizma sarka”, amit majd keresztbe-kasul könnyedén bejárunk – gondoltam. A 10 nap alatt végül a Salentói – félsziget (ami Puglia egy része csak) kisebb szeletét láttuk csak. És ezt egyáltalán nem bántuk. Mert ugye minden utazás más „innen nézve”, mint „onnan nézve”. Még gyakorlott utazóként is. Az ember itthon elképzeli, hogy ott mit néz meg, ott pedig egészen más hatások érik, és egészen más válik fontossá. Legalábbis az ilyen típusú (szabadon megyünk oda és akkor, amikor akarunk) utakon.

1600 km-t autóztunk, hogy elérjük a Gallipoli-tól 25 km-re talált házat Posto Rossóban. Ja igen, a ház. Több napos Airbnb-n kutatás után találtam egy trullót, azaz egy ottani tipikus építményben kialakított nyaralóházat. A trullót (többes szám: trulli) a földeken építették, és vagy emberek, vagy állatok menedékéül szolgált, vagy terményeket tároltak benne. Mivel Puglia lényegében a mezőgazdaságból élt (ma már a turizmus a másik fő bevételi forrás), rengeteg és sokféle kialakítású trullót látni, bármerre megy az ember. A legismertebbek és leglátványosabbak az Arbelobelloban és környékén látható csúcsos, kúptetejű trullók. Több híresség is lecsapott ezekre az épületekre és elegáns belsőkkel kialakított nyaralók tulajdonosai lettek.

A mi trullónk lapos tetejű volt, ami azért is előnyös, mert a tetején elképesztő látvány volt a napfelkelte és a naplemente. Az utóbbi a tenger felett, de erről később még többet.

Egy fontos tipp: a házat angol oldalon találtam, ott sem volt rossz ára, aztán megtaláltam egy kevésbé értékelt oldalon (ugyancsak az Airbnb-n), olcsóbban. A tulajnak ezt megemlítve kiderült, hogy több partner iroda is árulja a házat, és ők maguk javasolták, hogy az olasz oldalon foglaljam, ott a legolcsóbb. Gyanítom, ez más országban is így van. Ha valaki nem tud olaszul, a google translate segít és máris több tízezer forintot meg lehet spórolni. Közel s távol senki nem lakott, ami első éjszaka ijesztő volt, aztán megszoktuk, és már tudtunk örülni a páratlan csendnek és nyugalomnak.

Mivel Salento nyugati oldalán voltunk, a nap a tenger felett tűnt el minden délután. Kihagyhatatlan program volt minden nap a természet e gyönyörű szertartása. Mindig más pontján a félszigetnek, de minden nap volt úgy fél óra, amikor csak azt bámultuk, hogyan készülődik a nap a horizonton és a széltől, a párától és a felhőktől függően éppen milyen módon komponálja meg a tökéletes látványt. Láttam már szép naplementét, de ennyit és ennyi ilyet még soha.

Tipp: naplemente Santa Maria di Leucában. A város a félsziget legdélebbi pontján fekszik és itt ér össze a Jón-tenger az Adriai-tengerrel. A város fölötti kilátópontból nézve (egy hatalmas tér világítótoronnyal és egy viszonylag fiatal katedrálissal) a nap a kikötő fölött bukik a tengerbe, s ha már nyoma sincsen, csak még kicsit rózsaszín az ég, lehet menni a tér másik oldalára, ahol pedig már a felkelt hold látszik. Páratlan élmény.

A térség központja Lecce, a dél Firenzéje, ahol a barokk egy egészen sajátos és lenyűgöző formáját öltötte. Kötelező kör, római kori romok, barokk épületek, templomok, kávézók, elegáns utcák és dél olasz hangulat. Minden város érdekes, Otranto és Gallipoli a várfallal körülvett régi városrész és tengerpartja miatt, Nardó a kiváló borok miatt, vagy Casarano a világ egyik legrégebbi keresztény temploma miatt. És ezek csak a Salentói –félsziget alsó felének települései. A városokat összekötő utak valahogy nem motiválják az embert a gyorshajtásra, így nem érdemes sok autózást tervezni az egy hét-10 nap alatt.

Salento (ahogy Puglia többi része is) híres a gyönyörű tengerpartjáról. Pedig azt hinnénk, egy ilyen sík vidéknek nem lehet olyan látványos tengerpartja. De van. A látványosság pedig a változatosságban rejlik. Külön program (több napos) a környék strandjainak felfedezése.

A széljárástól függően (szél pedig szinte mindig van) érdemes elindulni az adott napon strandolni. Minden esetben lehet ugyanis szélcsendes strandot találni – vagy éppen szeleset, ha valaki szörfözni vagy kiteozni akar.

A legszebb: Torre San Giovanni strandja. Több kilométeres vakító fehérhomokos part, kristálytiszta, karibi partokhoz hasonló vízzel és a fehér homok miatt zöld színű vagy azúrkék tengerrel. Leírhatatlanul gyönyörű. Utószezonban éppen annyian vannak hétköznap, hogy a kb. száz fotón, amit az ember készít a helyről, ne legyen ember, csak, ha nagyon akarjuk. Hosszan sekély a víz, úszni is lehet, ha nem hullámzik. De ott van nem messze Posto Rossónál egy sziklás strand, a La Piscina, vagyis egy természetes medence, ahol már snorkellingezni is érdemes.

Torre San Giovanni különös tornya tövében a kikötőben pedig megtalálható minden idők legjobb halboltja (Peschería), ahol nagyon jó áron mindenből a legjobbat lehet venni a vacsorához. A házigazda szerint is messze földön a legjobb hely.

Az asztalra pedig csak jó bor kerülhet: a sarki közértben is olyan Primitivo borok kaphatók 4-5 euróért, amilyent itthon a legnagyobb szerencsével talál csak az ember.

Olívaolajból is nagyjából vakon lehet választani: Puglia az ország legnagyobb olívatermesztője, sőt, valaha, még az elektromos áram előtt, az innen származó olajjal világított Európa…

Azt mondják, Salento a „nap a tenger és a szél” hazája. Így igaz – és ennél sokkal, sokkal több. Nem feltétlen kell odáig autóval menni, a repülő (Bari úti céllal)+autóbérlés is tökéletes megoldás, de menni kell, az biztos.