A világ legjobb luxusvonatai

A vonatozás eleganciáját és stílusát sokan Agatha Cristie, Gyilkosság az Orient Expresszen című regényéből ismertük meg először. Az ilyen vonatokon a luxus fülkék és az étterem hangulata egészen különleges, hiszen az egész mozgásban van, s a második naptól már ismerős arcokat látunk mindenütt. A vonat sokszor olyan tájakon visz, ahol autó sosem jár, s aki szeret vonatozni, az tudja, hogy egy más lelkiállapottal is jár, ahogy kényelmesen ülünk a székben, és suhan mellettünk a táj. Európában először az Orient Express indult útnak luxus körülményekkel 1883-ban. A párizsi Gare de L’Est-ből egészen Konstantinápolyig vezettek a sínek. Azóta sokféle útvonala volt, így ment már Athénig Belgrádon keresztül, vagy Velencén keresztül Isztambulig.

A luxusvonatozás ismét divatba jött, így világszerte egyre több útvonalon lehet gyönyörű tájakon elegáns környezetben szelni a síneket. Íme néhány példa:

 

Seven Stars, Kyushu, Japán

A 2013-ban megnyitott luxusjárat Kyushu szigetét szeli át 4 nap/3 éjszaka alatt. Hatalmas ablakain keresztül jól láthatók a sziget gyönyörű természeti adottságai.  Az utazás során el lehet jutni a meleg vizes fürdőhelyekre, és a sziget vulkánjaiból is felbukkan néhány.

best-train-rides-seven-stars- Kyushu1

A vonat maga a fényűzés, a belsőt ismert japán dizájnerek tervezték,  nyugati és japán stílusok keverednek benne. A vonaton van bár, és lounge, esténként élőzene, a de luxe lakosztály egy kocsi felét teszi ki, a sima lakosztályokat pedig a vasúti kocsi egyharmadában alakították ki.

 

Royal Rajasthan on Wheels, India

India egyik gyönyörű államát, Rádzsasztánt átszelő vonat lakosztályai egy kisebb palota termeivel érnek fel. Útközben az utasok kiszállhatnak Kadzsuráhó erotikus szobrokkal díszített templomainál, Varanasiban, vagy akár a Taj Mahalnál. A vonat belsejét az elegáns indiai szövetek és az arany árasztja el.

best-train-rides-Royal-Rajasthan-1

 

 Orient Express, Európa

A mai Orient Express új nevén, a Venice Simplon-Orient-Express néven száguld Londontól Velencéig Franciaországon, Svájcon, és az osztrák Alpokon keresztül, mindössze egy nap és éjszaka alatt. A klasszikus útvonal Párizstól Isztambulig is megtehető, 5 éjszakás vonatozással. Az Art Deco stílusban épült és díszített hat alvókocsit René Prou tervezte.

best-train-rides-Venice-Simplon-Orient-Express-2

A vagonok burkolata egzotikus minőségi fából készült és kifinomult fémdíszítésekből áll. A vonat kívül-belül a századforduló és a békebeli idők eleganciáját idézi. Az étterem konyhájában a séf az egyes megállók során szerzi be a legjobb minőségű alapanyagokat, így az adott ország ízei és illatai is utaznak tovább a luxus vonatán.

 

Al Andalus, Spanyolország

A dél-spanyolországi Andalúziát átszelő vonat szerelvényei az 1920-as években Franciaországban épültek, és az angol királyi családot szállították Calais és a Francia Riviéra között. A kívülről is mutatós vonat most tágas kabinjaival Sevillából, vagy Granadából indul, és a régió fontosabb gasztronómiai és kulturális pontjainál áll meg.

best-train-rides-Al-Andalus-1

A világ többi luxusvonatjához viszonyítva is hatalmas tereket építettek már akkor ebbe a vonatba, három lounge kocsija bőven ad lehetőséget a kikapcsolódásra, a standard lakosztály a Belle Époque hangulatát idézi, a Superior Suite pedig még nagyobb és még kényelmesebb.

Belmond’s Eastern and Oriental Express, Dél-Kelet Ázsia

Dél-Kelet Ázsia sem marad ki a luxus-vonatozásból. Az étkező kocsikban itt hatalmas ablakokon keresztül lehet szájtátva figyelni az elhaladó tájakat. A belsőket a gyarmati időkből származó, és az eredeti délkelet-ázsiai formák egyvelegéből alakították ki.

best-train-rides--Eastern-Oriental-Express-1

Az alvókocsik mellett van Bár kocsi, amely korán reggeltől hajnalig nyitva van, élő zongoraszóval. A Szalon kocsiban könyvtár, játékok és szuvenírbolt várja azokat, akik már megunták a nézelődést, a “Bámészkodó” kocsiban pedig egy koktél mellett lehet naphosszat figyelni a szebbnél-szebb tájakat.

Forrás: Condé Nast Traveller



vissza a tetejére

Utazások

LUXUSBAN AZ ANDOKON KERESZTÜL

Egyedi időpont
480 USD/fő-től
Peru

VIRÁGFESZTIVÁL CHIANG MAIBAN

2019.01.31.
65 EUR-tól/fő
Thaiföld

ÉSZAK-THAIFÖLD – LAOSZ – VIETNÁM KÖRUTAZÁS

Egyedi időpont
2250 USD-től / fő