Hajóval az olasz csizma sarkánál – Puglia

Puglia bármilyen messze is van Olaszországban, alig másfél óra alatt el lehet jutni Bariba, a régió fővárosába. Onnan egy bő kétórás út a Gargano-félsziget, amelynek nagy része természetvédelmi terület, egyszóval szép. A tengerpart lenyűgöző, hiszen a legkülönfélébb magaslatokból lehet a vad sziklákra rálátni. Megközelíteni őket már nem olyan egyszerű, némelyikhez hosszabb gyalogutak vezetnek. A kis erőfeszítés azonban megéri, mert a kristálytiszta víz, az árnyékot adó fehér sziklák, a karibi hangulat, no és persze az, hogy nincs tömeg, mindent kárpótol.

Hajóról viszont mindent látni. Főszezonban a hajó még ki is tesz bizonyos strandokon. Utószezonban már kevesebb a járat, a hajón is hidegebb a szél, nem is hagynak ott strandolni, a látvány viszont páratlan. Ott jártunk (októberben), lefilmeztük, most megmutatjuk, milyen volt.

Ez a hajó Viestéből indult, s egészen Zagare-ig ment dél felé. Útközben barlangokba visz, halászokat láthatunk munkában, s közben olaszul és angolul mesél a hajóskapitány, és egy tolmács, akit jobban lehet olaszul érteni akkor is, ha nem tudunk olaszul.

 



vissza a tetejére

Utazások