Az este, amit sosem felejtünk el – Cecilia Bartoli színpadon és a kulisszák mögött

A legtöbb salzburginak nyáron már a szeme sem rebben, amikor valakit szmokingban vagy nagyestélyiben lát egy sörös pultnál vidáman iszogatni. Ahogy arra sem, ha egy komolyzenei celeb kéri a capuccinóját a több száz éves falak közötti szomszédos kávézóban. És persze arra sem, ha egy esti koncert helyszínén 300 – 500 eurós jegyeket adnak-vesznek a koncerthez öltözött helyiek vagy külföldiek.

Egy első-fesztiválozónak viszont annál több mindenen van lehetősége csodálkozni. Szerencsére. Így volt ez velünk is, akik a Vaya Travel szervezésében  mentünk a komolyzene Mekkájába, vagy ahogy a beharangozóban szerepelt : a „Szentföldre”. Volt, aki három nagy dobásra fizetett be (Händel Ariodante, Aida és a Barenboim-Argerich közös koncert), néhányunk viszont mindössze a világ egyik legjobb énekesének főszereplésével bemutatott Händel: Ariodante című operája miatt zarándokoltunk az alpesi városba.

Az út vonattal nagyjából 5 óra, és kis szerencsével autóval is alig egy órával több. Salzburgban délután nem sok nyoma volt a fesztiválhangulatnak, a többség valószínűleg vagy az esti kiruccanásra pihent rá, vagy Salzkammergut hegyeit és barlangjait csodálta, vagy a Muzsika hangja forgatási helyszíneit járta be, vagy Mozart szülőházában nézelődött megilletődötten. Vagy a számtalan más látnivalóból és programból választott valami neki valót.

A város bár Ausztria negyedik legnagyobb városa, a turista számára elsőre érdekes részek gyalog is bejárhatók. A fekvése csodás, a Salzach-folyó megadja azt a hangulatot, teret, levegőt a városnak, amire csak egy folyó képes. Európa legnagyobb épségben maradt középkori építménye, a Hohensalzburg vár mindenhonnan magához vonzza a tekintetet, ahogyan a hatalmas székesegyház kupolái is. A régi városrész kis utcáit ahogy kell, kávéházak, borbárok, sörözők és elegáns boltok övezik. Egyszóval Salzburgban már csak létezni is történelmi, kulturális és természeti utazás.

De ez még mindig megnézhető Vaya Travel nélkül is. Ahogy a fesztivál is, bár arra a jegyek már év elején elfogynak, és éppen a Vaya az egyik lehetőség arra az esetre, ha későn ébredünk.

Amit viszont egyik fesztiválozó sem kapott meg, akármilyen drága jegyet is szerzett, az azok a történetek, amelyeket a hotel halljában, aztán Salzburg utcáin, a koncertterem előtt várakozva,  a taps alatt, és bármikor, amikor kérdésünk volt, hallhattunk. Hábetler András, a Vaya Travel szakmai kísérője, aki maga is operaénekes, és az egyik legszórakoztatóbb ember, akit ismerek, a legkülönfélébb sztorikat és érdekességeket mesélte el nekünk az előadás előtt.

Mondjuk megtudtuk, hogy Händel operájához annak idején kasztrált énekeseket alkalmaztak (ahogy akkoriban sok darabhoz). A kor legnagyobb sztárjai ezek az operaénekesek voltak, így aztán sok család mindent megtett, hogy a fiúkból befutott művész legyen. Így Nápolyban évente 3-4000 gyereket kasztráltak annak reményében, hogy éppen rájuk mosolyog a szerencse, és ők lesznek a kor „Michael Jacksonjai”.  Az is kiderült, miközben a Salzach-folyó egyik hídján mentünk át, mellettünk biciklik hada és a troli, és kiöltözve igyekvő, koncertre éhes mindenféle náció, hogy Cecilia Bartoli énektanára az édesanyja, aki még mindig minden koncertjén ott van, és aki valójában olyan technikára tanította a világhírű lányát, ahogy régen az olasz tenorok énekeltek.

Az előadás előtt a Mozart hall teraszán már sokan pezsgőztek, fekete Mercedesekből szálltak ki divatdiktátorok és a felső tízezer egyéb képviselői, a vörös szőnyeggel borított kis területen pezsgővel múlatták sokan az időt, aztán mindenki elfoglalta a helyét a hatalmas koncertteremben és elkezdődött 4,5 órányi barokk zene elképesztő rendezésben és még elképesztőbb játékokkal a színpadon. Világklasszisok, felejthetetlen előadás, tomboló közönség.

És a java még csak ezután jött. Az előadásnak vége, az emberek még bódultan hömpölyögnek a kijárat felé. Egy kis csoport viszont épp ellenkező irányba megy. Az öltözőkhöz vezető úton. Na, ezek voltunk mi. Cecilia Bartoli, a világ egyik legjobb énekese négy és fél óra után olyan vidáman várt minket, hogy pár közös képet készítsünk, és néhány szót váltsunk vele, mintha egy könnyed mozielőadásról jött volna ki. Bartoli Hábetler András jó barátja, akinek az énektanár (és énekes) anya már korábban a nyakába ugrott. Azt eddig is tudtuk, hogy Cecilia a közönség nagy kedvence, de hogy ennyire lenyűgöző személyiség, arra nem számítottunk. Persze mindenkit levett a lábáról. A soha ki nem fogyó energiájával belibbent velünk a színpadra, amit még a kedvünkért fényben hagytak, a képek kedvéért még kicsit bohóckodott is (zseniális humora már a színpadon megmutatkozott), dedikált, viccelődött, nevetett, sugárzott, majd visszatáncolt az öltözőbe.

Ezután egészen másképp nézünk mindannyian bármit, amiben ő játszik. Életre szóló élmény volt az egyszer biztos. Úgy mindenestül.