Mágikus falu Mexikó gyomrában – Real de Catorce

Amikor egy utazás alatt különleges gyöngyszemet találunk de utóbb eláruljuk a helyét, az azzal a veszéllyel jár, hogy az utánunk jövők a rejtekhelyet szétdúlják, a kincset mohó kézzel megfogdossák és a gyöngy fénye megtörik. A mexikói Real de Catorce egy ilyen gyöngyszem: kevés falu található szebb természeti környezetben. Csak remélni lehet, hogy ennek a páratlan szépségű helynek a fokozódó ismertség nem fog rosszat tenni…

Annak, aki el szeretne jutni ide, meg kell küzdenie érte, és ez jól is van így. Délről, Mexikóváros felől indulva, a távolsági busz közel egynapos út után érkezik meg a faluhoz vezető utolsó hegyi szakaszhoz. Leparkol egy alagút bejárata előtt, ami mögött két kilométernyi gyengén világított, egysávos út kanyarog a hegy gyomrában. Az alagút ugyanis annyira szűk és alacsony, hogy egy normál méretű busz nem fér el benne. Innen már csak személyautóval vagy valamelyik platós, kétüléses helyi taxival lehet haladni.

Fotó: Bihari Ágnes

Az alagút másik végén egy alig 1000 főnyi állandó lakost számláló falu bújik meg a 2700 méter fölötti magasságban, mágikus hegyek által övezve. Közülük talán a legkülönlegesebb a 3000 méter feletti magasságot elérő Cerro Quemado, melynek tetejéről a völgyet borító ködön át az az óriási  félsivatagos területet is látszik, ahova a huichol törzs tagjai járnak a szertartásaikhoz elengedhetetlen peyote (meszkalinkaktusz) beszerzésére.

Ezt azonban érdemes a törzs tagjainak meghagyni: hiába kínálják  szolgáltatásaikat különböző helyi fél-legális turistavezetők, mondván, hogy bárkit elvisznek az indiánok szent növényének lelőhelyeire – a peyote nagy kincs, leszedése (pontosabban kiásása) tilos, hivatalosan csak a huichol törzs tagjai mentesülnek a tilalom alól. Arról nem is beszélve, hogy a kaktusz fogyasztásának hatása messze túlmutat egy laza, szabadidős „utazás”-on.

A lovas kirándulásokat kínálók ajánlatait viszont bátran el lehet fogadni. Nagyjából  két óra alatt felvezetik a látogatót a hegytetőre, kantárszáron fogva a lovat, de ha kérjük, hagyják, hogy mi irányítsuk a turistákhoz szokott állatot. Az út minden kanyarja – bár szinte kopár a táj – fenséges látnivalót kínál.

De hol is vagyunk tulajdonképpen?

Egykor gazdag ezüstbánya volt itt, melynek legaktívabb időszaka a 19. századra esett. Akkor épült a házak többsége is. A kitermelés egy idő után az addig alkalmazott módszerekkel egyre drágább lett, ami a bányák bezáráshoz, majd az egykor gazdag falu elnéptelenedéséhez vezetett. A kétezres évek elején azonban a turizmus elkezdte felfedezni a mágikus hangulatú tájat, a kihalt házakba kézművesek és poszthippik költöztek. Egy időben az egyik bánya újranyitását fontolgatták. A veszély hallatán a természetvédőkön kívül a mexikói (alternatív) művészeti élet is megmozdult – számos műfaj képviselője állt ki a Cerro Quemado-t ipari területté változtatni készülő kanadai konszern tervei ellen – és mostanában úgy néz ki, a meccset megnyerték. A mexikói turisztikai hivatal közben a „Pueblo Magico” címet adományozta a településnek,  azaz hivatalosan is mágikus falunak nyilvánították, ezzel Real de Catorce lett az első ilyen cím birtokosa az országban.

A főutca megtelt árusokkal, s újra ülnek a néhány éve még egyetlen kávézóban. Lassan, de biztosan nyílnak további helyek is, és ez egyelőre nem ront a látványon. Mint ahogy a sok huichol kézműves textildarabokon szétterített portékája sem. Hímzéseik szín- és formavilága, hagyományos fehér vászon öltözékük, és a férfiak tollakkal díszített kalapjai igen látványosak, de ami alkotókként igazán ismertté teszi őket, az egy sok színben kapható, filléres daragyöngy művészi használata. A sajátos technikával készülő gyöngyborítású tárgyakon szinte kivétel nélkül mindig felbukkan a peyote kaktusz geometrikus mintává vált motívuma. Nem véletlenül.

                              Real de Catorce látványa a hegyek felől, Fotó: Bihari Ágnes

Aki többet szeretne megtudni erről a különös törzsről, amelynek tagjai három szövetségi államon át minden évben egyszer elvándorolnak a tengerhez, és útba ejtik a már említett hegyet, nos, azok nézzenek be Real de Catorce múzeumába, ahol állandó kiállítás meséli el a történetüket.

A múzeumnak pedig mi más ad otthont, mint az egykori pénzverde, ahol a pénz és a művészet végül összeér.