Melyik sajthoz melyik bor illik? Itt a megoldás!

Vendégek jönnek vacsorára, és lesz jó bor és sajt is? És passzol is egymáshoz a két íz? Mert igazán nem mindegy, hogy egy adott sajthoz milyen bort iszunk, és fordítva. Bár könyveket szenteltek már ennek a témának, most itt egy program, vagyis egy applikáció, amellyel pillanatok alatt megnézhetjük a tökéletes párosítást, vagy párosításokat, mert szerencsére azért minden borhoz több sajt társulhat, és minden sajthoz több bor. Ez a sajtok és borok térképe, avagy a Wine and cheese map.

Vegyük például a Camembert sajtot. Beírjuk a keresőbe, a jobb felső sarokban pedig ki tudjuk választani, melyik országok termékeit szeretnénk látni a mátrixban. Itt most mindegyiket benne hagyva kijön, hogy többek között jó lehet a (fehér) Chardonnay, a (vörös) Beaujolais cru, vagy a Chianti classico. És kidobja nekünk a hasonló sajtokat is (Pave d’auge, Brie).

Cheese and wine map
Cheese and wine map

Elsőre egy kicsit bonyolult látvány egy ilyen hétköznapi kérdéshez. Nem véletlen, ugyanis egy genetikus készítette a térképet. A Torontói Egyetem professzora, Gary Bader tudományos kísérleteihez készítette ezt a “párosító” programot, melyben géneket és molekulákat kötött össze egy nagyobb rendszerben. Egyszer feleségével nézegettek egy könyvet, melyben a megfelelő bor és sajt párokat sorolták fel. Akkor jött feleségének a nagy ötlet, hogy a tudományos munka mintájára ezeket az adatokat is fel lehet ugyanolyan szisztéma szerint dolgozni. Fogták a könyvet, és bevitték az összes adatot a már meglévő programba.

Bader elmondása szerint vásárláskor hasznosítja igazán saját ötletüket. Nagyon sok termék olyan, amihez a legjobb sajt és bor üzletek közelében kell ahhoz lenni, hogy meg is valósítsuk az idilli párosítást, de azért mindenki tud valami hasznosat találni az interaktív térképen, amelyen sajtra és borra egyaránt rá lehet keresni, aztán pedig el lehet játszadozni az egyes nevekre kattintva, amint feljönnek a további végtelennek tűnő kapcsolódások.

Jó szórakozást és jó étvágyat!

Forrás: The Washington Post

 



vissza a tetejére

Utazások