A világ emblematikus luxusszállodái – 2. rész

Ma már lélegzetelállító helyszíneken és formákban épülnek luxushotelek a világon mindenütt, ám semmi sem mérhető azokhoz a több mint száz éves legendákhoz, amelyek szállodai luxuskiszolgálás hagyományait megteremtették és a mai napig emblematikus szerplői az előkelők világának. Írók, színészek, hercegek, hercegnők lakhelyei voltak, filmek forogtak patinás falaik között, és szinte mindegyik valamilyen szerepet játszott a világtörténelem alakulásában. Egy tízes lista a világ ikonikus luxusszállodáival – két részben.

1.  Beverly Hills Hotel, Los Angeles

Beverly_Hills_Hotel-05

Az világ egyik legrózsaszínebb hotelében természetesen mindennapos a sztárparádé, az 1912-es nyitás óta sok filmsztár megfordult itt, többek között Elizabeth Taylor és Richard Burton, de Marilyn Monroe is, akárcsak John Wayne. 1948-ban találták ki a feltűnő színt, amely az elgondolás szerint a naplementét tükrözi a falakon, hol máshol, mint a Sunset Boulevardon. Az Eagles „Hotel California” lemezborítóján is ez az épület szerepel.

2.  Peninsula Hong Kong (nyitókép)

A Kowloon félsziget (peninsula) déli csücskén emelkedő luxusépítmény 1928 óta Hong Kong legelőkelőbb és egyben legrégibb szállodája. Egyik különlegessége a 14 autóból álló Rolls Royce Phantoms flotta, amelyet a hotel jellegzetes zöld színére festettek. A Rolls Royce cég történetében ez volt a legnagyobb egyszeri rendelés. De aki magánrepülőt szeretne bérelni, az sem csalódik, hiszen a Peninsula vendégeinek arra is van lehetősége.

3. Waldorf Astoria , New York

Waldorf Astoria Park Avenue Entrance

A Park Avenue emblematikus art deco épülete 1931-63 között a világ lemagasabb szállodája volt a maga 190,5 méterével és 47 emeletével, amikor is a moszkvai Hotel Ukrajna 7 méterrel lekörözte.
Amerikai elnökök, Hollywood-i sztárok sorban szálltak meg, vagy tartottak fent lakosztályt maguknak (például Frank Sinatra is), valaha működött egy titkos kisvasút is, amely a VIP vendégeket szállította a hotel alatt.
Itt találták ki a 24 órás szobaszolgálatot, de a Waldorf-saláta is a hotel sajátja.
1413 szoba várja a vendégeket, sok lakosztályt természetesen hírességekről neveztek el, így van Cole Porter, Királyi és Churchill lakosztály is.

4. Shelbourne Hotel, Dublin

shelbourne_hotel_dublin

Írország legrégebben, 1824-ben épült szállodája a St. Stephen Green-en, Európa legnagyobb parkkal fedett terén található. 1916-ban az I. világháború egyik fontos hadiközpontja volt, 1922-ben pedig a 112-es szobában írták meg az ír alkotmányt (azóta a szoba neve Constitution Room, azaz „Alkotmány szoba”).

5. Ritz Hotel, London

Ritz London

Az 1906-ban, nyolc évvel a párizsi Ritz után épült szálloda London első acélszerkezetű épülete volt, és egyben az első hotel, ahol minden szobához saját fürdőszoba tartozott. A II. világháború alatt Churchill, Eisenhower és de Gaulle többször tanácskoztak a Picadilly-n díszelgő Ritzben, de Charlie Chaplintől a Rolling Stones-ig számtalan sztár élt vagy csak lakott itt. A hotel vezetősége azonban sosem verte nagy dobra az itt megfordult hírességek listáját. Sok film szereplője is volt az épület, de talán az egyik legemlékezetesebb „szerepe”a Notting Hill (Sztárom a párom) című angol filmben volt.

Ugrás az első részre.

Forrás: CNN



vissza a tetejére

Utazások