A legfurcsább tematikus parkok

Ha valakinek minden álma az volt, hogy részt vegyen az Utolsó vacsorán, vagy, hogy egy napot törpék között töltsön, esetleg markológépet vezessen, annak csak egy repülőút, és megvalósulhat bizarr álma. A tematikus parkok óriási forgalmukkal egyre szaporodnak, Dubai például gigantikus terveit nagy részben építi tematikus gigaparkokra. Sok ilyen parknál az ember legfeljebb a méreteken kapja fel a fejét, de vannak egészen rendhagyó témák, amelyek talán pont ezért, rendkívül sikeresek. Nézzünk néhányat.

Bár ezek a parkok többnyire egy komplett családot le tudnak foglalni, azért elsősorban a gyerekeket szórakoztatják bennük. Pont egy ilyen gyerekeknek szánt park kapcsán jött az ötlet, hogy felnőtteknek is építsenek Diggerland-et, azaz az építkezés fázisait bemutató parkot, a Diggerland XL-t. Az eredeti ötlet Angliában valósult meg, a felnőtt változatot azonban az Egyesült Államokbeli New Jersey államba importálták. Itt aztán kedvére vezethet traktorokat, markológépeket akárki. Egy fejhallgatón kapja mindenki az instrukciókat, és egy biztonsági távirányítású kapcsolóval bármilyen vészhelyzetben le tudják állítani a gépeket az üzemeltetők.

pv_big_digger_002

Na de van itt más is. Dél-Kínában például, a hegyek között, a Dwarf Empire-ben kizárólag törpék dolgoznak. Az egész egy hatalmas fantázia ország, 100 törpe növésű ember szórakoztatja a turistákat. Császár és császárnő “él ott” komplett udvartartással, napi kétszer show műsor, és az egyik legnépszerűbb a kicsi emberekkel való fotózkodás. Elmondásuk szerint az ott élő és dolgozó törpe emberek ha egy valóság show részei is tulajdonképpen, szeretnek ott lenni, mert egy nagyobb közösséghez tartoznak, és van munkájuk, ami úgy egyébként nem egyszerű ilyen testi adottságokkal.

dwarf

Talán a legbizarrabb mégis a Holy Land Experience Orlandóban, nem messze a Disneylandtől. Itt lehet “Jézussal” vízen járni, részt lehet venni az utolsó vacsorán, bibliai helyszínek reprodukcióiban lehet sétálgatni, ha megszomjazunk, vagy éhezünk, a Getsemani kert és mondjuk az Édenkert között, akkor szendvicsre és üdítőre is be lehet ülni valahova. Szerencsére oktató értéke is van a parknak, így be lehet bújni a barlang másolatába, ahol a Holt-tengeri tekercseket találták, vagy fel lehet menni a Golgotára, amelyet Izraelből szállított kövekből építettek fel. A Jézus arca szobornál viszont azt lehet kipróbálni, hogy milyen, ha “Jézus” tekintete mindenhova követ minket.

9-012-Crucifixion%20Centurion%20Giancini_110520_4720_2

Ausztráliában a vadállatokhoz viszik közel a látogatókat a Crocosaurus Cove nevű parkban, Darwinban . Itt a kontinens legnagyobb hüllőparkja található. De nem ám úgy, hogy egy kerítésen keresztül nézik a több méteres krokodilokat. Egy üvegkabinban (amit csak “Halálketrecnek” hívnak), egyenesen a krokodil szájába lehet nézni, de mindenesetre egy üvegfalnyi távolságra lehet kerülni a világ leghatalmasabb sósvizi krokodiljaitól. Lehet csalival “vadászni” kisebb hüllökre, és persze mosolyogva fotózkodni az ártalmatlan bébiállatokkal a kézben.

easternmarket_cage-feeding



vissza a tetejére

Utazások

VIRÁGFESZTIVÁL CHIANG MAIBAN

2019.01.31.
65 EUR-tól/fő
Thaiföld

ÉSZAK-THAIFÖLD – LAOSZ – VIETNÁM KÖRUTAZÁS

Egyedi időpont
2250 USD-től / fő

MIANMAR KÖRUTAZÁS (BURMA)

Egyedi időpont
1470 USD-től / fő
Mianmár