Afrikai szafarik – másképp

Talán nincs is olyan utazó, akinek ne lenne álma egy afrikai szafari. Aki ezt meg is valósítja, annak pedig többnyire életre szóló élményt jelent. Végeláthatatlan szavannák, drámai tájak, csordákban mozgó állatok….És persze ott van „a nagy ötös”, a szupersztár csapat  – afrikai oroszlán, elefánt, bölény, leopárd és orrszarvú –, melynek megpillantása/megfigyelése jelenti a csúcsélményt.

Az úti cél lehet egyetlen ország nemzeti parkja, de van több helyszínt, több országot érintő szafari-körút is. És bár a klasszikus szafarik önmagukban meghatározó élményt szereznek mindenkinek, már ezeket is tudják fokozni, és mindenféle alternatív, extravagáns megoldásokat találtak ki a szervezők.

Már csak ezért is, a mikor, kivel/kikkel, hova, mennyi időn át és persze a mennyiből tervezésekor, ha szafariról van szó, a helyi képzett guide-ok, túravezetők költségét nem érdemes kispórolni. Kár lenne, ha a megfelelő ismeretek hiánya miatt az egyénileg bérelt négykerék-meghajtásúval csak a látszólag üres pampán zötykölődnénk. Szerencsére számos, erre szakosodott iroda közül választhat az, aki akár a teljes tervezés gondját szakemberre bízná. Mi ehhez most azzal járulunk hozzá, hogy felvillantunk néhány alternatív lehetőséget.

 

1. Repülős szafarik

Szafari, Afrika

Valamivel drágábbak, mint a hagyományosnak számító szárazföldi társaik, de a repülős szafarik azzal kecsegtetnek, hogy Afrika vadvilágát és tájait szó szerint új szemszögből mutatják meg. Amúgyis olyan földrészről beszélünk, ahol az utak száma és minősége sokszor megnehezíti a helyváltoztatást, a feltérképezendő terület pedig sokszor óriási. A kis Cessna gépek lerövidítik az egyes táborok közti mozgást, és lehetőséget adnak a légi fotózásra is. A Natural World Safaris például 16 000 euró körüli összegért egy olyan kéthetes légi szafarit ajánl, ami Zimbabwe fővárosának repülőteréről kiindulva Kelet-Afrikát térképezi fel a (földközeli) magaslatból, számos megállóval.  A namíbiai Csontváz Part (Sceleton Coast) Swakopmund nevű városkájának repteréről pedig egy olyan légi szafari indul,  amelyen többek között már Brad Pitt is részt vett Angelinával, illetve ahova a Rotchild család tagjai is rendszeresen visszajárnak. Ha kevesebb szabadidővel, de több költőpénzzel indulna el Afrikába, nézzen rá a szervező iroda honlapjára!

 

2. Hőlégballonos szafarik

holegballon_szafari, Afrika

Azt mondják, a hőlégballonos szafari a legalkalmasabb a kenyai és tanzániai vadállatok vonulásának megfigyelésére, mert abból a magasságból látható át legjobban a vonuló csordák mérete. Ennek az utóbbi jelenségnek a megfigyelésére a javasolt helyszín a kenyai Serengeti-Mara ököszisztéma területe; az ideális időszak a január és február hónap (többszázezer bivalytehén és frissen született borjainak vándorlásának kezdete), illetve június-július (ekkor szelik át a csordák a Mara folyót). A csendben sodródó ballonokkal való utazás másik kedvelt terepe a namíbiai vörös homokdűnék feletti terület. És a luxust még lehet fokozni: aki pezsgőspohárral a kézben, napkeltekor és napnyugtakor száll fel, az a felizzó színeket biztos nem felejti el egyhamar. (részletekért pl. ITT nézzen körül)

 

3. Lovas szafarik

lovas_szafari, Afrika

Aki közelebbről nézné meg a terepet, de nem gépesített járműben gondolkodik, valamint van némi lovas múltja, annak ajánljuk a lovas szafarikat. Ezeket a típusú utakat is többféle hosszúságban kínálják, sok kényelmi faktoros táborokkal, szakszerű kísérettel és irányítással. Amellett, hogy jóval „zöldebb” a landrover-es változatnál, kiemeli az utazót a megfigyelő szerepkörből és belehelyezi a vadvilágba, az élet körforgásának közelébe. Az antilopok maguk közül valónak nézhetik a lovast és ezért közel engedhetik (remélhetőleg a ragadozók viszont nem nézik antilopnak), szóval az adrenalin-emelkedés biztosított. A Botswana-i Okavango deltájának bebarangolásától kezdve a namíbiai sivatagi vadlovak megfigyelésén át a madagaszkári majom-populációt felkereső szafariig széles a választék.

 

4. Szafarik a vízen

 

A botswanai Okavango folyó deltája tökéletes helyszín a mokoro-nak nevezett csónakféle kipróbálására is, amelyen haladva szárazföldi és vízi állatok -és persze a madár-populáció –  egyaránt remekül megfigyelhetők és fotózhatók. Talán ez a leginkább stresszmentes módja annak, hogy bejárjuk a világ egyik igazán egzotikus terepét.



vissza a tetejére

Utazások

TALÁLKOZÁS A GORILLÁKKAL UGANDÁBAN

Egyedi időpont
2699 USD/fő-től
Uganda

Jóga és szafari Tanzániában

Egyedi időpont
2576 USD-től / fő
Tanzánia

NAGY DÉL-AFRIKAI KÖRÚT

Egyedi időpont
1870 EUR-tól / fő
Dél-afrikai Köztársaság