Maja örökségek a gasztronómiában

Hogy mit hagytak ránk a maják? Például finomságokat. Olyanokat, mint a csokoládé, vagy az avokádó. Öt tipp következik arra az esetre, ha a maják ételeit szeretnénk kipróbálni.

1. Csokoládé

A kakaófa a Maják földjén őshonos növény, és ők voltak azok akik először pörkölték a gyömölcs, vagyis a kakaóbab szemeit, és készítettek belőle forró csokoládét. De nem édességnek szánták, hanem inkább elixírnek, illetve hangulatnövelőnek.
cacao

A kakaó a maják szerint az istenek szent ajándéka volt, a kakaóbabszemeket pedig fizetőeszközként használták. A növények még védőszentje is volt: Ek Chuah, a kereskedők istene. Az eredeti ízeken a spanyol hódítók módosítottak, amikor tejet és cukrot adtak a maja kakaóhoz, s így lett belőle a maihoz is hasonló csokoládé. A Yukatán-félszigeten külön múzeum mesél a kakaó és a csokoládé múltjáról és jelenéről.

2. Avokádó és Guacamole

Az avokádó főleg Mexikó és Guatemala területéről származik, és a Majáknak is kedvelt eledelük volt. ma például Mexikó a világ legnagyobb avokádó exportőre. A gyümölcsöt már jóval kr. előtti évezredekben is használták, az európai hódítók is felfedezték maguknak és az 1800-as évekre szinte az egész világon elterjedt.
index

Chilivel, fokhagymával, hagymákkal és lime-mal, illetve korianderrel összekeverve kapjuk meg a népszerű guacamole-t (nyitókép).

3. Poc Chuc

1280px-Deerfield_Beach_Casa_Maya_poc_chuc_faujitas
Ez a tipikus Yukatán-félszigeteki ételt hűtő híján sózással tartósítottak, illetve megszórták savanyú narancs levével, vagy ecettel, hogy  enyhítsék a sós ízt. Így inkább lesz a disznóhúsnak kicsit savanykás íze. A tetejére egy kis hagymát és koriandert tettek kevés cukorral. Az étel neve két maja szóból áll: a poc azt jelenti, forrón hamun sütni, míg a chuc jelentése faszén.

4. Kukorica tortilla

A Guatemala-i piacok hangjának egyik jellegzetes eleme, amikor az asszonyok kezükkel csapkodják formára a kézzel készített tortillákat. Ha a masszából megvan a forma, megfőzik a cornal-on, vagyis egy nagy fatüzelésű vas, vagy agyaglapon, amely nagyjából olyan alakot ölt, mint a karib steel drum hangszer.

Corn-Tortillas_15598
A maja mitológia szerint az emberek is a masából  (vagyis a kukoricalisztből gyúrt nyers tészta)lettek, ezzel együtt meghatározó része volt az étrendjüknek. A forró tortillákba csomagolt feketebab, vagy a mártogatott guacamole remek helyi ételnek számít.

5. Tamal

chicken-tamales1
A kukoricalisztből készült tésztába sok sajtot, zöldségeket, chilit, húsokat csomagolnak tetszés szerint, az egészet pedig többnyire banánlevélbe tekerik és úgy párolják. A levelet csak étkezés előtt veszik le a tekercsről, ezután valamilyen szósz is kerül rá. A tamales (többes számban) az inkáknál és az aztékoknál is fontos hordozható étel volt, így a katonák is ezt vitték magukkal útravalóul. De ezt ették ünnepekkor is. Most ízlés szerint gyömölccsel, vagy más édességgel is megtöltik.

További ötletek Michael Shapirotól a National Geographic -on.



vissza a tetejére

Utazások