ÉSZAK-THAIFÖLD – LAOSZ – VIETNÁM KÖRUTAZÁS

2250 USD-től / fő

1. nap
Elutazás Budapestről Észak-Thaiföldre.

2. nap
Megérkezés Chiang Mai-ba (2 éj), Thaiföld második legnagyobb városába. Egy modern, barátságos város, mely az ország északi területének kapuja. A város körül húzódó hegyek, a több mint 300 templom és érdekes történelme sok látnivalót nyújt az utazónak. Este fakultatív tradicionális vacsorán (Khantoke Dinner – fakultatív program). A vacsora alatt több helyi ételt is megkóstolhat, helyi szokás szerint a földön, párnán ülve. A kulináris élményt tradicionális táncelőadás teszi emlékezetessé.

3. nap
Reggeli a szállodában, majd egész napos kirándulás repülővel Mae Hong Son-ba. Érkezés után hajóval utazunk a burmai határvidéken, hogy meglátogassuk a padaung, azaz a hosszúnyakúak törzsét, akik Burmából menekültek ide. Régen félnomád földművesként éltek a dzsungelben, ma kézműves termékeiket kínálják az oda látogató turistáknak. A nők feltűnően színes ruhákat és nyakukon sárgaréz karikákat hordanak. Továbbutazás hajóval egy elefánt farmra, hogy elefántháton kiránduljunk az erdőbe. Ebéd után megtekintjük Mea Hong Son jelentősebb templomait, Kong Moo, Pra Non és a tó partján elterülő Jong Klang és Jong Kam ikertemplomokat. Transzfer a repülőtérre és visszarepülés Chiang Mai-ba.

4. nap
Reggeli a szállodában. Autóval utazunk a 16 km-re lévő Doi Suthep hegyre, ahol a híres Wat Phra That emelkedik, melyet a thaiföldi buddhizmus egyik legszentebb helyeként tartanak számon. A templomhoz 300 lépcső vezet, felérve a városra nyíló panorámában is gyönyörködhetünk. Továbbutazunk Bo Sang és Sankampaeng kézműves falukba, ahol a híres, színes esernyők, selyem, fafaragások, ezüstáruk és egyéb kézműves termékek készítésével ismerkedhetünk meg.
A délutáni órákban továbbutazunk Luang Prabangba (1 éj), Laosz ősi királyi székhelyére, mely 1995 óta UNESCO Világörökségi helyszín. A békés kisváros őrzi a laoszi és a francia gyarmati építészet stílusjegyeit. Bár a 14. századi fővárosból nem maradt fenn semmilyen látnivaló, a városban mégis sok-sok gyönyörű templom, és történelmi emlékmű maradt fenn a következő évszázadokból.
Érkezés után, szabad idő függvényében lehetőség nyílik megmászni a 382 lépcsőt, mely a Phousi pagodához vezet és ahonnan megtekinthető a naplemente és Luang Prabang, illetve a Mekong-folyó. Este felfedezzük az éjszakai bazárt, és környező hegyi népek kézműves termékeiből vásárolhatunk.

5. nap 
Reggeli után rövid városnézés, melynek keretében először a város legrégebbi templomát, a Wat Sene-t látogatjuk meg, majd a Wat Xieng Thong-ot, mely a klasszikus laoszi építészet mintája, a tető egy A betűt formáz. Hajóra szállunk, és csónakkal utazunk a kb. 25 km-re lévő Pak Ou barlangokhoz a Mekong-folyón. A szent helynek számító alsó és felső barlangban több ezer kis alakú Buddha szobor látható. Meglátogatjuk a közelben lévő Ban Xang Hai korsókészítő falvat is, mely manapság lett kedvelt a Lao-lao (rizspálinka) itala miatt, melyet természetesen meg is kóstolhatunk. Kirándulunk a Kuang Si vízeséshez. A lépcsőzetesen elhelyezkedésű természetes medencék türkizkék vizében meg is mártózhatunk, de fel lehet mászni a zuhataghoz is. A nap végén Vientiane-ba, Laosz fővárosába utazunk (1 éj).

6. nap
Reggeli után a Nemzeti Múzeum és a Kisone Phomvihanh Múzeum gyűjteményeinek megtekintése, mely által felidézhető az ország történelme, különös tekintettel a kommunista múltra, még a kommunista vezető személyes tárgyai is megtekinthetők. Később megnézzük a város legrégebbi templomát, a Wat Sisaket, melyet 6840 Buddha képpel és szoborral díszítettek, majd a Patouxai háborús emlékművet, melyet a párizsi Diadalív mintájára építettek. Ha marad idő, megnézzük a Wat Ho Phakeo-t, a Smaragd Buddha templomát és a That Luang, a Nagy Királyi sztúpát, mely az ország jelképe és nemzeti szimbóluma is egyben.
Transzfer a repülőtérre, utazás Hanoiba (2 éj).

7. nap
Reggeli után egész napos városnézés keretében ismerkedünk meg Hanoi nevezetességeivel. Első állomás Ho Chi Minh Mauzóleuma, az Elnöki Palota és kertjében a ház, ahol maga a vezető lakott. Megnézzük az Egylábú pagodát, mely Hanoi egyik fontos szimbóluma. Az épületet egyetlen lótuszvirág szárához hasonlító betonoszlop támasztja alá. A pagodát Ly Thai Tong császár egy álomkép hatására építette. A jelenleg látható pagoda másolat, mert az eredeti a vietnámi háborúban elpusztult. Következő állomásunk a Nyugati-tó és a félszigetén található Tran Quoc Pagoda, mely Vietnám legrégibb temploma, melyet a 6. században építettek, és Quan Thanh templom, mely a bronzszobráról híres. A helyiek pénzt tesznek a talapzatoz, megdörzsölik a lábát és áldását kérik. Megnézzük az Irodalom templomát, melynek szentélyében látható Konficius szobra. Itt hozták létre az ország első egyetemét.
Délután megtekintjük a Néprajzi Múzeum gyűjteményét, mely átfogó képet nyújt a vietnámiak mindennapi életéről, szokásairól. A régi városnegyedbe riksával látogatunk el, így érezhetjük át leginkább a város nyüzsgését, és tapasztalhatjuk meg hogyan is élnek a helyiek. A városnézést a Hoan Kiem (visszaadott kard) tónál folytatjuk. A szigetre egy piros hídon át jutunk és megnézhetjük a Ngoc Son pagodát és megismerhetjük a visszaadott kard legendáját is.
A nap végén megnézünk egy hagyományos vízi báb előadást a Thang Long társulat előadásában.

8. nap
Reggeli után utazás Hua Lu-ba, mely hasonlít a Halong-öbölre, de itt a rizsföldeken láthatók a szétszóródott hatalmas sziklatömbök. Hua Lu volt a 10. században Vietnám fővárosa. Megnézzük a Dinh Tien Hoang és Le Hoan pagodákat, melyek 200 lépcső megmászásával éretők el. Később igazán látványos programban lesz részünk, csónakázunk a rizsföldek és karszttornyok között vezető folyón és meglátogatjuk a Tam Coc barlangokat.
Később meglátogatjuk a Bich Dong Pagodákat, mely a Ngu Nhac hegyen épült, és három részből áll (alsó, középső és felső pagoda). A pagodák helyszínét 1428-ban választották, mikor 2 szerzetest teljesen lenyűgözött a folyó és a hegyek látványa. Később még egy király is versben méltatta a gyönyörű pagodát és a környező tájat.
A Halong-öbölbe utazunk tovább (1 éj). Ugyan az út közel 4 órás, de festői tájakon vezet át.

9. nap
Reggeli a szállodában, majd fél napos kirándulásra indulunk a Halong-öbölbe. A csodás táj az UNESCO természeti világörökségének része. Halong jelentése: „ahol a sárkányok eltűnnek a tengerben”. A legenda szerint az öbölben található több mint 3000 szigetet egy, a közeli hegyekben élt, hatalmas sárkány teremtette. A mészkősziklák magasan emelkedik ki a smaragdzöld vízből, s nekünk ezek között lesz alkalmunk hajózni. A hegyek között úszó falvak húzódnak meg, a sziklákban pedig cseppkőbarlangok alakultak ki. Friss ebéd a hajón. Estére utazás vissza Hanoiba (1 éj).

10. nap
Reggeli a hotelben, majd transzfer a repülőtérre, Hue-be utazunk (1 éj), mely a 19. században főváros volt az Nguyen dinasztia idején. Érkezés után megnézzük Tu Duc sírját, majd bejárjuk a Fellegvárat és a Tiltott Bíbor város maradványait. Késő délután hajókázunk a Thien Mu Pagodához, mely a Parfüm-folyó partján található. 21 méter magas tornyával Hue szimbolumává vált. A kirándulást a csodás naplemente teszi feledhetetlenné.

11. nap
Reggeli után busszal utazunk Hoi An műemlékvárosba a lenyűgöző Hai Van hágón keresztül, mely az ország legmagasabb és leghosszabb hágója. 496 m magasan értelmet nyer a „ködbe vész” kifejezés. Hoi An az elmúlt századokban Dél- Kelet- Ázsia egyik legfontosabb kikötője volt. A külföldi kereskedők, főként a kínaiak jelentős hatást gyakoroltak a városra, mely a város építészetében rögtön észlelhető. Gyalogosan fedezzük fel a város látnivalóit: Fedett japán híd, Ong Pagoda, Fukien díszterem, Tan Ky kereskedő család háza, selyemkészítő műhely. Visszafelé megállunk a Cham múzeumnál, hogy megtekintsük kivételes szoborgyűjteményét (300 darab). Útközben megállás Danangban, egy márványfeldolgozó műhelyben, ahova a közeli Márvány hegységből szállítják az alapanyagot.
Este repülés Danagból Ho Chi Minh Citybe a „Kelet Párizsába” (egykori Saigon), (2 éj). Az inkább tartománynak nevezhető „óriásváros” több mint 2 029 km2-nyi területet foglal magában. Az egykori francia tartományi fővárosban él még ma is a legnagyobb kínai etnikum.

12. nap 
Reggeli a szállodában, majd utazás a Mekong-folyó deltavidékére, My Thoba, majd hajóval a Tan Long félsziget mentén egy kézműves központba (gyümölcskóstolás, helyi népzene). A hajótúra folytatása a deltavidék csatona rendszerén. Meglátogatunk egy méhészetet és egy kókuszos édességeket gyártó műhelyt. Ebéd a hajón helyi különlegességesből (felár ellenében).
Visszatérünk Hanoiba és városnézésre indulunk. Először megnézzük a koloniális építészet stílusjegyeit hordozó Notre Dame Katedrálist és a Főposta épületét, majd autóval továbbutazva nézzük meg a várost. Végül a Ben Thanh piacon helyi specialitásokat kóstolhatunk, válogathatunk a szuvenírek között, a hölgyek pedig beszerezhetik a tradicionális hosszú ruhát az áo dái-t.

13. nap 
Reggeli után transzfer a repülőtérre és hazautazás.

Részvételi díjak:

októbertől – áprilisig
kétágyas elhelyezéssel (min. 2 fő esetén): 3250 USD / fő -től
kétágyas elhelyezéssel (min. 6 fő esetén): 2490 USD / fő -től
kétágyas elhelyezéssel (min. 10 fő esetén): 2330 USD / fő -től

májustól – szeptemberig
kétágyas elhelyezéssel (min. 2 fő esetén): 3170 USD / fő -től
kétágyas elhelyezéssel (min. 6 fő esetén): 2410 USD / fő -től
kétágyas elhelyezéssel (min. 10 fő esetén): 2250 USD / fő -től

Elsőosztályú szállodák felára 480 USD / fő -től

Repülőjegy ára Budapestről Chiang Maiba és vissza Saigonból (légitársasági akcióktól függően): 170-240 ezer Ft / fő illetékekkel.

A részvételi díjak tartalmazzák:

  • privát transzferek,
  • szállásokat helyi középkategóriás szálláshelyeken,
  • helyi angol nyelvű idegenvezetőt végig a programok alatt,
  • reggelis ellátást a szálláshelyeken,
  • belépőket
  • repülőjegy a belső járatokon, Chiang Mai – Mae Hong Son retúr, Chiang Mai – Luang Prabang – Vientiane – Hanoi – Hue / Danang – Saigon (Ho Chi Minh City)

A részvételi díjak nem tartalmazzák:

  • repülőjegy és reptéri illetékek
  • helyi borravalókat
  • egyéb privát költségeket
  • biztosítások

Utazások

VIRÁGFESZTIVÁL CHIANG MAIBAN

2019.01.31.
65 EUR-tól/fő
Thaiföld

Magazin

Mágikus falu Mexikó gyomrában – Real de Catorce

2018-12-12

Szellemes történetek -Thaiföld

2018-12-12

Március: Dubaj – irány a természet!

2020-03-03