Az orosz toronyházak között – Moszkva City

Moszkva percenként változik. A tegnapi térképek hamar elavulnak, szinte egyik napról a másikra húznak fel házakat, harmadnapra közöttük egy új metróvonalat.  És nem is akármilyen házakat. Moszkva felhőkarcolói a világ ismert toronyházaival vetekszenek. Egy képzeletbeli sétára invitáljuk most az orosz főváros tornyai közé a City-be!  

Induljunk a Kremltől, azt még régről ismerjük. Az Állami Könyvtárnál (a metrómegállót még Lenin könyvtárnak hívják) ráfordulunk a Vozdvizsenka utcára és nem csábulunk el a Gyetszkij Mir (Gyermekvilág) játékbirodalmába, hanem egyenesen megyünk a Novij Arbat felé. A turistakönyvek hiába unszolnak, hogy forduljunk a régi, az igazi Arbat felé, Bulat Okudzsava szobra és az ő világa most nem érdekel minket, majd máskor veszünk balalajkás matrjoskába rejtett kaviárt. A Moszkva folyóhoz érve egy kicsit álljunk meg és nézzünk körül: jobbra a kormány épülete, hátunk mögött az amerikai, balra a brit nagykövetség (előtte Sherlock Holmes és Watson szobra), előttünk, a híd túloldalán a hét nővér egyike, amit hiába neveznek most Radisson Royal Hotel Moscow-nak, továbbra is Ukrajnának hív mindenki: a birodalom közepén érezzük magunkat. Csak azért megyünk át a túlpartra, hogy a Kutuzov sugárúton végre utunk céljához érkezzünk.

Mercury City Tower, Moszkva
Mercury City Tower, Moszkva

A Bagration gyalogoshíd vezet minket át magához a Cityhez, de érdemes már a rakpartról rácsodálkozni a világvárosi képre: a tervezett huszonhárom épületből tizenkettő már áll, hét most épül. A DNS-láncra hajazó Evolúció Torony 2014-ben épült, irodaházként funkcionál, pinceszinten tartozik hozzá egy 1350 férőhelyes parkoló és – mégiscsak Moszkvában vagyunk – közvetlen kapcsolat a metróval. Bár nem ez a legmagasabb a felhőkarcolók közül, eredeti formája és elhelyezkedése miatt ez a torony lett a City emblematikus épülete. Ha lennének még, ez kerülne fel az új moszkvai képeslapokra.

Mögötte a Föderáció Tornyának két része Oroszország kettősségét hivatott bemutatni: a kisebbik, a „Nyugat” Tornya az európai részt jelképezi a maga 63 szintjével 242 méter magasságával, a nagyobbik, a „Kelet” Tornya az ázsiai részt jeleníti meg: 95 emeletével és 343 méteres magasságával 2014-ben Európa legmagasabb épülete lett. Mindkét szárnynak már komoly története van. A keleti oldal 2012 áprilisában, építkezés közben meggyulladt, magasságának megfelelően egész Moszkvából jól látszott az égő fáklyaként viselkedő felhőkarcoló. Helikopterekről locsolva oltották el végül a tüzet, szerencsére senki nem sérült meg a balesetben. És bár ilyen történetekről szoktak filmet készíteni, a nyugati oldal előbb lett filmszereplő: a Fekete villám című orosz szuperhős moziban alakított fontos helyszínt.

Moszkva City
Moszkva City

Személyes kedvencem a vöröses-aranyló színben pompázó, valamelyest a soha el nem készült Tatlin-toronyra emlékeztető Mercury City Tower. Frank Williams, a felhőkarcolók legnagyobb amerikai mestere tervezte, de már nem élte meg a 2013-as nyitást. A belső terek visszafogott, mégis erős benyomást keltő eleganciájáért Erick van Egeraat a felelős. Irodákon, lakásokon és szállodai szobákon túl éttermek, klubok és kulturális rendezvények termei nyíltak a 75 emeleten, így a nagyközönség is megcsodálhatja az arany(ozott) életet. A legfontosabb orosz tévésztárok már ideköltöztek, vagy legalább a nevükre vettek egy apartmant.

A Fővárosok Városa elnevezésű épület igazából a világ legdrágább fricskája, a felhőkarcolók egészen kevesek által beszélt nyelvén elmondott tréfa: 17 emeletnyi közös rész (itt szórakoztató központ működik éttermekkel, mozikkal, fitnesz szalonokkal) fölött „Moszkva” és „Szentpétervár” lakótornya magasodik, és vajon melyik a magasabb, no? Az Eurázsia, az Impéria és a Rakparti Torony is már működő felhőkarcolók a Cityben, és a következő években még jó néhány új fog felépülni. Ha valaki azt gondolná, hogy ezzel befejeződött Moszkva modernizálása, súlyosan téved: komoly szándék mutatkozik arra, hogy az üzleti városrészhez hasonlóan egy kormányzati negyedet is létrehozzanak, az összes minisztériumot hivatalnoki felhőkarcolókba pakolva. Aki teheti, most mind a moszkvai ingatlanbizniszbe próbál bekerülni. Nekünk turistáknak meg marad a szurkolás, hogy újabb izgalmas, látványos látnivalókkal gazdagodjunk.

Ehhez a kliphez pedig jó szorakozást kívánunk – a Guru Groove Foundation Moscow című dala Moszkva új hangulatát idézi intenzíven.



vissza a tetejére

Utazások

KALANDOZÁS IZLANDON EGYÉNILEG

Egyedi időpont
1550 EUR / fő-től
Izland

Nabucco a Bécsi Operában

2021. november 9.
474 EUR
Ausztria