Madeira, az érett utazó botanikus kertje

Madeira nem Ibiza. Ezt a nyilvánvaló tényt értsük úgy, hogy nem a tengerparti élvezetek – fürdőzés, homokpartok, zene, parti bárok – jellemzik, és ennek megfelelően a sziget látogatóinak átlag korosztálya is többnyire a harmincas, sőt inkább a negyvenes éveiken felül lévőkből áll. Aki idejön, azt inkább a drámai szépségű természeti táj vonzza, mint egy koktél a napernyők árnyékában, és barangolásai közben sem lepődik meg az esetenként alapos és sok csapadékon sem: – bizony sok esőre van szükség ahhoz, hogy  ilyen harsogóan zöldbe boruljon egy sziget. A  botanikus kertnek is beillő növényzet bujasága a vulkanikus talajnak is köszönhető, amin szinte minden megterem.

Nem lehet azt állítani, hogy Madeira tömegközlekedési hálózata megkönnyítené a sziget megismerését, sőt. Ha az ember nem szervezett úton van, és önállóan akar kísérletet tenni arra, hogy a fővároson, Funchal-on kívüli Madeirát is megismerje, akkor valamilyen autó bérlése szinte elkerülhetetlen. A sziget meglepően nagy és vadregényes, és a fővároson kívül tulajdonképpen sehol nincs jele a tömegturizmusnak. A magas hegyekben vezető utakat pedig az esősebb időszakokban gyakran kisebb vízesésnek is beillő átfolyások keresztezik, úgyhogy csak óvatosan!

A főváros  megjelenésében és hangulatában érzékelni, hogy valamikor igen tehetős polgárok lakták. Az „eredeti tőkefelhalmozás” a 15. században volt a csúcson, és a 16. századra Funchal elnyerte el a városi rangot. A gazdagságot és a jólétet egy olyan kultúrnövény megjelenése és kultiválása hozta el, amely a világ más pontjain is megváltoztatta a termelésébe bevont lakosok életét. A termesztésre itt is gyorsan ráépült a feldolgozóipar és a kereskedelem.  Igen, a cukornádról, illetve a belőle nyerhető „fehér arany”-ról van szó.  A növény termelése a sevillai Henrik hercegnek volt köszönhető, ő kezdeményezte az itáliai importot. A fellendülő üzlet aztán idevonzotta az itáliai, baszk és katalán kereskedőket, akik idővel le is telepedtek. Sok épület és nem kevés műtárgy őrzi ennek a fellendülő korszaknak az emlékét.

A 16. század első feléig tartott az az időszak, amikor Madeira uralta az Atlanti óceán térségében a cukorpiacot, ami később  különböző okok miatt hanyatlásnak indult, és átadta a helyét más iparágaknak és áruknak. Ma már inkább csak nádmézet és a nádpálinkát nyernek az egykor annyira jövedelmező növényből.

Madeira a középkorban  fontos találkozópont volt az újvilág és az öreg kontinens között. Mostanában már nem játszik meghatározó szerepet sem az áruk, sem az információk továbbításában, helyette inkább a világ különböző nagyvárosaiból elvágyódóknak kínál kikapcsolódást. Igaz, a főváros, Funchal időnként meglehetősen mozgalmas benyomást kelt, és ezt éppen az ott koncentrálódó turizmusnak köszönhető. A hangulatos belvárosi utcákon több kiülős terasz és vendégvárásra kialakított udvar hívogatja azokat, akik a városnéző séta után leülnének és meginnának valamit. Ha a helyi borokból választanak, nem tévednek nagyot. De beszéljen a szakértő! „Nem könnyű borokról  beszélünk, és nem is olyanokról, amik azonnal elnyerik a kóstoló elismerését. De ezek a borok valódiak, nagyszabásúak;  képesek arra, hogy elemeljenek a valóságtól, és meglepjenek” – írja Rui Falcão, az elismert portugál borszakíró.

Nosza, ha tehetjük, adjuk át magunkat Madeira borainak, és hagyjuk, hogy elemeljenek a zöld sziget talajáról egy lépéssel!

Ezen a webkamerán a Funchal-i kikötőt nézegetheti élőben.